Fú, micsoda hét...

Kezdődött azzal, hogy május 6-án nem szavazták meg Friderrich Merz-et az NSZK (Igen, NSZK – Német Szocialista Köztársaság, copyright by Vida Ákos) kancellárjának. Aztán mégis megszavazták. A 630 tagú Bundestagban 316 szavazatra volt szüksége, amit a papírforma szerint a Kereszténydemokraták és a Szociáldemokraták között kötött koalíciónak simán hoznia kellett volna. (Összesen 328 képviselőjük van.) De csak 310 szavazatot kapott. Egyesek szerint olyan sértett szociáldemokraták nem szavaztak rá, akik nem kaptak pozíciót az új kormányban; mások szerint olyan kereszténydemokraták, akik berágtak rá, amiért a szocdemekkel állt össze. Utóbbi kevésbé valószínű: senki sem gondolhatta komolyan, hogy majd az AFD-vel köt koalíciót. Ehhez túlságosan a globalisták zsebében van, és túl gyáva. Egy Olaf Scholz 2.0, mínusz az idétlen aktatáska.

Lényeg a lényeg, hogy a német parlament megszavazta, hogy az alkotmányban leírtak ellenére ne 3 nap múlva, hanem azonnal lehessen új szavazást tartani. Ehhez 2/3-os döntés kellett, ami a baloldali ellenzék, a Zöldek és a Linke jóvoltából meg is lett. És aztán vélhetően épp közülük voltak néhányan, akik megszavazták Merz kormányát, és meglett a szükséges többség. (Fontos, hogy nem a jelenlévők, hanem a teljes parlament 50%-a +1 szavazat szükséges.) Végül 325 szavazatot kapott.

Aztán a német titkosszolgálatok gyorsan hivatalosan is „veszélyes szélsőjobboldali párttá” nyilvánították az egyetlen valódi ellenzéket, a közvéleménykutatásokban a választások óta masszívan vezető AfD-t. (Jogos a kérdés: akkor a választók miért nem rájuk szavaztak a legtöbben? Miért nem jutott néhány nappal hamarabb eszükbe, hogy hova kellene húzni az X-et? Vagy eszükbe jutott, és oda is húzták, csak hát... ilyet mlég csak feltételezni sem merünk.) Semmilyen új fejlemény nem történt az AfD körül, és az indoklás csupa publikus információt tartalmaz, semmilyen nagy leleplezés nem történt. Így viszont minden híradásban, minden nyilatkozatban oda lehet mondani eléjük, hogy „a szélsőjobboldali AfD”. A német sajtó pedig készséggel engedelmeskedik a megbélyegzésben – Göbbels óta kiváló hagyománya van ennek.

A csütörtök aztán a belpolitikától volt hangos. Hangos?? Mint egy szuperszonikus repülőgép! Reggel 8-kor egy MR-gépbe feküdtem be, majd pedig egy orvosi konzultáción vettem részt (a kettő között nincs összefüggés, és nem, ne örüljetek, libsik, egyik sem valamilyen súlyos probléma miatt volt), így mint barlangból kilépő medvát a tavasz, úgy értek engem is a hírek. Ezalatt a pár óra alatt Magyar Péter robbantott egy előre beharangozott atombombát (ami még csak pukkanást se produkált, annyira besült), lemondott Gyurcsány Ferenc, és bejelentette azt is, hogy elválik.

A Gyurcsány-házaspárral kapcsolatban én is olyan tanácstalan vagyok, mint bárki más. Miért? Miért most? Nyilván ahogy a német kancellár felsülésére a szavazásnál, úgy erre is vannak különböző elméletek. A DK-szavazók számottevő többsége átpártolt a Tiszához, és már a parlamentbe jutás is megkérdőjeleződött, ezért volt szükség Gyurcsány távozására? Dehát a DK-s kommandónak épp Feri a vezénylő tábornoka, őt imádják, ha esik, ha fúj. Ha lelép, akkor még inkább elpártolnak a párttól. Vagy a feleségét már megkedvelték annyira, hogy ott maradnak? És még így is kedvelik, ha elválnak? És jönnek vissza olyanok, akiknek Feri már too much volt, de Klárika még OK? Nem hiszem. Vagy ők is megkapták a selyemzsinórt Brüsszelből, hogy vége, ennyi volt, és Dobrev feladata a DK lassú, diszkrét beolvasztása a Tiszába, amire Gyurcsány egója viszont nem volt hajlandó? Rengeteg – egyelőre még - megválaszolatlan kérdés.

