Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Titkosszolgálati módszerek a német iskolákban

Valószínűleg George Orwell is meglepődne, ha látná, hogy a német demokráciában megvalósult a gondolatrendőrség, amiről ő a fikció szintjén írt az 1984 című könyvében. A jogállamiság őrzői már mindenütt nácikat látnak, ha még nem is a spájzban, de az osztálytermekben mindenképpen. A német kisváros, Ribnitz-Damgarten gimnazistái éppen kémia órán voltak, amikor három rendőr lépett be a tanterembe és őrizetbe vettek egy 16 éves lányt - gyűlöletbeszédért. Az eljárást egy TikTok-poszt miatt indították, amire a gimnázium igazgatója hívta fel a hatóságok figyelmét. Konkrétabban: az intézményvezető jelentette fel és hívta ki a rendőrséget a tinire, aki egy TikTok-videóban arról beszélt, hogy Németország a hazája, nem pedig csak egy hely a térképen, ahol él... Ez szúrt szemet az igazgatónak és kötelességének érezte jelezni a hatóságoknak aggodalmát.

A rendőrségen a nyomozók megnézték a pár másodperces TikTok-videót, melyben Miriam azt mondja: ”Németország a hazám és nem csak egy hely a térképen.” Semmi rasszizmus vagy tiltott önkényuralmi jelkép nem szerepelt a felvételen, mégis komoly problémát okozott a hazaszeretetét megvalló lány számára. Miriam édesanyja - aki remegve ült a kihallgatáson -, persze igencsak felháborodott a rendőrségi eljáráson, majd azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Kelet-Német STASI-nak voltak hasonló akciói. (A Stasi a történelem egyik legsikeresebb hírszerző szolgálata volt: szinte elképzelhetetlenül részletes aktákat és nyilvántartásokat vezettek nagy mennyiségű lakosságról, és félelem és nyugtalanság légkörét teremtették meg, amelyet aztán elkezdtek kihasználni - a szerk.)

Marcel Opitz a helyi rendőrség szóvivője is megszólalt az ügyben. „Február 27-én, 09.45 órakor érkezett egy hívás a helyi rendőrőrsre, amelyben a gimnázium igazgatója arról értesítette kollégáimat, hogy egy alkotmányellenes bűncselekményt akar bejelenteni. Szerinte egy 16 éves diáklány gyűlöletbeszédet terjeszt a közösségi médiában. A járőrök behozták az érintett személyt majd édesanyja jelenlétében meghallgatták, megnézték a kérdéses videót és megállapították, hogy nem történt bűncselekmény.” Miriam édesanyja elmondta a „Junge Freiheit” napilapnak, hogy az egyik rendőr arra kérte a lányát, többet ne tegyen ki hasonló posztokat.

PestiSracok facebook image

A napilap megkérdezte az ügyről az iskolaigazgatót is, ám Zimmermann nem akart nyilatkozni az esetről. Viszont az AfD most a tartományi parlament elé viszi Miriam ügyét, mivel a párt oktatáspolitikáért felelős szóvivője, Enrico Schult szerint az iskolákban diákok pártpreferenciáját mérik fel ezáltal. A politikus ki akarja deríteni, hogy az iskolák kaptak-e erről szóló utasítást az oktatási minisztériumtól. Ha igen, akkor annak kell, hogy politikai következménye legyen - mondta. Hozzátette:

- vélekedett Schult.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.