Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Gyanús SMS Liz Truss telefonján

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az SMS-t, amiben az Északi Áramlat elleni támadás utáni percekben az akkori brit miniszterelnök, Liz Truss azt írta az amerikai külügyminiszternek, Antony Blinkennek, hogy „elvégeztetett” (it’s done). Az árulkodó üzenet úgy került az oroszok kezébe, hogy valaki „meghackelte” Liz Truss icloudját, azaz adatfelhőjét. A telefon adatait állítólag egy német influenszer, aki Kim Dotcom néven van fent a Twitteren tette nyilvánossá. A közel egymillió követővel rendelkező véleményvezér internetes szabadságharcosnak tartja magát, aki ellensúlyozza az eltúlzott ukrán propagandát.

A belgrádi kormány eközben mindent megtett, hogy földgázkészleteket halmozzon fel arra az esetre, ha a Törökországon keresztül orosz gázt szállító vezetéket is szabotálják. Aleksandar Vučić szerb elnök egy csütörtöki interjújában világossá tette, hogy kormánya tudja ki robbantotta fel az Északi Áramlat 2 gázvezetéket, „csak játsszuk a hülyét” tette még hozzá.

Irán várhatóan a közeljövőben belép az Oroszország által vezetett Eurázsiai Gazdasági Unióba (EaEU) – jelentette ki kedden Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes. A közel-keleti országon kívül már több mint 50 ország jelezte, hogy részt venne a szabadkereskedelmet és a munkaerő szabad áramlását biztosító gazdasági unióban, köztük Kína, Vietnám, Jordánia, Indonézia, Thaiföld. Ez lesz a világ legnagyobb kereskedelmi szövetsége, amely a mezőgazdasági termékektől kezdve a nehéziparig mindent lefed majd.

Scholz kancellár Pekingben tárgyalt egy gazdasági delegáció élén, ahol a BMW és a BASF gyár képviselői is elkísérték. Az Oroszország elleni szankciók miatt Németország egyre több nyersanyagot és technikai eszközt vásárol Kínától.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia még mindig csörgeti a kardot Irán ellen, holott, nem történt semmilyen ellenséges akció az Iszlám Köztársaság részéről az arab királyság ellen. Nehéz is lenne megjósolni egy háború végkifejletét. A szaúdi hadsereg a világranglista huszadik helyén állnak, 275.000 aktív katonával rendelkeznek, ehhez jön még 25.000 tartalékos. Mintegy 897 vadászgéppel, illetve 21 harci helikopterekkel, 57 hadihajóval szerelkeztek fel, míg szárazföldi haderői 1062 nehéz páncélossal, 6202 más páncélozott járművel és 300 tüzérségi eszközzel rendelkezik. Iránnak több mint egymillió katonája van, a harcoló egységek száma ebből 575.000, viszont 300.000 tartalékost tudnak mobilizálni. Az Iszlám köztársaság 573 vadászgéppel, illetve harci helikopterrel rendelkezik, továbbá 2831 harckocsival és 7600 más páncélozott járművel, míg tüzérségi eszközökből 6000 egységet tudna felvonultatni. Tény, hogy Irán emberben, főleg a Forradalmi Gárdával közösen és a technikai eszközök számában előnyben lenne, ám a szaúdiak modernebb katonai technológiával rendelkeznek, melyeket Németországtól és az USA-tól vásároltak.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?