Schmidt Mária: az európai elit minden lényeges kérdésben rosszul döntött

– Történelmének talán legnagyobb válságát éli Európa. Éppen ebben a nehéz időszakban tűntek el az európai vezető hatalmak éléről a nagy formátumú politikusok. Mi az oka ennek a jelenségnek?

– Amíg Európának megvolt a saját karaktere, büszkesége, hivatása, addig voltak olyan emberek, akik az ezzel járó feladatok megvalósításában kiemelt szerephez jutottak. Említhetem akár De ­Gaulle-t, Mitterrandot, Kohlt vagy Thatchert. Amióta Euró­pának megrendült a magában való hite, a küldetéstudata, és nem tudja, mi a feladata, azóta olyan vezetői vannak, akik ennek a bizonytalanságnak a megtestesítői. Keresik a feladatot, keresik a hivatásukat, de általában nem találják. Elveszett az önbizalom, elveszett az öntudat és elveszett a hivatás. Ez a helyzet.

– Kissinger tette fel a kérdést, hogy ha Európával akarok beszélni, akkor kit kell hívni. Most kit kell hívni?

– Ez nagyon érdekes felvetés, mert az Európai Uniónak van egy külügyi képviselője. Nem tudom, miért, hiszen a külpolitika nem közös hatáskör. Tehát ez is mutatja azt a teljesen faramuci helyzetet, amiben vagyunk. Eddig nyilvánvaló volt, hogy ha valakivel Európáról akarnak beszélni, az a német kancellár. De ma már nem egyértelmű a helyzet, ugyanis Németország szerepe is megrendült. Az Európai Unió centralizálódni akar, így birodalmi átalakuláson megy keresztül, de azért azt senki nem gondolja komolyan, hogy Von der Leyen asszonnyal kellene bármiről beszélnie. Tehát ez is azt mutatja, hogy ma Euró­pában nincsen olyan meghatározó politikai erő vagy politikai szereplő, aki képes lenne a kontinens érdekeit megjeleníteni, a kontinens nevében beszélni.

– A jelenlegi brit miniszterelnök nevét például száz emberből egy, ha tudja. Macron legutóbb úgy került be a hírekbe, hogy a felesége lepofozta a repülőgépről, a német rendszer pedig, ahogyan említette, recseg-ropog.

– Egyik jelentéktelenebb, mint a másik. A briteknél rövid időn belül négy vagy öt miniszterelnököt választottak, számontartani is nehéz. Elitjüket megrázta a mintegy tízezer kiskorút érintő „behálózási botrány”, ami a 90-es évek óta tart. Franciaország gyakorlatilag kormányozhatatlan, ott is egymást követik a kormányfők, nem tudni, hogy a következő költségvetést egyáltalán el tudják-e fogadni. Az elnök mögött nem áll többség, sőt szinte nincs is pártja. Tehát eljelentéktelenedtek ezek az egykor olyan nagynak tekintett nyugati birodalmak.

– Eközben Marine Le Pent börtönre ítélték, lényegében kiiktatták a politikából, a német AfD-t, az Alternatíva Németországért nevű pártot pedig alkotmányellenesnek minősítették.

– Ez a bírói túlhatalom, a jurisztokrácia. Komoly problémát jelent, hogy a politikai csatákat egyre gyakrabban meg nem választott bírák, bírósági testületek vívják meg. Brüsszel és az egyes tagállamok kapcsolatában is erről van szó: a hatáskörök elvonásáról és a szuverenitás védelméről szól a vita. Ezt látjuk az USA-ban is, ahol a megválasztott vezető – aki most Donald Trump – hoz egy rendeletet, amelyet egy helyi bíró hatályon kívül helyez. Ez abszurdum, hiszen a bíróságnak nem feladata a politikai döntések kiigazítása.

– Mondhatni, hogy a jurisztokrácia a demokratikus elv alapvető megkérdőjelezését jelenti?

– Sőt, megöli a demokráciát. A demokratikus verseny és a politikai küzdelem ellehetetlenítése érdekében felhasználják a különböző bírósági szereplőket, bírákat, alkotmánybíróságokat, legfelsőbb bíróságokat, amelyek egyre többször nyilvánvalóan politikai döntéseket hoznak.

– Van erre ellenszer?

– A demokráciának az az alapelve, hogy csak a többség döntése alapján megalakuló politikai vezetés legitim. De csak akkor és addig legitim, amíg megengedi a verseny szabadságát. Vagyis annak lehetőségét, hogy a következő alkalommal a politikai élet egyéb szereplői alkossanak többséget. Ha ezt a versenyszabadságot bármilyen eszközzel megsértik, az megkérdőjelezi a legitimitást. Bármilyen kormányzási formáról legyen szó, az alapját mindig a legitimitás adja.

– A legitimitást jogi eszközökkel azonban nem lehet elvenni.

