Pesti Srácok

Nyomozás indulhat Magyar Péter embereket megfenyegető információszerző csoportja ellen

Nyomozás indulhat Magyar Péter embereket megfenyegető információszerző csoportja ellen

Nyomozást indíthat a rendőrség Magyar Péter információgyűjtő embereivel összefüggésben - értesült a Magyar Nemzet. Sajtóinformációk szerint ugyanis Radnai Márk Tisza-alelnök, Gál András ügyvéd és Vályi-Nagy Vilmos korábbi államtitkár egy lakásba invitált egy korábban az államigazgatásba dolgozó nőt, akitől a kormányra nézve kompromittáló adatokat akartak megszerezni, ezért keményen faggatni kezdték. Az ügyben kényszerítés miatt tettek feljelentést - írja a Magyar Nemzet.

Feljelentés kiegészítés keretében vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt a feljelentést, amit Tényi István tett kényszerítés gyanúja miatt Magyar Péter három bizalmasával összefüggésben a rendőrségnél – derült ki a lap megkeresésére küldött hatósági válaszból.

Az ügy előzménye, hogy Gál András ügyvéd vezetésével, koordinálásával információszerző csoport dolgozik a közelmúltban az ukrán kémbotrányba is belekeveredett Tisza Párt mellett. Az egység célja, hogy kapcsolatba lépjen az állam működésére rálátó emberekkel és tőlük – akár fenyegetéssel is – az Orbán-kormányra nézve terhelő adatokat szerezzen. A csoport már több személyt is megkeresett.

Egy konkrét eset szerint egy korábban az államigazgatásban dolgozó nő jelentkezett, hogy munkát vállalna a Tiszánál, ám végül egy magánlakásban találta magát, ahol három férfi faggatni kezdte. Azt próbálták elérni, hogy a nő szolgáltasson terhelő információkat korábbi munkahelyéről. A Mandiner cikke szerint Gál András ügyvéd, Vályi-Nagy Vilmos, az Orbán-kormány korábbi államtitkára és Radnai Márk, a Tisza alelnöke alkotta a sajátos vallatócsoportot.

PestiSracok facebook image

A történet részletei szerint Gál András a csoport központi figurája. Ez például abból látszik, hogy az ügyvéd tartotta a kapcsolatot a munkát kereső nővel, és beszélt meg vele találkozót egy III. kerületi vendéglátóhelyre. Ott azonban – kémregénybe illő módon – Gál András váratlanul beültette az autójába, és átvitte egy belvárosi kávézóba. Nemsokára innen is távoztak, végül a már említett lakásba vitték a nőt, ahol egyből keményen faggatni kezdték. A hölgy végül nem kapott állást a Tiszánál.

A Magyar Nemzet a botrány kirobbanása után elérte a Tisza Párt információgyűjtő csapatának mindhárom szereplőjét. Magyar Péter egyik fontos bizalmasa, Gál András ügyvéd érdemben nem cáfolt semmit, Radnai Márk, a Tisza alelnöke hallgatásba menekült, Vályi-Nagy Vilmos korábbi államtitkár viszont tagadott.

(MN / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs/PS)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.