
Kevesebb aljasabb dolog van, mint amikor egy ember vagy állam hátba támadja barátját, szövetségesét. Ha igaz az, amit az ukránok állítanak, akkor Brüsszel és leginkább Ursula von der Leyen Zelenszkijt és kormányát használja fel egy hazánk elleni büntetőakcióhoz, hogy zárják el vagy robbantsák fel a Barátság-kőolajvezetéket, és így tegyék tönkre Magyarország iparát és gazdaságát.
Az SMS-üzletek és a világ legkorruptabb szervezetének koronázatlan királynője ismét megmutatta igazi arcát. Nemcsak, hogy az európai emberek érdekeinek ellenében az USA gazdasági és geopolitikai érdekeinek kiszolgálója lett, de hátba támadott egy EU-s tagállamot, egy NATO-partnert, azaz minket.
Szinte ezzel egyidőben megjelent egy csapat liberális, hogy Hadházy Ákostól és Soros civiljeitől kapjanak képet az EU-s források magyarországi, jogszerű felhasználásáról. Ezzel az erővel a csöviket is megkérdezhették volna a Blahán, vagy a Hős utca bódult herbáltesóit. Az általuk megfogalmazott dokumentum annyira lesz értelmes, mint amikor egy ötéves kihányja a betűlevest (majd a LIBE-bizottság összeolvassa). Hazugságok, vádaskodások és most az állami terrorizmus bevetése ellenünk. Van ennél lejjebb? Mi lesz a következő lépés? Arra ösztönzik melegítős kis barátunkat, aki imád katonásdit játszani, hogy támadja meg Magyarországot, vagy csak a kárpátaljai magyar kisebbséget? Van némi tapasztalatuk a népirtásban…
Eközben még az ukránok pénzt is akarnak csinálni az ügyből. Megzsarolják a Molt, hogy több tranzitdíjat kell majd fizetniük Kijevnek, ha nem intézik el, hogy a kormány újra engedjen be ukrán gabonát a magyar piacra. A GMO-val és peszticidekkel fertőzött búzát és kukoricát nem véletlenül tiltotta ki több ország a piacáról, nem is beszélve arról, hogy a dömpingárak tönkretennék a magyar gazdákat. Az ukránzászló-imitátor Ursulát persze ez nem érdekli: majd pár SMS-sel feláron elad ő is néhány ezer tonnát, vagy néhány családtagja a fegyver- és a vakcinaüzletek után gabonában utazik. Simán benne van a pakliban.
Az ukrán kormány meg még ahhoz is hülye, hogy titokban tartsa a Barátság-kőolajvezeték elleni tervet, sőt, be is mártották kék-sárga barátnőnket, de jó alaposan, hiszen rá kenték az egészet. Nem a mi ötletünk volt, hanem Von der Leyen asszonyé. Hát brávó, akinek ilyen szövetségesei vannak, annak nincs szüksége ellenségekre.
Már az oroszbarátsággal igazán nem vádolható francia RTL csatornának is megvan a maga véleménye Zelenszkij európai kalapozó körútjáról: Ukrajna franciaországi nagykövete az RTL France televíziós csatornát támadta, amiért az egy olyan riportot sugárzott, amely Volodimir Zelenszkij elnök európai körútját vándorcirkuszhoz hasonlította. Vadim Omelcsenko bocsánatkérést követel. A szarkasztikus jellemzés “cinikus volt és nélkülözte a tapintatot” – tweetelte a diplomata kedden, hozzátéve, hogy a francia műsorvezető és a műsor készítői sem empátiáról, sem felelősségtudatról nem tettek tanúbizonyságot, amikor ezt műsorra tűzték. A nagykövet követelte, hogy az RTL kérjen bocsánatot Zelenszkijtől és az ukrán néptől.