Magyar Péter atombombájának nem sok értelmét látjuk – ha nem jött volna másnap az újabb hír: Ukrajnában letartóztattak két, állítólagos magyar állampolgárt kémkedés vádjával. Ezt követően Budapesten is elkapott és őrizetbe vett a TEK egy ukrán kémet a Ferenciek terén.

A kémsztorik jellemzője általában az, hogy nem igazán tudunk kiigazodni rajtuk. Ez most sincs másként. De valóban lehet valami összefüggés a történtek között. Magyar Péter azt próbálta elhitetni a magyar választókkal, hogy miközben a kormány a békéről beszél, a honvédelmi miniszter valójában háborúra készül, ezért fejleszti a hadsereget. Magyar Péter talán nem ismeri a Vegetius-hoz köthető rég latin mondást: Si vis pacem, para bellum – azaz: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Vagy legalábbis azt gondolja, hogy a magyar emberek nem ismerik a mondást, és nem értik a logikát, hogy az erős hadsereg a béke, a stabilitás záloga. De úgy tűnik, mégis értjük: az „atombomba” tényleg nem robbant. Nyilvánosságra került azonban, hogy Magyar Péter új fegyverhordozója, ebben a pozícióban Nagy Ervint váltó Ruszin-Szendi Romulusz a nemzetközi tárgyalásokon a magyar helyett az ukrán érdekeket képviselte, és még hencegett is az ukrán kapcsolataival. (Erősen hazaárulás-gyanús, nem csak bulvár, de jogi-katonai értelemben is.) Ukrajna pedig új ellenséget kreált az ottani közvélemény számára: Magyarországot. Pontosabban szintet lépett a Magyarországgal szembeni hergelésben.

Időközben pápánk is lett; ráadásul a történelem során először az Egyesült Államokból. Kicsit sajnáljuk, hogy nem Robert Sarah, és még jobban sajnáljuk, hogy nem Erdő Péter – de annak azért örülünk, hogy nem valamelyik liberális francia vagy olasz bíboros. És pláne, hogy nem Joseph Tobin püspök New Jersey-ből, aki LMBTQ-paradicsommá szeretne varázsolni a katolikus egyházat.

Majd pedig jött a hétfő, amikor Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Lengyelország vezetői Kijevbe vonatoztak, ahol kaptak egy kis ajándékot Zelenszkijtől, amit a visszaúton jól el is pattintottak, de kicsit kellemetlen volt amikor a sajtótájékoztatóra kint felejtették az asztalon, és Macron-nak kellett sunyin az asztal alá söpörnie. Persze, persze, csak egy fehér zsebkendő volt, amibe az ember az orrát fújja – közölte az elnöki hivatal. És hát, mi sem természetesen, mint az, hogy miután az ember beletaknyolt egy zsepibe, pláne államfőként, azt utána csak úgy ledobja az asztalra. Meg hogy koncellárként egy „fogpiszkálót” tart az asztalon maga előtt,, és ezt is sunyin rejtegeti a kamerák elől. A világ röhejei az európai politikusok – ha nem lenne véresen komoly a dolog.

És miközben az európai politikusok Zelenszkijhez járnak fehér port háborús levegőt szippantgatni, addig a nagyfiúk egészen más játékot játszanak. Donald Trump egyrészt ráparancsolt Zelenszkijre, hogy márpedig elmegy, és Putyinnal fog tárgyalni Moszkvában a békéről. Zelenszkij pedig fejet hajtott és igent mondott. Valószínűleg ez volt a feltétele annak a gazdasági megállapodásnak, amit az ukrán ásványkincsek, ritkaföldfémek kiaknázásáról, illetve a korábban kapott rengeteg pénz visszafizetésétől való eltekintésről szólt. (Ami eléggé megéri Ukrajnának).

Másrészt pedig – és ez már a legfrissebb fejlemény – Trump egyszer csak megállapodott Kínával. Egyelőre 90 napra felfüggesztik a vámháborút, az USA 145-ről 30-ra, Kína pedig 125-ről 10%-ra szállítja le a másik fél termékeire kirótt tarifákat. Az amerikai tőzsdeindexek 3-4%-ot emelkedtek, és a kínai hivatalos közlemények is győzelemként ünneplik a megállapodást. Win-win – ahogy Trump szereti az üzleti életben is. Szóval azért lehet, hogy nem olyan hülye a csávó, mint amilyennek a libsik imádják beállítani. Tényleg, micsoda egy hét volt ez!

Vezető kép: Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő sajtótájékoztatóra érkezik az ukrajnai háborúról tartott csúcsértekezleten Kijevben 2025. május 10-én. MTI/EPA/PAP/Darek Delmanowicz