“Moszkvából egy bő 17 órás autózás után értünk le a Donbaszba, 10 km-re vagyunk jelenleg a frontvonaltól. Taktikai okokból nem írom le a pontos helyszínt mivel az ukránok előszeretettel támadnak újságírócsoportokat, akik nem az ő narratívájukat közvetítik, így sem kollégáim, sem magam nem akarom veszélybe sodorni. A szállásunk is számos repesz és kisebb tüzérségi löveg találataitól szellős, több ablak hiányzik és víz is csak naponta kétszer jön a csapból” – írja Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a PestiSrácok.hu vloggere és műsorvezetője a helyszínről küldött haditudósításában. GEOrgPOLITIKA a Donbaszból I. rész. Íme a teljes tudósítás:
“Eljöttünk egy bolt előtt, ahol néhány nappal ezelőtt vásárlók veszették életüket egy ukrán rakétatalálat következtében. Az elmúlt héten is random lőtték a település lakóövezeteit, még játszótereket is, ám szerencsére gyermekek nem sérültek meg. Már tudják, hogy az első lövésekkor, robbanásokkor az óvóhelyre vagy más biztonságos épületbe kell beszaladni. Persze mi számít biztonságosnak a rakéták és az USA által szállított kazettás bombák bevetésekor?
Mégis az élet megy tovább, már kora hajnalban tele voltak a buszok és az emberek mentek dolgozni. A környező farmokon is folyt a munka a reggeli városkép szinte normálisnak mutatkozott, annak ellenére, hogy a rommá lőtt épületek, kitört ablakok és becsapódások nyoma láthatóvá teszi az innen nem messze dúló háborút. Az éjszakát átszelő Z és V jeleket viselő katonai konvojok is folyamatosan tudatták, hogy a háborús zónába tartunk. Az egykori ukrán határátkelő most katonai kontrollpont. Nem is akármilyen, három egymásutáni ellenőrzés van, betonakadályok, homokzsákok és páncélozott járművek jelzik a helyzet komolyságát. A katonák állig fegyverben, viszont nagyon barátságosak és udvariasak voltak velünk. Az útlevél és a minisztérium által kiadott speciális engedély átnézése után már nyílt a sorompó és beléptünk a Donbaszba.
Előjött az a régi, izgalmas érzés, amit akkor éreztem, amikor még katonaként mentem missziókba, nem pedig újságíróként. Nem idegen közegben mozgok és ez persze ad egy bizonyos biztonságérzetet is (persze ez elég szubjektív). Néztem a szerény lakótelepeket, a kis családi házakat a napraforgótáblák mellett, el sem tudom képzelni, mit érezhetnek az itt élők. Kilenc éve folyamatosan támadják ezt az oroszok lakta területet az ukránok. Az apró boltok, a garázsfodrászatok és szépségszalonok, vagy a motoralkatrészeket kínáló kis üzletek lehetnének valahol Kelet-Magyarországon is vagy az Alföldön. A hajnali hatkor már a tömött buszon utazó emberek keményen dolgoznak, a harcok ellenére, nem menekültek el. Nem mentek sehova a világban, hogy segélyért tartsák a markukat.”
-Most eligazítás következik, de folytatás is, ígérem-
Csikós Sándor
2023-08-19 at 20:44
Ballibnek üzenem: Én is olyan marha voltam, mint Georg (Spöttle).
Öt éve én is jártam Donyeckben. Nem tudom, hogy addig, előttem járt-e ott magyar újságíró. Habár én nem vagyok újságíró. Csak egy egyszerű magyar állampolgár. Akit az ukránok kegyetlenkedeseinél jobban már csak azok hazudozásai háborítottak fel jobban, akiktől maga az agyrémeit meríti.
