Pesti Srácok

Nemzeti kör – Közösen indul országjárásra a PestiSrácok, a Hír TV és a Magyar Nemzet

Fotó: Hatlaczki Balazs

A digitális polgári körök erejét az adja, hogy nem csak a virtuális térben léteznek a tagjaik. Ennek jegyében indul közös országjárásra portálunk a Magyar Nemzet és a HírTV csapatával, hogy a valóvilágban is megmutassuk: mi vagyunk a többség! Várjuk a DPK-k meghívását!

Útjára indul a Nemzeti kör. Közös országjárásba kezd ugyanis a PestiSrácok, a Magyar Nemzet és a HírTV csapata. Míg a liberális oldal ugyanis kamuprofilok mögé bújik, hogy azt hazudja, az övé a közösségi média, addig mi bebizonyítjuk, hogy a digitális polgári körök valódi közösséget alkotnak.

A Nemzeti kör várja a meghívásokat
A Nemzeti kör várja a meghívásokat

Erre pedig a legjobb megoldás, hogy kilépünk a portálok neonfalai közül és az anyagi világban is felvesszük a harcot az álhírekkel, a valódi tájékoztatásért és jókat fórumozunk és beszélgetünk egymással a magyarság fontos ügyeiről. Mivel a célunk, hogy ne pusztán Belpest adjon helyet az újságírói vitáknak és kerekasztal beszélgetéseknek, így szeretettel várjuk a digitális polgári körök meghívását a [email protected] címen.

A Nemzeti Kör országjárást a Digitális Polgári Körök szombati gyűlésén indítottuk útnak. Az itteni közönségtalálkozón készültek Hatlaczki Balázs kollégánk fotói is:

20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs

20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Nagy Feró // fotó: Hatlaczki Balázs

20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Deutsch Tamás // fotó: Hatlaczki Balázs

20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Szabó Gergő, Füzesy Fanni, Zelenka Dóra // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Huth Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Huth Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Dezse Balázs, Huth Gergely, Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Bencsik András // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Menczer Tamás // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Zelenka Dóra, Dezse Balázs // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Menczer Tamás // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Szentkirályi Alexandra // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Menczer Tamás // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Kocsis Máté // fotó: Hatlaczki Balázs
Deutsch Tamás figyelmeztett a háborús veszélyre és a migránsok újabb betelepítési hullámára.
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Deutsch Tamás // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Dezse Balázs // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Selmeczi Gabriella // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Huth Gergely, Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Huth Gergely, Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Gajdics Ottó // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Huth Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Tuzson Bence // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Huth Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Nagy Feró // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. Nacsa Lőrinc // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs
20250920 -- A Digitális Polgári Körök első országos találkozója, a Papp László Sportarénában. // fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.