– A legitimitásnak nincs köze a bírósági döntéshez. A legitimitás az emberek szívében van, arról ők döntenek. És akár pillanatok alatt is előállhat olyan helyzet, ami miatt elillan a bizalom, és akkor elzavarják a hatalmon lévőt. Mindegy, hogy a bíróság mit mondott. Tehát a döntés mindig az emberek kezében van.

– Európa hanyatlásához nyilván jelentősen hozzájárult a migráció, az illegális migráció kezelése. Miért engedték, hogy így legyen?

– Európa elkezdte a saját történelmi szerepét egy olyan kritikus szemüvegen keresztül nézni, ami megrendítette az euró­paiak öntudatát. Ez főleg a gyarmatosítással, illetve a XX. századi nácizmussal, fasizmussal függ össze. Érdekes módon a kommunizmusért, ami ugyancsak nyugati termék, nem éreznek felelősséget. Azt mondta magáról a nyugat-európai elit, hogy ők bűnösök, ők olyan bűntetteket követtek el a múltban, amelyekért vezekelniük kell. Azt gondolták, hogy a vezekléshez hozzátartozik, hogy megpróbálják eljátszani, mintha ők a többi kultúrát egyenrangúnak, esetleg magasabb rendűnek tekintenék. De ha megnézzük, hogy a nyugat-európaiak általában miként beszélnek bárkivel a világon és miként oktatnak ki másokat, milyen morális felsőbbrendűségi pózban tetszelegnek, akkor kiderül, ez az egész csak hamisság.

– Szóval akkor ez valamiféle hamis vezeklés?

– A nyugat-európai társadalmaknak őrületes problémákkal kell megküzde­niük. Az egyik a demográfiai helyzet, mert a nyugat-európai társadalmak elöregednek, kevés a gyerek. A másik, hogy nincs elég munkaerő, mert túlzott a jólét, és a fiatalok nem nagyon akarnak dolgozni. Úgy gondolták, hogy ezt a két problémát majd a bevándoroltatás, a migráció meg fogja oldani.

– Magyarul, emberbaráti szempontokról szó sem volt.

– Dehogy volt! Csak egy morális pózban tetszelegve mondták, hogy mi segítünk a menekülteknek. De ez egyáltalán nem segítség volt, mert nem menekültekről volt szó, hanem szervezett migrációról, amit előkészítettek, amire intézményi hálózatot alakítottak ki és amit ők finanszíroztak az NGO-kon keresztül. Tehát ez az egész egy nagy kamu cucc volt, aminek az élére a német kancellár, Angela Merkel állt.

– Az illegális migráció nem jelent veszélyt – ezt hallhattuk folyamatosan, ám kezdettől fogva világos volt, hogy ez nem igaz. Miként fordulhatott elő, hogy ilyen állítások tematizálták a közbeszédet Nyugat-Európában? Nem lehetett nem észrevenni, hogy terrorcselekmények történnek a kontinensen.

– Azt remélték, hogy a migrációból származó haszon felülírja azokat a problémákat, amelyeket a terrorcselekmények, és az ilyen-olyan kihágások okoznak. Azonban bebizonyosodott, hogy ennél jóval többről van szó: a beérkező migránsok többségében szilárd hittel rendelkeznek, törzsi kötődéseik vannak, harcosan védelmezik a saját kultúrájukat és büszkeségüket. Egyáltalán nem akarnak idomulni az euró­pai társadalmakhoz. És a demográfiai jellemzőik miatt előbb-utóbb a többséget fogják alkotni több nyugat-európai országban, és készülnek is erre.

– Vagyis a kialakult helyzet Angela Merkel hagyatéka?

– Persze, ahogy egy csomó más ­rossz döntés is.

– Zakatol az önigazolás is. Ha pél­dául a tömegbe hajt egy terrorista, akkor gyakorlatilag a mainstream sajtó azt kezdi bizonygatni, hogy nem merényletről, hanem csak egy őrült ámokfutásáról volt szó.

– Igen, mert a nyugat-európai társadalmak – főleg a németek – nem gondolták, hogy a tudatipari komplexum ennyire fontos, ezért a tudatipar feletti rendelkezést átengedték a ballibeknek és a velük összegyógyult zöldeknek. Így ezekben az országokban gyakorlatilag nincs olyan meghatározó sajtó, amely a balos main­streamtől eltérő álláspontot képviselne. Az pedig csak tovább erősíti és mélyíti a fősodrú narratívát, hogy a nyugat-európai egyetemeken teljesen eluralkodott a balliberális, zöldideológia, amelynek jegyében például arra oktatják a fiatalságot: a többségi társadalom tehet arról, hogy a „szegény” bevándorlók még nem tudtak beilleszkedni.

Az interjú teljes egészében elolvasható ITT.