Én láttam mindent, ami 2013 november vége, a Majdan kezdetei óta Ukrajnában, illetve az uralmuk alól felszabadult területeken történt. 2O14 ÓTA. Amikor 1. a puccsista kijevi parlament elnöke – ügyvezető államfőként – Terrorellenes Művelet címén – KATONAI AKCIÓT HIRDETETT MEG A DONYEC-MEDENCE (Donbassz) FŐKÉNT OROSZ LAKOSSÁGA ELLEN. 2. Rá két héttel Joe Biden, a mostani (agyalágyult) amerikai elnök, akkori alelnök Kijevben termett, ÉS KIKÖVETELTE A POLGÁRI LAKOSSÁG ELLENI KATONAI AKCIÓT. 3. Május 2-án AZ UKRAN HADSEREG MEGINDITOTTA KATONAI AKCIÓJÁT A DONBASSZ FEGYVERTELEN LAKOSSÁG ELLEN. Ugyanazon a napon – hogy példát statualjanak – Ogyesszában vérfürdőt rendeztek. 4. Május 26-án harc indult a donyecki repülőtérért. Az akkor még ott állomásozó ukrán csapatok segítségére érkezett légierő TERRORTAMADAST INTÉZETT DONYECK LAKOSSÁGA ELLEN.
Amikor ott jártam, Donyecknel harcok éppen nem voltak. De messziről láttam a szétlőtt donyecki repülőteret (amit még akkor és az után is lőttek az ukránok), a súlyos károkat szenvedett közeli kertvárost, Jártam egy lakótelepen, amit három nappal korábban 120 es aknákkal lőttek HAJNALI 5-KOR.
Azt mondja, az oroszok 2014-ben elfoglalták Ukrajnát. Szedje már elő a maradék józan eszét! Ha tényleg elfoglalták volna, gondolja, hogy eltűrték volna mindazt, ami ott történt? És akkor miért kellett 2022-ben agressziót elkövetniuk, ha már 2014-ben.”benn voltak”?
Rolo
2023-08-19 at 09:49
Ballib2023-08-19 at 08:22
🤣🤣🤣🤣
Ennél balfaszabbnak🤓🤡 már nem lehet lenni…én csak anyukádat sajnálom…biztos nem ilyen csepürágónak nevelt szegény !
gyurcsányíviktor
2023-08-19 at 09:33
“kedves” ballib,
Azt is elmondanád, hogy mennyit kapsz ezekért a trollkodásokért ?
Úgy vélem, magától – ideológiai meggyőződésből – ekkora hülye nem lehet normális ember !
Ballib
2023-08-19 at 08:22
Z: ott a cikkben hogy 9 éve lövik őket, ja. Mi is volt 9 éve? Jah, az oroszok elfoglalták Ukrajnának azt a részét.
Ha Békés megyét elfoglalják a románok, akkor hogy vesszük vissza ágyuzás nélkül, hmm?
Annyira kommunisták vagytok itt mind, drukkoltok a vörös csillagos tankoknak, a Sztalint éltető Putyinnak…
Z
2023-08-19 at 07:02
Ballib,olyan hogy Ukrajna mióta létezik te szerencsétlen! És azelött mi volt? Ezt próbálod összevetni a Magyar királysággal? Ott a cikkben, hogy 9 éve lövik öket. Képzeld el, ha képes vagy ilyenre, hogy Erdély autonómiát kér, és a retkes román kollégáid éveken keresztül lövik öket, és ezt megunván a Magyar kormány miután minden diplomáciai úton történt rendezési kisérlet megbukott, csapatokat küld Erdélybe, hogy a román kollégáid székelyöldökléseit leállitsa. Ugyanis ez a szitu ami fennáll. Húzd már ki a fejed a seggedböl!
Rolo
2023-08-18 at 20:14
Bela2023-08-18 at 18:13
Még egy libsi történész🤭🤭🤣🤣🤡🤡
Rolo
2023-08-18 at 19:55
Ballib2023-08-18 at 19:04
Biztos azert történt mert mi is halomra gyilkoltuk a románokat Romániában 🤫🤫🤫🤡🤡🤡
Rolo
2023-08-18 at 19:54
Ballib2023-08-18 at 19:04
Trianon előtt…vagy után vonultak már nem is tudom🤭🤭🤭
Ballib
2023-08-18 at 19:04
Rolo: jah, akkor asztalnál, békésen, tárgyalgattunk, hogy a románok adjanak földet, vagy mi, ment a kő-papir-olló, és ők nyertek, ilyen ez. Ha Trianon nem oké, ez se oké, amit az oroszok csinálnak.
Józsué
2023-08-18 at 18:44
Dombasz orosz lakta terület.ott dolgoznak az emberek,látják a jövöt,ezért nem menekülnek el.
