Pesti Srácok

Georg Spöttle: Huszonegyre lapot húzni

Georg Spöttle: Huszonegyre lapot húzni

Tajvan esetében Nancy Pelosinak ez sikerült. Nemcsak, hogy Kína katonai blokád alá vonta a szigetet egy nagyszabású hadgyakorlat keretében, hanem szankciókat is kivetett rá: sem halat, sem pedig mezőgazdasági terményeket nem exportálhatnak Kínába a tajvani halászok és cégek. Akik most elvesztik a megélhetésüket, nyilván hálásak a demokrata házelnök asszonynak.

Sok szakértő úgy vélte, hogy az orosz–ukrán konfliktus árnyékában Peking gyorsan cselekedni fog és elfoglalja Tajvant, hiszen sosem mondott le a szigetről, legyen szó japán megszállásról vagy Csang Kaj-sek „Kínai Köztársaságának” kikiáltásáról. A feszült helyzetet Pelosi annyira túlhúzta, hogy most kínai vadászgépek és rakéták karcolják az eget Tajvan partjainál. Érdekes volt látni a kínai CCTV híradóját, ahol bevágtak képeket Tajvan fővárosából, Tajpejből is és tüntetőket szólaltattak meg, akik pont nem voltak boldogok a magasrangú amerikai látogatás miatt, hiszen az invázió lába most ott lóg a levegőben. A „miért jöttél ide, Mrs. Pelosi?” papundeklik magukért beszéltek. Sok tajvani halász és farmer áruját Kínában értékesítette, és ez most megszűnt. Az amúgy is törékeny gazdasági kapcsolatokat a pekingi vezetés elvágta.

Kínai politikusok és elemzők egyértelműen fogalmaznak az elmúlt két napban: „Tajvan sosem lesz egy független ország, maximum az USA álmaiban. Lehet erről fantáziálni Washington DC-ben, de 1,1 milliárd kínai véleménye többet nyom a latban.” A tengeri hadgyakorlat ezt csak alátámasztja. Peking megmutatta: meg lehet húzni a tigris farkát, de tudd, hogy nagyot fog harapni. Az USA azonban még jobban tetézi a bajt. A vezérkar kiadta a parancsot a csendes-óceáni flottának, hogy maradjon nemzetközi vizeken készenléti állapotban és át is kell majd haladnia a Tajvani-szoroson. A USS Ronald Reagan egyelőre csak megfigyeli a kínai hadgyakorlat végkifejletét. A repülőgéphordozó és kísérőhajói már néhány napja a térségben tartózkodnak. Ezt Kína természetesen újabb provokációként értékelte. Joe Biden viszont bölcs döntésnek nevezte, hogy a hadihajók a Kelet-kínai-tengeren maradnak.

John Kirby, az USA nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője azt nyilatkozta:

PestiSracok facebook image

A tajvani elnökasszony, Caj Jing-ven tisztában van a helyzet komolyságával és nagyon cizelláltan fogalmazott pénteki sajtókonferenciáján:

Elég erős kijelentések, amelyek megnyugtatják a helyi politikai pártokat, ám nem annyira markánsak, hogy Pekingben fenyegetésként értékeljék őket. Az éleslőszerekkel és rakétákkal végrehajtott manőver nem is annyira Tajpejnek, mint inkább Washingtonnak szólt. Kérdés, hogy Joe Biden és a demokraták vették-e az adást.

Vezető kép: A tajvani légierő Mirage harci gépei a hszincsui légi támaszponton 2022. augusztus 5-én. Fotó: MTI/AP/Johnson Lai

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.