Olaszországban vizsgálat indult egy feltételezett szarajevói embervadász ellen

A milánói ügyészség eljárást indított egy nyolcvanéves olasz férfi ellen, aki a gyanú szerint részt vett Szarajevói ostroma idején civilek ellen elkövetett orvlövész-támadásokban.
Az ügyészség azt vizsgálja, a boszniai háború idején külföldiek pénzt fizettek-e azért, hogy a kilencvenes években, Szarajevó ostroma alatt a várost körülvevő dombokról védtelen civilekre lőhessenek. A nyomozás első azonosított gyanúsítottja egy nyolcvanéves, az észak-olaszországi Pordenone megyében élő férfi, aki korábban teherautó sofőrként dolgozott.
A férfit többrendbeli, előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják, amelyeket az olasz jog szerint az aljas indíték nevű vádpont súlyosbíthat. A gyanú szerint más, egyelőre ismeretlen személyekkel együtt vett részt olyan bűncselekményekben, amelyek során 1992 és 1995 között, a Szarajevót körülvevő dombokról leadott lövések következtében védtelen civilek – közöttük nők, idősek és gyermekek – veszítették életüket. Egyelőre nem tisztázott, hogy a gyanúsított maga is leadott lövéseket civilekre, vagy a lövöldözésekhez kapcsolódó szállítási és szervezési feladatokban működött közre.
A milánói eljárás közvetlen előzménye Ezio Gavazzeni olasz újságíró és regényíró feljelentése volt. Gavazzeni azt állította, hogy olaszok és más külföldiek pénzt fizettek a boszniai szerb erők tagjainak azért, hogy részt vehessenek a civilek elleni lövöldözésekben. Gavazzeni szerint az ügy feltárására Miran Zupanic szlovén rendező 2022-ben bemutatott Sarajevo Safari című dokumentumfilmje ösztönözte. Elmondása alapján a résztvevők jelentős összegeket fizettek, az olaszok pedig gyakran Triesztben találkoztak, majd Belgrádba utaztak, ahonnan boszniai szerb katonák kísérték őket a Szarajevóra néző magaslatokra.
Marianna Maiorino, az ügyben felszólaló olasz riporter szerint akik ismerték a gyanúsítottat, azok visszataszító, rendkívül gonosz és félelmetes emberként írták le. Elmondása szerint a férfi a szélsőjobboldalhoz kötődött, hívő katolikus volt, és rajongott a fegyverekért. Maiorino rámutatott: az események idején egy átlagos megjelenésű, ötvenes éveiben járó ember volt.
A vadászat és a fegyverek megszállottja volt: hétvégente beült az autójába a fegyvereivel, és a volt Jugoszláviába utazott; de ott nem állatokra, hanem emberekre vadászott
– fogalmazott a riporter.
A gyanúsított szabadlábon védekezik, a milánói ügyészség február 9-ére idézte be kihallgatásra. A vizsgálat megindítása reményt keltett a szarajevói ostrom túlélői körében, hogy végre bíróság elé állíthatják a több évtizeddel ezelőtti bűncselekmények felelőseit. Az ügyben vizsgált bűncselekmények az olasz jog szerint nem évülnek el.
Szarajevó 1992 és 1995 között ostrom alatt állt, miután Bosznia-Hercegovina kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. A várost körülvevő dombokról indított tüzérségi támadások és az orvlövészek által leadott lövések következtében körülbelül tizenegyezer civil halt meg.







