
Ha most Tordai Bence fontosnak tartotta tájékoztatni a közvéleményt, hogy eltört a kisujja egy törvényes rendőri intézkedés közben, akkor vajon miért nem támadt föl a lelkiismerete, amikor összefogott azzal a Gyurcsány Ferenccel, akinek a 2006-os gyalázatos rendőrterror szárad a lelkén? – reagált a PS-nek a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője. Gaudi-Nagy Tamás szerint az előzmények tükrében Tordai nyilatkozatai nem túl hitelesek.
Tordai Bence közösségi oldalán jelentette be, hogy kisujját törte rendőri intézkedés közben, mialatt saját megfogalmazása szerint „fideszes kilakoltatás” ellen tiltakozott. Az V. kerületben azért lakoltattak ki egy idős hölgyet több év után, többszöri felszólítást követően, mert a közösségi együttélés legalapvetőbb kritériumait sem tartotta be. A törvényes intézkedést próbálta megakadályozni Tordai, és ekkor történt a sajnálatos sérülés.
Az erőszakmentes ellenállás alacsony kockázatú, de nem teljesen kockázatmentes formája a polgári engedetlenségnek
– fogalmazott a Párbeszéd politikusa, aki nyilván elfelejtette, milyen is volt, amikor valódi kockázattal járt, ha valaki demonstrálni akart Budapesten. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a PS-nek azt mondta: ha most Tordai fontosnak tartotta tájékoztatni a közvéleményt, hogy eltört a kisujja, akkor vajon miért nem támadt föl a lelkiismerete, amikor összefogott azzal a Gyurcsány Ferenccel, akinek a 2006-os gyalázatos rendőrterror szárad a lelkén?
Ha Tordai Bencének sajnálatos módon egy ilyen sérülése támadt rendőri intézkedéstől, akkor miért nem fájt neki annak a többszáz embernek a súlyos testi-lelki sérülése, számos csonttörése, amikor Gyurcsány Ferenccel szövetséget kötött
– mondta. Gaudi emlékeztetett: 2006-ban tömeges rendőri erőszak történt.
2006-ban nem véletlenszerűen, eseti jelleggel törtek csontok, meg lőttek ki szemeket és okoztak súlyos és sok esetben maradandó sérülést, hanem ez egy tudatos hatalmi fellépés volt. És aki ilyenekkel szövetségre lép, annak ilyen helyzetben a rendőri erőszak miatti megszólalási erkölcsi tőkéje minimálisra zsugorodik
– szögezte le az ügyvéd.
Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Puncius Pinatus
2022-10-08 at 19:09
Miért nem fájtak neki a csonttörések?
Mert nem az ő csontja tört.
De hamarosan erre is sor kerülhet.
És nem kis új lesz az.
ERZSI
2022-10-08 at 12:48
Vonzás törvénye alapján Tordai védte a hasonlót. Hiszen ez egy rakás szemét, szóra sem érdemesek, csak felakart tűnni, mert másmódszámára nem létezik!
ómió
2022-10-08 at 10:57
Egy efftársi csonttörés egy efftársnak sosem fáj! Ha másokat ér!
obsitos
2022-10-08 at 08:12
Mit kóválygott ez ott?
A nénit legalább befogadta magához, családja legnagyobb örömére???
Csubaka
2022-10-07 at 21:56
Ha haza akartunk menni néhány napra a seregből, mert már több hónapja nem láttuk szeretteinket akkor “véletlen balesetben’ eltörtük a kisujjunkat.
Persze fájt, égett bedagadt..de … valójában semmiben nem korlátozott. Tudtunk vele enni, no meg inni, csajozni és kuglizni is. Jobb kezes lévén nyilván a balkéz kisujja volt a kárvallott…
Tordainak pedig egy profi konzervatív sebész kellett volna, amiről annak idején Hofi Géza is beszélt. “Az tényleg orvos. Ha azt mondja levágtam, akkor az úgy van. Meglehet nézni.”
De van egy másik nagy igazságmondónk is azokból az időkből amikor Budapest utcáin szemmagasságban süvítettek a gumi lövedékek és a lovas rendőrök kardlapjai suhogtak. Nem sokkal korábban ő belügyminiszter volt. Ám ezen az estén azt találta javasolni egy brutálisan megvert ellenzéki országgyűlési képviselőnek, hogy “Nem kellett volna arra járni ahol a rendőrök ütöttek!”
Jut eszembe, ő SZABAD DEMOKRATA “honatya” minőségében nyilatkozott. Nyilván a szabadság, az egyenlőség és a testvériség érzéseitől áthatva.
Orientál
2022-10-07 at 20:20
Gyurcsánynak az ilyeneket kellet volna 2006 október 26-tól az azonosító nélkül megveretnie véresre és kilövetnie a szemét mint ezt a Tordait. És be is kellett volna vitetnie fogdába .
sanyi05
2022-10-07 at 19:27
Eltört a kisújja? Sajnálatos! Hogy csak az.
