Geri, a hídverő

Szép csendben, zárójelben fény derült arra, hogy 2023-ig nem jár senki majd a Lánchídon – ezt akkor jelentették be, amikor az oroszlánokat levették a hídról. Csak összehasonlításul: Ferenc Jóska egy évig újíttatta fel, Gerő, a hídverő másfél év alatt abszolválta a felrobbantott Lánchíd újraépítését – Karigerinek, a kommunista Gerő Ernő kései ideológiai utódának minimum két, de iparági pletykák szerint lehet, hogy három évbe fog telni a dolog, meglássátok’ feleim. Azért megkérdeznénk, csak költőileg: ha majd elkezdődik a tanév, mi lesz itt, a bicikliseknek és a gyalogosoknak is csinál a Geri dugót?

Három éve beszóltunk Tarlósnak, amikor a Lánchíd felújításáról szó volt, most is beszólunk, ezúttal már Karigerinek – a tények makacs dolgok, ugye. Csak Tarlóst kedveltük. De legyünk objektívek: ami Karigeri alatt ennek az országnak a szívében megy, nos, az egy olyan bohózat, amelyen már röhögni sincs kedvünk. Megértjük persze, Karigerinek fontosabb a miniszterelnök-jelölt-jelöltködés, mint a városvezetés – bár erről se bírt igazat mondani, egy éve még a főpolgármesterkedést vélte fontosabbnak, csak az már elmúlt –, de azért ami sok, az sok. Mint akkor fogalmazott:

nem indulok az előválasztáson. A jelenlegi megbízatásommal óriási feladatot kaptam, és szeretnék Budapestre koncentrálni.

(Úgy tűnik, ebből a mondatból azóta kikoncentrálta magát.)

Mindannyiunk kedvenc szemüveges embere most, miközben a legklasszikusabb bolsevik trükköt alkalmazza – 99%-osnak állítja be az 1%-os pártját, lásd bolsevik–mensevik ellentét –, járja az országot, harcos, lánglelkű beszédeket tart, ahol mindenért a kormány felelős. Lelke rajta, végül is azt mond, amit szeretne, csak hát nem ártana időnként átgondolni, mit is csinál az ember.

Merthogy Karigeri-féle “csinálással” hat (6) eset lehetséges:

1. nem csinál semmit;
2. erről fészbúk-posztokat ír, továbbá interjúkat ad;
3. csinál valamit, ami nem megy és ezt megmagyarázandóan fészbúk-posztokat ír, továbbá interjúkat ad;
4. terveket, víziókat vázol fel, amik a fészbúkon és interjúkban szép képekkel ábrázoltan látszanak;
5. ezekről kiderül, hogy nem működnek, majd ezekről
6. fészbúk-posztokat ír, továbbá interjúkat ad.

Ám Gergelynek most már a valósággal és a történelemmel is némi problémája adódott. Történt ugyanis, hogy a Lánchíd felújítása egyre akutabb problémát képezett, ám nem csinált semmit – a fészbúk-posztoláson kívül. Nem volt új dolog ez, persze, már Tarlós alatt is zajlott ez a purparlé, csak ő csinált is valamit, amit Geri finoman elfelejtett. Így vagy úgy, mindenesetre egy-másfél év eltelt a koronavírus-válság nyugalmában, és nem történt semmi. A koronavírus alatt egyébként vidáman lehetett közlekedni a városban, ami nem is véletlen, mert szinte minden leállt, az iskola is, így aztán nem is nagyon akadályozott volna senkit se a lezárás.

Ideális időpont lett volna elkezdeni a felújítást

Ám továbbra sem történt kitartóan semmi, legfeljebb óriási habverés, ami arról szólt, hogy gonosz a kormány, meg miért nem lesz úgy jó a közbeszerzés, ahogy a Tarlós alatt volt. Majd ennyiben maradtunk. Így vidáman teltek-múltak a hónapok, boldog fészbúkposztolásokkal. Közben persze a mögötte álló a komcsik rájöttek, hogy közbeszerzést kiírni drágábban jó dolog, mert ott lehet a tejben újra nyúlkálni, tehát megindult a folyamat. Ugyanazt a közbeszerzést pármilliárdos extrafelárral kiírta, s hát ugye csökkentett műszaki tartalommal – tehát bizonyos felújítások már a drágább verzióba nem fértek bele.

