Cyberpunk 2025

Eljött a jövő, de olyan gyorsan, hogy igazából észre sem vettük, hogy már abban élünk. Igaz. sajnos nem a Star Wars fénykardozós, űrben lövöldözős, Erő vezette világát kaptuk meg, hanem valami sokkal sötétebbet. A tudományos fantasztikum ugyanis egy olyan ernyőfogalom, ami rengeteg műfajt rejt magában, és mi a leggyorsabban utolért minket az a cyberpunk neonfényben izzó üressége.

A cyberpunk lényege ugyanis az úgynevezett "low life, high tech", vagyis egy magas technológiai fejlettségű, de társadalmi létében elmaradott emberiség. Egy kiüresedett ember jövője, akinek nincsenek barátai, nincs nemzete, nincs szerelme, gépei vannak és programjai, amikkel azokat helyettesíti. Eufémia, ahol a gyermekgyilkosságot kései abortusznak hívják. Eufémia, ahol a sztár a 18 éves lány, aki ezer férfival fekszik le egy nap alatt, de a rajongói síkosítóval és tenyerükkel hódolnak neki havi többszáz dollárért.

Copy ram PKD-Gibbs

Eufémiában élünk, ahol a technológia, a digitális szórakozás mindent megad nekünk, ahol úgy érezzük ezer lájkkal mindenki kedvencei vagyunk, de nincs kit felhívnunk, mikor egyedül ülünk otthon a monitor előtt. Sebaj, sokat nem kell várni és a bőrtapintású szilikonnal bevont robotunk majd átölelhet minket.

Gibbson zseniális novellájában voltak közösségek: neonomádok és periférián élő csavargók, akik plasztikai műtétekkel érték el, hogy alig hasonlítsanak az emberekre, de így legalább nem voltak egyedül, míg a felettük tornyosuló metropolisz szekrénnyi lakásaiba zárva magányos üzletemberek bámultak rájuk megvetően. Johnny, a kacattár meg a fejében hordozta a világjárvány ellenszerét, de nagyon nem akarták, hogy az nyilvánosságra kerüljön. Dick regényében a digitális világ éppen olyan volt, mint a gyermekkori falu, de amikor a nem játékos karakterek túl gyakran ismételgették a sablon mondatokat Isten zord fémarcával kitörölte az egészet, hogy új programot írjon.

Delete system 32

Isten pedig, vagyis inkább az, amit a nem játékos karakterek istennek tartanak, legyen az maga az antikrisztus, vagy sokkal találóbban talán az operációs rendszer, manapság egyre gyakrabban töröl. Eltűnnek a hírek, eltűnik a valóság, amiről a digitális világ azt mondja soha nem létezett, azt felesleges keresni. Aki keresi, az is törlendő, ő a bug a rendszerben. A cancel culture ugyanúgy a cyberpunk disztópiánk része, az irányított valóságé.

A rendszer pedig könyörtelen, megtalálja, hogy mikor mi működik, mi mozgatja azokat, akik nem játékosok, csak a program részei. Ők a rendszer kedvencei, nem kell velük foglalkozni: kapnak egy parancssort és végrehajtják, imádják, amit kell, gyűlölik, amit nem. A játék pedig egyre gyorsabban halad és egyre több NPC jön velünk szembe. Megkapják az inputot: olcsó drogok, szex, kielégülés az elemi ösztönök szintjén.

Az ösztönös igények kielégítése megzabolázta a társadalmat és irányba terelte. A baj azokkal van, akik nem csak a programot követik, akiknek van valami, ami fontosabb, mint a rendszer. A nemzet, a család, a szerelem, a programon túli istenek. A valóság. Ők játszanak, és meg akarják nyerni a játékot, ki akarnak lépni, törölni akarják a rendszert, mert tudják, hogy ráfér egy frissítés.

Execute attack sequence

A játékos pedig a játék ellensége. Megsemmisítendő, hogy az NPC-k tehessék a dolgukat. Egyenek, igyanak, de lehetőleg ne szaporodjanak, csak olyan esetekben, ha az utód még könnyebben irányítható. Ez utóbbit elég egyszerű megoldani, mert ha a társadalmi együttélést idejében törlik a fejekből, akkor anya és apa nem kell, lesz helyette monitor, ami majd gondoskodik az elvárt nevelésről. Esetleg jutalomként kap egy szilikonsimit, ha jól viselkedik.

Annyira félünk a világvégétől, hogy nem vesszük észre, a világ már véget ért. Legalábbis úgy, ahogy emlékeztünk rá. Ahogyan most élünk, amilyen a mostani civilizáció az már ember utáni. Beköszöntött a gépkorszak, amiben a játékos karakterek már csak megtűrt elemek, nem szükségesek. A rendszer nem akar minket. Az egyetlen megoldás, azonban mégis az, ha tovább játszunk. Most jön a boss fight.

Fotó: PS;