Ungarn über alles
2022-10-07 at 18:34
jobb vidékeken az ilyen rühes kutyákat dróthurokkal fogják meg, és ha már megfogták meg is gyújtják rajta a kabátot ! …ahogy illik
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-10-07 at 18:34
Tisztelt Fehér Gólya! Örülök, hogy Ön is jogász. Én mint mezei tanulatlan pógár, nem olvasgatom ki a köldökömet szemlélve, hogy mi a betegség és mi a felháborító magatartás közötti finom distinkció, csak annyit tudok, hogy aki elmebeteg, annak sem engedhető meg mások életviszonyait tartósan ellehetetleníteni.
Feher Golya
2022-10-07 at 18:08
Nézzük_magát_a_dolgot! Nem kell az xes portalt hivatkozni,
ide is irtak a szomszedok.
Lehet, hogy a betegnek a jogi megfeleloje a kozossegellenes, de ez nem liberalis – ha mar liberalis lapot hozol ide -, hanem naci, mert a beteg nincs tudataban annak, amit tesz. Szakszeruen: nincs belatasi kepessege.
(Jogilag sajnos ez tenyleg kozossegellenes, de ezt egy liberalis portal irja?????!!!)
Rendorok ahogy latom a kepeken, a Mosonyibol mentek ki.
Kovetkezeskepp: mivel mosonyisok voltak, NEM a kilakoltatas miatt mentek, hanem azert, mert politikai rendezvenynek bejelentettek a helyszint!!
Egy beteg embert tordai es jambor kepes volt ilyen helyzetbe hozni.
Varga Eszterrel szemben sajnos nem hiszek a karmaban. Rohadjanak meg a peemes disznok!
se
2022-10-07 at 17:59
kérdés, hogy
1. eltört-é a kisújja,
2. most történt az eset, ha egyáltalán volt …
bruhahaha …
büdös szájú Tordai gyerek ujjacskája bibis lett
2022-10-07 at 17:45
Szarházi büdös szájú Tordai nyikhaj!
Retkes kezed fotóján mindössze alumíniumsín látható gézzel körbetekerve.
Igaz a leleten fractura a diagnózis, ami egy egyszerű kisebb repedés lehet elmozdulás nélkül, különben gipszrögzítést kaptál volna te takonygerincű féreg.
Ez is politikai hullámcsapás, hogy te milyen szende vagy és bántott a rendőr bácsi.
Ha így folytatod megtudod milyen lesz egy tisztességes kéztörés dislocatioval, aminél nem ilyen hajlított fémszalaggal gyógyítják a borzalmas bibit. Lesz műtét és hosszú fájdalmas kúra.
Ha rendbe jön a kezed két kézzel állhatsz neki összerabolt pénzből szabálytalanul felhúzott balliburnyák palotád bontásához.
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-10-07 at 17:29
A közismerten kormánygyaluló x-es hírportál is korrektül megírta: a kilakoltatás a megszűnt bérleti viszony alapján elkerülhetetlen és a lakó minősíthetetlen, VÉDHETETLENÜL közösségellenes magatartása miatt ELKERÜLHETETLEN volt, ez az egész tiltakozásosdi csak a régi jó SzDSz-es emlékű “nem baj, ha nem volt igazunk, de egy jót akcióztunk” anarchista felfogás szellemében történt. A hírportál szerint a lakónál KÉT ÉV ÓTA fennálló dugulás miatt a szomszéd, magántulajdonú lakás fala folyamatosan átázott. A rosszhiszemű lakó ismételten megakadályozta, hogy a dugulás elhárítása érdekében a szakemberek bemehessenek a lakásba. Háztartási szemetét időtlen idők óta nem vitte le, azt a közös padlástérben és közös tárolótérben halmozta fel. Szerintem egy kultúr- és jogállamban ezt a lakót már régen agyo.n.l.őtték volna a lakótársak, és még a rendőrség is napok alatt lezárta volna az ügyet öng.y.i.lkosságra hivatkozva. (Pontbetoldások az esetleges cenzúra kicselezése céljából…)
Újdemokrata
2022-10-07 at 16:59
Azért nem fáj a gerince, mert szarkupacoknak nincs gerince.
A szarkupacok már csak ilyenek.
Smohay jános
2022-10-07 at 16:33
Ti sem vagytok külömbek mint ezek a liberális balos bandája, nem lehet leini amit gondol ezekröl a mocskos haza árulókról
Smohay jános
2022-10-07 at 16:29
Szarkupac ez beszél átverted a hatóságot a haza áruló házad épitésel, te undorító parazita ti pofásztok a haza áruló FIDESZ KDNP re loptok csaltok haza áruló lázitó liberális senki….
Feher Golya
2022-10-07 at 16:24
Patriota, jogos ez IS!!!
Itt kell erdeklodni
https://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/jarasok/ii-keruleti-hivatal-hatosagi-osztaly-1
Patriota
2022-10-07 at 16:18
Ja. Én meg azt kérdezem- sokadmagammal- mi van a “parasztház” lebontásával????
Marha nagy a csend- ez ügyben- is !