Joe Biden kijevi látogatása meglepte a világot. Ez érthető is, hiszen a legnagyobb titokban kellett megszervezni. A Fehér Ház nyilatkozata szerint mindössze egy maroknyi csapat tudott az utazásról, és az ő feladatuk volt megszervezni az elnök biztonságát. Ez azért is jelentett komoly kihívást a Secret Service ügynökei számára, mert az Egyesült Államok nem rendelkezik katonai jelenléttel Ukrajnában.
Több hónapos előkészület után a Secret Service és a Fehér Ház úgy döntött, hogy informálják Moszkvát a látogatásról. Ezzel is minimalizálták annak esélyét, hogy az elnök veszélybe kerülhet egy rakétatámadás során. Rendkívül rizikós volt a 10 órás vonatút Varsóból Kijevbe. Az elnökkel tartó újságíróknak még a mobiltelefonjukat is le kellett adniuk a Secret Service ügynökeinek, hogy semmi ki ne szivároghasson az elnök pozíciójáról. Mivel Joe Biden már járt Irakban és Afganisztánban, ezért megvoltak a megfelelő protokollok a védelemre és az esetleges kimenekítésre. A Fehér Ház szerint azért volt fontos a Zelenszkij–Biden találkozó, mivel ez egy erős üzenet Moszkvának és a világnak, hogy az USA támogatja Ukrajna védelmi háborúját. A látogatás alatt megszólaltak a szirénák és légiriadó volt, mivel az ukrán határ közelében, Fehéroroszországban felszállt egy orosz MiG–31-es vadászgép hiperszonikus rakétával felszerelve, amelyet az ukrán légvédelem képtelen lenne lelőni.
Az amerikai republikánus párt több politikusa bírálta Joe Biden elnököt hétfőn kijevi utazása, illetve annak időzítése miatt, de Ukrajna további támogatásáról a republikánusok között is véleménykülönbségek mutatkoztak. Marjorie Taylor Greene, a képviselőház tagja az elnök kijevi látogatását rendkívül sértőnek nevezte. A közösségi médiában közzétett üzenetében azzal vádolta a kormányzatot, hogy az amerikai embereket arra kényszeríti, fizessék az ukrán kormányt és a háborút. Úgy fogalmazott, hogy ezen a napon az Egyesült Államok elnöke Ukrajnát választotta Amerika helyett, amivel arra utalt, hogy február 20. az Elnök Napja, szövetségi ünnepnap, amelyen az első elnök, George Washington születésnapjára is emlékeznek.
Scott Perry pennsylvaniai képviselő „elképesztőnek” nevezte, hogy az elnök az utazással is biztosítani akarta Ukrajnát határainak biztonságáról, miközben ezt nem tudja megtenni saját hazájában. Greg Murphy, a képviselőház észak-karolinai tagja azt írta: az elnöknek két évbe telt, hogy ellátogasson az Egyesült Államok déli határának „háborús övezetébe”, most pedig egy másik, „szintén általa teremtett” háború térségébe megy.
A közelmúltban a képviselőház 11 republikánus tagja határozati javaslatot terjesztett elő Matt Gaetz képviselő kezdeményezésére, amelyben az ukrajnai fegyveres és pénzügyi támogatás leállítását szorgalmazzák, és azonnali fegyverszünetet követelnek – számolt be az MTI. Ám a republikánus párt is megosztott a kérdésben: vannak szenátorok, akik szerint fontos Ukrajna támogatása, mert ellenkező esetben az orosz győzelmet segítenék elő. Lindsey Graham szenátor szerint már el kellene kezdeni az ukrán pilóták felkészítését az F–16-os gépekre.
hivő
2023-02-22 at 11:04
Az USA nem rendelkezik megfelelő
katonai jelenléttel Ukrajnában?
Scott Perry-nek igaza van,először
otthon kéne rendet tenni.
A Republikánusok nagyon helyesen
békét akarnak kötni,azok akik nem,
azokat a fegyvergyártok támogatják.
gyurcsányiviktor
2023-02-21 at 15:07
Bocsi, a hivatkozás elmaradt …
https://s15.stc.yc.kpcdn.net/share/i/4/2528941/wr-750.webp
gyurcsányiviktor
2023-02-21 at 15:06
Georg,
Kérlek engedd be ezt a képhivatkozást, érdemes.
A képen, egy NÁCI ukrán katonai intézmény által elképzelt oroszország térkép látható.
A hohol rész természetesen nagy-hoholiát is bemutatja, ami csak vágyálom, de a ruszki részt bemutató térképrész, nagyjából egybeesik a jenki stratégák által vágyott kinézethez.
A térképet a kp.ru honlapon találtam “oroszország halála” cím alatt. Érdekes cikk.
Babóca
2023-02-21 at 14:19
Nem vagyok meggyőzve, hogy az igazi vén [email protected] volt Kijevben.
A mai technikával?
2 ÉNAKI
2023-02-21 at 14:13
Amerika nagyon szeretné az atomháborút de Európában. Csak mellé fog. Az első célpont az Usa és Anglia.Bizzunk a 2024 es Usa választásban,lehetséges,hogy Biden támogatói,háttérbe szorulnak.Trump elnök elhozná végre Európa békéjét.