Nomármost, itt az ideje megvitatni, mit tudnak összehozni egy év alatt másutt – minimum kettő, de a jelek szerint inkább három év alatt –, meg itt, a Lánchíd-felújítás kapcsán. S egy kicsit megnézzük a történelemkönyveket is.

Egy kis visszatekintés

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele (1864). Forrás: Wikipédia

Szegény Széchenyi István Lánchídját 1849 novemberében adták át – egyébként egy Sina György nevű kereskedő adott hozzá plusztőkét –, nem egész tíz év alatt épült meg. Persze a történelem nem kegyes nemzetünkhöz, ideértve nemzetünk nagyjait is, így aztán Haynau, a bresciai hiéna avathatta fel. A megálmodó legnagyobb magyar Széchenyi a diliházból hallgathatta a híreket, ha voltak olyan kegyesek és felolvasták neki.

Ugyanakkor a híd túlélte mindegyik alkotóját – lévén ezek a hidak általában relatíve tartós dolgok –, s mintegy 65 évvel az átadás után szükségesnek bizonyult renoválni és átépíteni.

Ekkor még abból a generációból is ült valaki fontos pozícióban, aki látta ezt a csodát kiemelkedni Budapesten: nem kisebb emberről beszélünk, mint a császárról. Ferenc József megérhette, hogy őneki kellett elrendelni, hogy a hidat felújítsák és átépítsék 1914-ben. Ekkor az első világháború is kitört, s az első nagy felújítás és átépítés egy (számmal: 1, tehát egy) évig tartott. Háború alatt – lásd első világháború.

A fáklyákkal kivilágított Lánchíd Ferenc József császár 1866-os látogatásakor. Illusztráció a The Illustrated London Newsban. Forrás: Wikipédia

A korszakban már feltalálták a dízelaggregátorokat, de főszabályként a gőztechnológia és a lóvontatású kocsi állt rendelkezésre. Számítógép nem volt, legfeljebb logarléc, csak papíron lehetett vonalzóval húzogatni meg számolgatni dolgokat. Tehát 1 (egyes) év kellett a felújításnak, átépítésnek, kubikosmunkával, tereprendezéssel együtt.

Sajnos történelmi léptékben ennek a felújításnak nem örülhettünk sokáig. Közbejött a második világháború, így 1945 januárjában a német megszálló csapatok a Budapest erőd védelmének érdekében a Lánchidat is felrobbantották, minden másik híddal együtt. (Mindenhol ezt csinálták; kivétel volt Európában például a Ponte Vecchio, amelyet a műkedvelő építész Hitler személyes utasítására nem omlasztottak bele a folyóba.) Budapestet aztán az előbb említett német hadsereg, az amerikai légierő bombái és az utánuk következő orosz ágyúk, tankok és megszállók közös erővel rombolták porrá, egyáltalán nem mellékes megjegyzésként.

Tehát adott egy ízzé-porrá bombázott város (és ország), amely körülbelül négy hónapig fronterőd. Az ország egyéb városai ugyanúgy jártak, azokat is ízzé-porrá lőtték, bombázták, aknázták közös erővel a németek, szovjetek és az amerikai légierő, csak az ország kicsit nagyobb, mint Budapest, így ott közel 8–9 hónapig tartott a háború, meg a frontvonal.

