Pesti Srácok

Gidófalvy Attila már otthon gyógyul, az Omega közös imára hívott Kóbor Jánosért

Gidófalvy Attila már otthon gyógyul, az Omega közös imára hívott Kóbor Jánosért

Gidófalvy Attila és Kóbor János is kórházba került. A Karthago együttes billentyűse a hírek szerint koronavírussal fertőződött meg, azonban állapota javult, már ki is engedték a kórházból. Az Omega közös imára hívott mindenkit Meckyért november 20-án, szombaton este 10 és 11 óra között.

Múlt héten elkapta a koronavírust Gidófalvy Attila, a Karthago billentyűse. A zenész kórházba került, de csupán másfél napra.

– mondta el Gidófalvy Attila. A Karthago korábban betegségre hivatkozva lemondta november 13-i koncertjét. A zenekar frontembere, Szigeti Ferenc nem árulta el, melyik tag fertőződött meg. Annyit mondott, hogy a zenész már jobban van.

PestiSracok facebook image

Kóbor János a Blikk értesülései szerint november közepén került kórházba. A zenészlegenda állapotáról és kezeléséről nem árult el részleteket a családja, az együttes menedzsere eddig annyit közölt, hogy melyik kórházba szállították át az Omega együttes legendás frontemberét. Rosszulléte miatt felesége kórházba vitte, majd bent is tartották a SOTE Pulmonológiai Klinikáján, amely a légúti, tüdődaganatos, illetve más tüdőbetegségek kiemelt centrumaként működik; onnan került át a Városmajori Klinikára. Sajnos az Omega mostani felhívása nem azt sejteti, hogy a zenészlegenda gyógyulófélben van.

írták az együttes közösségi oldalán.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.