Vezető kép: Berlin, 2023. május 14. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) és Olaf Scholz német kancellár a megbeszélésüket követõ sajtóértekezeten a berlini kancellárián 2023. május 14-én. Zelenszkij az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta először tartózkodik hivatalos látogatáson Németországban. (részlet) MTI/EPA/Hannibal Hanschke
angelblind652
2023-05-24 at 07:57
Medveasszony túl sokszor látogat kijivbe. Már csak Z.-zel beszéli meg az európai ügyeket! Z. pedig adja az ütőkártyákat a kezébe, tippeket, hogy mit kell csinálni. EUROPA MÁR ELVESZETT! NINCS JOGBIZTONSÁG AZ ÚNIÓBAN! A GYARMATTARTÓ MÁR A LÁNCOKAIT CSÖRGETI, HOGY NE IS TUDJANAK MENEKÜLNI ELŐLE! ÉBRESZTŐ EURÓPA! A BÖETÖNŐRÖK KEZEIT NYALOGATJÁTOK!
El a kezekkel Magyarországtól
2023-05-21 at 02:13
Bárcsak megmondhatnánk ezt így az EU parlamentben is a vandelejjebb nőnek is, Georg, ahogy leírtad !
Bár, lehet, hogy eljut hozzá a spicliken keresztül….
Üzenem neki hogy “ EL A KEZEKKEL MAGYARORSZÁGTÓL!”
ViAM
2023-05-20 at 07:06
A “kék-sárga barátnő” helyett egy, sőt biztonságból két Salomét kell a kis ripacsra küldeni.
BRÜSSZEL, A TERRORISTA KÖZPONT
2023-05-19 at 20:46
Kontinentális terrorizmust támogat
Dodo
2023-05-19 at 14:25
Fájó dolog Magyarország elárulása, hátba szúrása. Persze csak nekünk. Leyenéknek nem fáj. Magyarország nem teheti meg, hogy semmibe veszi az EU-t, Ukrajnát, de törekedni kell rá, mert ők is csak Amerika engedetlen szolgáját látják bennünk, nem egy önálló több mint ezeréves országot. Szóval, ha itt nem becsülnek és nem tisztelnek minket, akkor szakítás nélkül, arra kell fordulni, ahol ezt megkapjuk. Úgy gondolom ezen dolgozik az Orbán kormány.
John Doe
2023-05-19 at 06:46
Lila 2023-05-18 at 23:24
Nagyon szép, tiszta érvelés.
moliere
2023-05-19 at 00:35
Most felteszem a tisztán elméleti (sajnos) kérdést. Ha a nemzetközi zsidók és a komplett amerikai hatalom minket kapat így el, mint a szurzsik szarosseggűeket, akkor ma hol tartunk? Hivatalos nyelv a magyar szlovákiában és romániában? Bevonulunk a Vajdaságba? Horvátország kéri a perszonáluniót? Kárpátalja három új magyar vármegye? Burgenland szót ki sem szabadna ejteni az osztrák Parlamentben, csak hogy “Őhrvidhékh”?
Követelnénk, hogy mindenki adjon F16 osokat (még jobb lenne egyébként negyven darab A10-es… szerintem ezeknek a barmoknak is)? Székelyföld nem autonóm lenne, hanem önálló nagyhercegség? Fiume ismét Corpus Separatum lenne, magyar felségterület?
Az Audi és a Mercedes-Benz szerte a világban magyar márka lenne?
Ha mi lennénk ilyen lieblingek, mint a banderisták, akkor talán nem is Horthynak lenne szobra az Olimpiai parkban, hanem mindjárt Gömbös Gyulának, Héjjasnak és Szálasinak? (Én beérném Csurka Pista bácsival…)
A következő pápalátogatásra már Posta Imre kapna kegyelmet (és Budaházyval együtt havi 2 M nettó nyugdíjat…)
😀 de persze 🙁
És mi meg bekéretnénk minden nap a német nagykövetet, hogy kussoljon, pontosabban “kussoljon”? 🙂
moliere
2023-05-19 at 00:28
Akkora színház ez… de akkora ripacsokkal… akár az szfe is tolhatná, a komplett brüsszelt.
