háttérhatalom
Musk miatt perelték be az amerikai pénzügyminisztériumot
Van annak egy diszkrét bája, amikor egy "civil" szervezet megsértődik azon, hogy egy kormányzati szerv kormányzati adatokhoz fér hozzá. Nem akarunk itt messzemenő következtetéseket levonni, de azért kíváncsiak vagyunk arra, hogy ki áll a mögött a Public Citizen elnevezésű csoport mögött, akik most pert indítottak az amerikai pénzügyminisztérium ellen, de ötleteink azért lennének...Trumpnak a pénzhatalom küldte az ólomgolyót! – Boros Imre és az Öreg
„Amerikát ismét naggyá teszem!” – hangoztatta Donald Trump az amerikai elnökválasztási kampányában. Boros Imre közgazdász megjegyezte, hogy Trump e kijelentésével arra utal, nem kívánja tovább vállalni a világ csendőrének szerepét, hanem klasszikus izolacionalistaként előbb otthon akar rendet teremteni. Az amerikai hadsereg globális készültsége óriási költségeket emészt fel, amelyek dollár ezermilliárdok formájában vonnak el forrásokat az amerikai gazdaságtól.Engedheti-e Trumpot nyerni a háttérhatalom?
Kicsit elcsépelt, kicsit lejáratott, kicsit pontatlan kifejezés. Igazából nem is a háttérben működik. Ma már teljesen nyíltan tevékenykedik egy olyan érdekszövetség, amely arra vigyáz, hogy az anyagi és a politikai hatalom ugyanazon szűk elit kezében maradhasson, és adhassa azt tovább generációkon át. Ebbe a pocsolyába dobott egy követ, saját szóhasználatával élve “le akarja csapolni a washingtoni mocsarat” Donald Trump. Sikerülhet-e neki? Hagyják-e, hogy újra megválasszák, vagy hogy egyáltalán eljusson odáig, hogy megválaszthatják? Immár két merényletkísérletet követően ebben nem lehetünk biztosak.Hibázhatott a háttérhatalom? Ezért kellett kijönniük a fényre? – The Right Brothers
Kilencvenkilenc százalék, hogy korunk legnagyobb összeesküvése zajlik éppen a szemünk előtt, de elképzelhető, hogy nem úgy, ahogy ezt a háttérhatalom eltervezte. Ha minden a terv szerint menne, akkor valószínűleg nem erőltették volna Joe Biden eltávolítását, nem bízták volna soha a jelöltséget Kamala Harrisre, és soha nem tették volna ki a lábukat a fényre a pokol sötét bugyrából, mégis kénytelenek voltak meglépni mindezt. És mivel minden mindennel összefügg, ezért elképzelhető, hogy Elon Musk is ezért “coming outolt” azzal kapcsolatban, hogy a fiát a WOKE propaganda ölte meg, és a milliárdos ezért üzenet hadat a baloldali őrületnek.A történelem titkos alakítói – Honi felderítés (Videó)
Ahogy a középkori történéseket nem lehet megérteni valódi mélységükben a katolicizmus ismerete nélkül, ugyanúgy nem lehet megérteni a kapitalizmust a tőkét forgató bankszektor ismerete nélkül. A nagy bankházak működési logikájának, céljainak és történelembefolyásoló erejének átlátása kulcsfontosságú az események teljes feltárásához. A bankházak már az érett középkorban is bele-beleszóltak a dolgok menetébe, képesek voltak uralkodókat is a markukban tartani az eladósodottságukon keresztül, ám akkor a hadseregeknek még az uralkodók parancsoltak. Az új idők forradalmakkal előállított polgári államaiban azonban a hitelező magánbankok már magukhoz ragadták a letörhetetlen hatalmat. Ez a magyarázat arra, hogy miért kellett a szabadságharcát vívó, a 12 pontban nemzeti bankot is követelő, 1848/49-es Magyarországnak mindenképpen elbuknia, és hogy az 1867-ben létrehozott duális Monarchiában miért csak 1878-tól lehettek részesei a magyarok a központi banknak. Ahogy arra is megvan a magyarázat, hogy az 1918-ban megszűnt Monarchia koronáját miért csak 1927-ben cserélhettük le a pengőre. Boros Imre közgazdásszal az államok és politikusok színfalai mögé rejtett, mély történelembe ástuk bele magunkat.Hogy működik a háttérhatalom és mi közük van a YouTube-diktatúrához? – Náray-Szabó Gábor és Pócza István a Polbeatben
"Nem érdemes lógó orral hozzáállni, inkább gratulálok! Nem véletlenül töröltek benneteket" – mondta Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány programigazgatója, biztonságpolitikai elemző a Polbeatben, hozzátéve: "ne hagyjátok annyiban, különben mindannyiunkat letarolnak". Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének alapítója azt tette hozzá: az olyan veteránoknak, mint ő, akik már éltek az ötvenes években, semmilyen meglepetést nem okoz a techóriások viselkedése. A kémikus Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve azt is kifejtette: a cenzúra, az elhallgattatás mindig a gyengeség és a félelem jele, ez pedig bizakodásra ad okot a "nemlétező" háttérhatalommal folytatott küzdelmünkben.Van-e világösszeesküvés, háttérhatalom...?
Stúdióban rendezték meg a Holdra szállást? Chemtrailt fújnak a repülőgépek, és ezzel irányítják az időjárást? Elvis ma is él, viszont Paul McCartney 1966 óta halott? Többek között ezek voltak a régi, nagy klasszikusok. És ezekkel viszonylag könnyű dolga volt az embernek, amikor egy vállrándítással vagy széles vigyorral akarta elintézni a dolgot...A háttérhatalom nem összeesküvés-elmélet, hanem történelem – Hardcore Hobbista
Nem szívesen beszélnek róla az érintettek, de történt már olyan, hogy egy füstös szobában kontinensek és embermilliók sorsáról döntöttek. A Brit Kelet-indiai Társaság minden szempontból megfelel háttérhatalomnak. Csak egy részvénytársaság volt csupán, de mégis birtokolták a brit parlamenti többséget, hiszen az elit részvényes volt, emellett pedig az indiai szubkontinenst is leigázták, illetve előnytelen kereskedelmi szerződéseket kényszerítettek rá a fél világra. A Hobbista nem kevesebbet állít, mint azt, hogy aki háttérhatalomról beszél, az nem bolond összeesküvés-elmélet hívő, csak ismeri a történelmet és észreveszi a hasonlóságokat.Szexrobotok, illuminátusok, rasszista jégkorong – The Right Brothers
Ki ne szeretné Katy Perryt? Jó csaj, jó a zenéje, valami egészen elképesztő történt vele azonban a minap a színpadon, amire rákattantak az összeesküvéselmélet-hívők, akik szerint az előadó egy robot. De nemcsak ő, hanem Hollywood celebjeinek nagy része is, akiket az illuminátusok gyártanak, hogy befolyásolhassák a világot. Azt, hogy ez igaz-e, nem fejtettük meg, viszont sokat beszélgettünk a robotokról, a lélek leprogramozhatóságáról és a jövő alakulásáról, illetve szóba hoztuk (így, a jégkorongszezon közepén), hogy az NHL kiadott egy tanulmányt, amely szerint túl sok a fehér játékos a hokiban, sőt, az egész iparágban a fehérek dominálnak. A balosok szerint ez baj, szerintünk viszont nem, ahogy az sem, hogy a kosárlabdázók nagy része fekete.Ajánljuk még