Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Putyin a Közel-Keleten vág vissza Amerikának

Nem véletlen, hogy az orosz elnök az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába látogatott, hiszen Oroszország is tagja az OPEC-nek, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének. A tárgyalások egyik célja a kőolaj-kitermelés csökkentése, mivel az felnyomja a jelenleg alacsony árakat. Szaúd-Arábia is bejelentette csatlakozási szándékát a BRICS-országokhoz, és Putyin elnök Mohammed bin Szalmán herceggel már most megegyezett abban, hogy a kereskedelmüket nemzeti valutában folytatják – tehát a dollárt és az eurót kizárják a közös áruforgalomból. Ez nyilvánvalóan nem fog tetszeni az Egyesült Államoknak, mivel a dollár gyengüléséhez vezet. Moszkva kérésére a BRICS-országok rubelben és más nemzeti valutákban, például kínai jüanban vagy indiai rúpiában számolnak el egymással. Ez Oroszország válasza a szankciókra.

Az ENSZ Alapokmányának 99. cikke által biztosított jogkörrel élve hivatalosan figyelmeztette a Biztonsági Tanácsot helyi idő szerint szerdán António Guterres ENSZ-főtitkár, hogy a gázai konfliktus fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. A portugál politikus levelében azt írja, hogy az övezetben fennáll a humanitárius rendszer teljes összeomlásának veszélye, ami visszafordíthatatlan körülményekkel járhat a palesztinokra és a régió biztonságára nézve, ezért azonnali humanitárius tűzszünetre szólított fel. Stéphane Dujarric, a főtitkár szóvivője emlékeztetett, hogy az alapokmány 99. cikkében rögzített jogkörrel évtizedek óta nem élt ENSZ-főtitkár. Izrael az elmúlt hetekben élesen kritizálta Guterrest és azzal vádolta, hogy pártot fogott a Hamász oldalán. Most Eli Kohen izraeli külügyminiszter is ezzel vádolta meg az ENSZ főtitkárát. Izrael és az Egyesült Államok azért nem támogatja a tűzszüneti kezdeményezéseket, mert megítélésük szerint a fegyvernyugvás egyedül a Hamásznak kedvezne. Kohen szerint az ENSZ-főtitkár jelent veszélyt a nemzetközi békére és biztonságra.

Az izraeli hadsereg az eddig legkeményebb összecsapását folytatja Hán Júnisz városban, a Gázai övezet déli részén. Tankokkal és páncélozott csapatszállítókkal körbevették a várost és a katonák házról házra harcolnak a terroristákkal. Feltehető, hogy a civil lakossággal együtt a Hamász harcosainak egy része is délre húzódott és itt várták meg az IDF támadását.

Ha Oroszország győz az ukrajnai konfliktusban, akkor olyan helyzetbe kerülhet, hogy támadást indíthat a NATO ellen, amely globális konfliktust válthat ki az amerikai csapatok bevonásával – mondta Joe Biden amerikai elnök szerdán, amikor a kongresszust egy 111 milliárd dolláros nemzetbiztonsági csomag elfogadására szólította fel. A demokraták által támogatott törvényjavaslat Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak nyújtott támogatást tartalmaz. Egyben ostorozta a republikánusokat – akik az Egyesült Államok déli határának biztonságával kapcsolatos viták miatt vonakodtak támogatni az intézkedést –, mondván, hogy ezzel "hajlandóak megadni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a legnagyobb ajándékot, amit csak remélhet".

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?