Ragnar
2023-05-18 at 23:30
Őszintén.? Kérdezem itt valaki hisz egy messziről jött embernek? Volt olyan, hogy 1000 év alatt a Nyugatot érdekelte szegény Hazánk sorsa és az itt élő magyar emberek? Senkinek ne legyen afelől kétsége, hogy Magyarország egy háborús konfliktusban ütköző tér lesz. Ezért van a BÉKE párti hozzáállás a kormány részéről, ami helyes. Én ezelőtt 6 éve leírtam, hog háború lesz, mindenki készüljön…. Nem örülök ennek, de ember, embernek farkasa még a saját barátaid is elárulnak bármikor, bármiért.
Lila
2023-05-18 at 23:24
Na tisztázzuk: Magyarország nem rendelt soha ukrán gabonát, van nekünk elég saját. Segítségül tranzitútvonalként ajánlottuk fel nekik Magyarországot a búza szállításához, hogy eljuttathassák a megrendelőikhez. Szóval ha nem rendeltünk tőlük gabonát, akkor miért háborognak, hogy nem engedjük be azt a piacunkra, amit meg sem rendeltünk? Tényleg nincs határa a pofátlanságuknak.
Orientál
2023-05-18 at 19:49
Zelenszkij a munkakerülő követelőzve kolduló milliárdos.
elese
2023-05-18 at 18:56
Azt hogy beszóltak a franciák nem azt jelenti hogy ébredeznek ,hanem azt hogy tartanak a következményektől amennyiben tovább elhallgatják a valóságot ,mert a valóság mindig szembejön és nem fog számítani hogy soros propagandista ők is kifekszenek a többiekkel együtt!
2 ÉNAKI
2023-05-18 at 18:41
A hírek is kószák,forgatom a fejem hogyis van ez? Olvastam korábban hogy a Molnak problémája van Baratságvezeték üzemeltetőjével mert zsarolják őket. Itt a PS en olvastam egyik Mol,os nyilatkozatát,hogy mind nem igaz, semmi probléma nincs.Kommenteket is meg kell gondolni mert nem tudjuk mi a valóság. Bármi is van egy tagállammal szemben aljas ezközöket nem szabad használni.EU megérett a szanálasra,önállótlan, cselekvő képtelen,utasításokat teljesítő banda,a tagállamok totális kárára.Meggyőződésem hogy a nyugati államok vezetőit Sorosék lefizették,Ukrajna támogatásáért.
K
2023-05-18 at 18:25
Ursula próbálja tagadni a korábbi kijelentését, és hazudik mint a vízfolyás.
Ronda vénasszony.
*******
Szuper a fenti cikk és a hozzászólások is.
HUXIT
Királytigris
2023-05-18 at 18:18
Ursula Van még Lejebb egy sorosi samesznő, aki nem az EU érdekében cselekszik, hanem Szaros Gyurka ukázait hajtja végre.
Hátba szúrta Magyarországot, egy EU-s és NATO tagállamot, tehát áruló!
moliere
2023-05-18 at 18:13
Na most ha megint csak a zongorszkiak hazudtak, és az egyetlen szexmamáját is lejáratja (mondjuk nem tudom mit lehet még rajta lejárni…), akkor komolyan kérdem, mikor fő le a kávé ennek a fattyúnak? Mikor fullad már bele a kádba?
Úgyis a ruszkikra kenik a megdöglesztését, akár előbb, akár utóbb lesz meg. Akkor meg ne várjunk vele, mert ami sok, az sok.
Szerintem az Elon gyerek tudja, az ő köreiben tudják, hogy george szarosh tolja ezt az egész műsort a világnak. Nem a Tesla részvények miatt ugatott be, hanem az ukrányok miatt.
PG
2023-05-18 at 18:00
Ez várható volt, hogy ez a szottyadt klimaxos vén picsa mindent megtesz, hogy a kedvébe járjon ennek a pöcs zongoristának, no meg a húgyos Jóskának.
Nem érdekli őt az unió, sem a közügyek, csak az amivel seftelni lehet. Tulajdonképpen hazánk rossz társaságba keveredett, amikor belépett az EU-ba. Sőt a NATO-ba se kellett volna belépnünk.