Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Káoszba fulladt Avgyijivka kiürítése

Drámai helyzetet vázolt fel Avgyijivka elestéről a New York Times. A liberális napilap szerint az orosz hadsereg nagyjából ezer hadifoglyot ejtett a Donyecktől északra fekvő iparvárosban. Az ukrán hadvezetés meg is erősítette a fogságba került katonák magas számát. Ukrán katonák azt nyilatkozták, hogy nem számoltak ilyen gyors orosz előretöréssel és ezért húzódott el a visszavonulás. A kaotikus visszavonulásban sok katona vesztette életét – írja a lap. Az újság információi szerint egyes egységek már megkapták a visszavonulási parancsot, más egységek viszont erről nem tudtak és folytatták a harcot.

Az is kiderült, hogy az ukrán alakulatok sokszor nem is tudtak egymással kommunikálni, mivel különböző típusú rádiókat használtak. Olekszandr Tarnavszkij tábornok szerint a visszavonulás utolsó fázisában az orosz erők igen komoly nyomást gyakoroltak rájuk; sok katona életét vesztette, mások fogságba kerültek.

– közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter.

Lindsey Graham republikánus szenátor, aki a múlt héten felszólította az amerikai kormányt, hogy nyilvánítsa Oroszországot a terrorizmus állami támogatójának, felkerült a szélsőségesek és terroristák listájára – jelentette kedden a helyi média. Graham a 3967. személy, aki felkerült a listára a Szövetségi Pénzügyi Megfigyelő Szolgálat szerint. Az adatbázis nem közöl konkrét indokokat arra vonatkozóan, hogy miért kerültek fel szervezetek vagy személyek a listára. Graham a külpolitikával kapcsolatos kijelentései miatt többször okozott már botrányt. A republikánus politikus tavaly Kijevbe látogatva úgy üdvözölte az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatást, hogy "az USA még soha nem költötte a pénzt ilyen sikeresen, mivel az oroszok halnak meg ennek a költekezésnek a következtében". A kijelentés annak idején médiabotrányt váltott ki, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala úgy vágta meg Graham megjegyzéseit, hogy úgy tűnjön, mintha az oroszok meggyilkolásáról beszélne, ami valójában nem így volt. Graham azonban valóban azt mondta, jó dolog, hogy az ukránok megölik az oroszokat a harctéren.

A Pentagon vizsgálja, hogy mi okozta egy amerikai katonai drón lezuhanását Jemen partjai közelében – közölték amerikai katonai illetékesek hétfőn. Amerikai tisztségviselők annyit erősítettek meg, hogy az MQ–9 Reaper, egy többnyire megfigyelő és felderítő célokra használt, 20 méter szárnyfesztávú, pilóta nélküli repülő eszköz a tengerbe esett. Ezt azzal egészítették ki, hogy a drón nemzetközi légtérben tartózkodott, nemzetközi vizek fölött, amikor lezuhant. A síita húszi lázadók (Anzar Allah) viszont azt állítják, hogy Jemen fölött lőtték le a drónt. Az USA attól fél, hogy a húszik ezt átadják Iránnak, akik a technológiát adaptálva fejleszteni fogják saját drónflottájukat. Irán már sikeresen zsákmányolt amerikai robotrepülőket, hozzájutva a legmodernebb technológiához. Ez nagyban hozzájárult az iráni robotrepülő-gyártás sikeréhez.

Makszim Kuzminov pilótát, aki eltérített egy orosz helikoptert, megölhették, miután meghívta volt barátnőjét, hogy látogassa meg Spanyolországban – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán védelmi minisztérium fő hírszerzési igazgatóságából származó forrásait. A dezertőr Spanyolországba költözött, majd meghívta magához barátnőjét, hogy látogassa meg. A spanyol Guardia Civil sajtótájékoztatója szerint a fiatal férfit öt golyóval a testében találták meg egy mélygarázsban.

Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.