Bela
2023-08-18 at 18:13
Rolo: Meg a hadszintéren. Románok bevonultak Budapestre is, így lett ott a határ, ahol most van.
Rolo
2023-08-18 at 17:50
Ballib2023-08-18 at 17:32
Akármi is volt…az az asztalnál született meg🤭🤭🤭
Ballib
2023-08-18 at 17:32
Rolo: oh, szóval békében adtuk át a magyar területet a románoknak, csak úgy jobb ötlet hijján?
Juhász Gyula
2023-08-18 at 16:52
Szégyen, hogy a magyar kormány az amerikai támogatással, puccsal, hatalomra jutott torzszülött ukrajnai diktátort támogatja. Magyarország addig nem lesz független, ameddig a NATO-nak nevezett amerikai terrorista bűnszervezet tagja.
Rolo
2023-08-18 at 16:44
Ballib2023-08-18 at 13:16
Nem is tudtam,hogy Trianon is katonai területszerzési akció volt!🤭🤭🤭
Mondom többet kéne beszélgetni anyukáddal…neki legalább van esze🤭🤭🤭
gyurcsányíviktor
2023-08-18 at 15:27
ballib, te elmehetsz a khm, khm, khm-ba !
kanyi, te pedig higgadj le !
gyurcsányíviktor
2023-08-18 at 15:24
Take care, береги себя Georg !
Sok szerencsét és térj haza egészben !
Azér’ az első képkockákon azonosítható épület látszott, ezér’ kár volt …
K
2023-08-18 at 14:38
Én az ukránokat is orosz népnek tartom, így az oroszokat is és az ukránokat is sajnálom.
Sajnos a náci ukrán vezetés belevitte az ukránokat egy ilyen testvérgyilkos agresszióba.
Az ukrán vezetés testvérgyilkos agresszor.
****
Spöttlének sikeres hazajövetelt kívánok.
ViAM
2023-08-18 at 14:02
” A hajnali hatkor már a tömött buszon utazó emberek keményen dolgoznak, a harcok ellenére, nem menekültek el. Nem mentek sehova a világban, hogy segélyért tartsák a markukat.”
Tiszteletet érdemelnek!
Ballib
2023-08-18 at 13:16
kanigunda: “Amúgy meg a területszerzés tény, nem elismerés kérdése.”
Triannonról is ez a véleményed?
kanigunda
2023-08-18 at 12:14
“… Lehet pattogni, de maga a miniszterelnök…”
Még ilyet! Most aztán a Spöttle biztosan hánykolódni fog az ágyában. VVP-t meg egyenesen
rémképek fogják gyötörni, hogy a magyarok bezzeg… Amúgy meg a területszerzés tény, nem
elismerés kérdése. OV meg van annyira dörzsölt, hogy csak a meccs végén fog tapsolni nehogy
egy félidős eredmény hozsannája ellenére fusson lesre.
Térjünk szépen visszaehhez a témához a békekötés idejében! Okéska?
Vox populi
2023-08-18 at 11:21
Az oroszokat,és egy nagy tömeg magyar embert cseppet sem érdekel,hogy a miniszterelnök mit ismer el,avagy nem.
Putyin akkor hibázott óriásit,mikor 2014-ben Krim visszacsatolásakor nem szállta meg a most elfoglalt területeket,ahol színoroszok élnek. Merkelék enyhén szólva megszivatták.
Ezek a történelmi Oroszország szerves részei voltak,Lenin és a bolsevikok gründolták Ukrajnát.
De egy nagy gondolkodó már kimondta: “Összenő,ami összetartozik.”
Ez néha csak karddal sikerül,a szép szó haszontalan.
Rémusz.
2023-08-18 at 11:05
Spöti!
Vigyázz magadra, nefeledd el, hogy röpködni fognak a skulók!
Térj haza egészségben.
Lajospetya
2023-08-18 at 10:50
Tehát ez esetben legális és morális a kazettás bomba, de a tudósítás már nem az…
Ballib
2023-08-18 at 10:42
Csak mondom Georg, hogy a magyar kormány által el nem ismert módon elfoglalt területen vagy, szóval Ukrajnában. Lehet pattogni, de maga a miniszterelnök nem ismerte el Oroszország területfoglalását…