A felrobbantott Lánchíd. Forrás: PS

Jöttek a szovjetekkel a hátuk mögött a kommunista elvtársak a háború után, s némi népszerűséget kellett összeszedni – a feladat az volt, hogy Gerő Ernő nevéhez kötődjön a “hídhelyzet” megoldása. Persze a komcsik itt is ügyesebbek voltak, mint a kisgazdák – eredetileg Tildy Zoltán szerette volna a felújítást, de mindenesetre 1947 tavaszán határoztak a Dunába robbantott híd újjáépítéséről, s ezt 20 hónap alatt meg is oldották. Tehát mindössze 2 hónappal több idő alatt, mint amiről eleinte beszéltek Karigeriék, egy háború után, megszállt, kirabolt, jóvátétellel sújtott országban – úgy, hogy a híd nagy része darabokra robbantva a Duna alatt volt.

Számítógép, modern technológia itt sem állt rendelkezésre, s az akkori viszonyok között a nehézgépek előteremtése is bonyolult feladat volt. Ne felejtsük el, hogy a magyar ipart, szinte úgy, ahogy van, nagyrészt eltörölte az amerikai légierő, a szovjet hadsereg és a német rezsim, ideértve a Szálasi-féle ténykedést – tehát ezt is pótolni kellett. Sikerült, 20 hónap alatt megépült.

Nézzünk körül a kies nyugaton is!

De mi történt a kies nyugaton? A fent említett Ponte Vecchiót 1966-ban egy év alatt rendbe szedték az olaszok. Egy árvíz után, azóta nem kellett hozzányúlni.

A Ponte Vecchio. Forrás: https://m.visittuscany.com/en/ideas/5-things-you-didnt-know-about-ponte-vecchio/

A Pont du Gard a világ egyik legszebb hídja – illetve vízvezetéke –, Krisztus után 40–50 körül készült el. Római technológiával, rabszolgákkal 15 év alatt húzta fel a latin géniusz. Ezt is fel kellett már újítani egyszer, 1855–58-ig tartott (jól olvasták, 170 éve) – na, ez valóban három év alatt készült el. Kicsit menti a helyzetet, hogy a XIX. (tizenkilencedik) században. (Most nem tesszük hozzá, hogy lóvontatás, gőzgép, mert unalmasak lennénk.) Akkor már ezernyolcszáz (számmal: 1800) éves volt a híd.

A Pont du Gard. Forrás: https://www.uzes-pontdugard.uk/events-calendar/highlights/the-pont-du-gard-illuminations/

Ám kicsit jöjjünkközelebb az időben: kb. 50 évvel ezelőtt is történt valami fontos hídügyben, a derék ángliusoknál, Londonban.

A Tower Bridge – ennek lehet felnyitni a közepét és mutogatják minden filmben a britek – 1970-ben esett át felújításon. Ez pár hónap volt, majd 1974-ben a motorokat kellett kicserélni benne (ekkor mindössze körülbelül pár napig állt a forgalom). A Tower Bridge-hez 2016-ban kellett utoljára hozzányúlni, akkor három (számmal: 3) hónapig – tehát hónapig – zárták le a forgalom elől.

A Tower Bridge. Forrás: https://www.visitlondon.com/things-to-do/place/3901803-tower-bridge

A mostani iparági pletykák szerint a Lánchidat minimum kettő, lehet, hogy három évig fogják felújítani. Ennyi idő alatt 170 éve egy 1800 éves hidat újítottak fel a franciák. A Ponte Vecchio csak négyszáz éves, ezt az olaszok (tudják, szieszta, maffia) egy (1) év alatt. A háború után falakig, sőt, porig rombolt, szétrobbantott, lebombázott országban a kommunista vezetés, a megszállt Magyarországon 70 éve egy Dunába robbantott hidat tudott 20 hónap alatt újjáépíteni.

S nálunk Geri – aki semmi esetre se Gerő, bár politikailag távoli örököse – nem jelenti be, hogy izé, elvtársak, kicsit halasztódik a dolog, hanem egy arctalan közleményből értesülünk arról, hogy ja, hát izé majd 2023-ban lesz itt valami keresnivaló. Talán, ha a sors is úgy akarja.

Bravó elvtársak, így tovább.

Vezető kép: MTI/Lakatos Péter