GEOrgPOLITIKA – „Szaddámtalanítva”, kettészakítva, újjáépítve – 3. rész
A Közel-Keleten mindenben lakozik egy történet. Nem mind vidám, sőt... Az sem biztos, hogy mind igaz, mivel néhányukat tábortűz körül lehetne mesélni Halloween éjszakáján. Persze egy jó sztorinak nem is kell mindig valósnak lennie; elég, ha szórakoztató, vagy ha parázhatunk tőle még akkor is, ha mi meséljük. Ilyen az elfűrészelt szoborfej meséje is. Igaz vagy sem, már nem tudni, az örökre Szaddám és emberei titka marad...
Az iraki Nemzeti Múzeumban igazi csodák vannak kiállítva, mint az első Galvani-elem, amelyet 2200 évvel ezelőtt készítettek. Gondoljatok bele, már akkor ismerték az elektromosságot, és aranyozásra, azaz galvanoplasztikára használták. Mai mérnökök is megépítették a szerkezetet és működik, még akkor is, ha több vaskalapos tudós azt mondja, hogy ez egy egyszerű korsó, amelyben bitumen volt, majd beleesett egy réz és egy vasrúd. A gond csak az, hogy több is van belőle a múzeum tulajdonában, és a Gilgames-eposz agyagtáblái mellett az úgynevezett „Bagdadi elem” vonzotta már a harmincas évek óta a turistákat.
Megkönnyebbülten láttam, hogy megvan, és nem pusztult el vagy tűnt el a 2003-as fosztogatásban. A múzeum vezetése hiába kérte az amerikai hadsereget, hogy védjék meg a világörökség részét képező műkincseket, rájuk sem hederítettek és csak az Olajügyi Minisztériumot védték. A múzeumba betörő fosztogatók szörnyű pusztítást végeztek és rengeteg kiállítási tárgyat vittek el. Szerencsére kétharmaduk visszakerült. Megvannak az agyagtáblák, megvan az Enkidu-relief és az „iraki Mona Lisa” fej is. Na meg ott van az elfűrészelt szoborfej, amelynek most elmesélem a véres történetét.
Még Szaddám Husszein uralma alatt találták a szobrot műkincsrablók, akik előszeretettel fosztogatták az ásatások helyeit. Hogy könnyebben kicsempészhessék a szobrot az országból, négy darabra vágták. Ám mielőtt tervük sikerült volna, a rendőrség rajtuk ütött. A hír eljutott az akkori elnökhöz, aki megnézte a tönkretett szobrot és vetett egy pillantást a bűnözőkre is. Úgy döntött, példát statuál velük a jövőre nézve. Kiadta a parancsot, hogy ugyanúgy fűrészeljék el az elkövetőket, ahogy ők tették a műkinccsel. A körfűrész pedig olyan, mint a cicanadrág: nem hagy semmit rejtve, legfőképpen akkor, ha az emberi testről van szó. A felnégyelt rablók történetét előszeretettel mesélik a múzeumlátogatóknak, akik vagy elszörnyednek, vagy buzgón bólogatnak, hogy megérdemelték sorsukat. Találjátok ki, én melyik kategóriába tartozom... Annyit segítek, nem vagyok ijedős.
Bagdad leghíresebb kávéháza a Shahbandar Café. Nincs utazó, aki ne térne be ide egy kávéra, teára, vízipipára, és hogy elnézegesse a falon lógó régi fényképek százait. A régimódi tetőventilátorok kellemesen hűsítenek a negyven fokos melegben is. A pénztárban egy idős bácsi ül, Mohammad al-Khashali, a tulaj – és felette öt férfi arcképe fekete keretben. 2007-ben az Iszlám Állam egyik öngyilkos merénylője robbantotta fel magát a kávéházban. A harminc halott között volt a bácsi öt fia, mivel mind ott dolgoztak aznap, százan sebesültek meg a támadásban. Ám a bácsi újranyitotta a kávézót, és 83 évesen ma is ő vezeti. Irak már csak ilyen, mindig talpra áll, újraépíti önmagát, marad büszke szép és vendégszerető. Engem ez ránk, magyarokra emlékeztet...
(Folytatjuk)
