GEOrgPOLITIKA – Kaviár, kőolaj, földgáz és remek utak (3. rész)

Az energiahordozók mellett a kaviár is nemzeti kincse a Kaszpi-tengert övező országoknak. A beluga, amely a sugarasúszójúak családjához és a tokfélékhez tartozó csontos hal (latinul Huso huso), sajnos már veszélyeztetett is, mivel az orvhalászat és a kaviár iránti igény nem kímélte ezeket a gyönyörű halakat. A magyarországi vizával rokonságban álló beluga akár négy méteresre is megnő, súlya elérheti a másfél tonnát, és találtak már száz évnél idősebb példányokat is.

Ahogy nálunk is szinte eltűntek a vizák, úgy a Kaszpi-tengerben is erősen megfogyatkozott a belugák száma, pedig a New York-i egyezmény értelmében már csak a belugafarmokon tenyésztett halak ikráját szabad kaviárként értékesíteni. Mivel 10 dekagramm kaviár értéke 80 ezer forint, ezért az orvhalászok továbbra is tizedelik az állományt, annak ellenére, hogy komoly börtönbüntetés jár érte. Már Kaliforniában és Dél-Koreában is vannak kaviárfarmok, ahol tenyésztik a tokhalakat. Állatvédők szerint nem túl etikus, hogy az ikrájuk miatt megölik a halakat, ám a tenyésztők azzal védekeznek, hogy a halak húsát is értékesítik. Valóban, jobb azeri éttermekben is lehet kapni grillezett belugát.

Érdemes megemlíteni hazánk „belugáját”, a vizát, hiszen ezek a gyönyörű halak a Duna és a Tisza legnagyobb ragadozói voltak. A csigákkal, rákokkal és kisebb halakkal táplálkozó vizák már szinte teljesen eltűntek a Fekete-tengerből és az európai folyókból, holott a magyar halászat szerves részét képezte a varsás vizafogás – Budapest XIII. kerületében még egy Vizafogó utca is található. Szerencsére a „Viza 2020” visszatelepítési program mutat eredményeket és a Dunába telepített halak el is jutottak már a Fekete-tengerig.

Itt, Azerbajdzsánban hozták létre az első kaviárfarmot, ahol 1954 óta tenyésztik a tokhalakat ikrájuk miatt. Nemcsak a Kremlbe szállították az ízletes ikrát, amelyet már az ókori görögök is fogyasztottak, hanem maga Winston Churchill is nagy kedvelője volt az azeri kaviárnak. Az ára borsos mindenütt: egy teheráni delikáteszboltban a legolcsóbb kiszerelés 300 euró, azaz több, mint 100 ezer forint volt.

Ma egy esős, szürke éggel búcsúzik tőlem Azerbajdzsán. Nagyszerű volt egy ilyen remek, vendégszerető országban eltölteni pár napot, és már most érzem, hogy visszahúz a szívem ide. Már ott van a bőröndben a szép, félholdas zászló, amit a bazárban kaptam ajándékba egy barátságos úrtól. Holnap kikerül az irodám falára, hogy emlékeztessen erre a csodás nyaralásra, a tengerre, a csodaszép azeri lányokra és minden másra, amit itt megtapasztaltam.