Pesti Srácok

Gréczy nekiment a teljes baloldalnak, hogy az egekbe dicsérje Gyurcsányt – Ja, és készülnek

Gréczy nekiment a teljes baloldalnak, hogy az egekbe dicsérje Gyurcsányt – Ja, és készülnek

Gréczy Zsolt legújabb Facebook-bejegyzésében olyan, már-már vallásos igyekezettel kezdte mosdatni Gyurcsány Ferencet, hogy az már lassan önmaga paródiájának tűnik. A posztból ugyanis megtudhatjuk, hogy a bukott miniszterelnök semmiért sem hibás, sőt, aki mást állít az aljas Fidesz-bérenc. És ami a legfőbb, nincs kormányváltás a Gyurcsány-korszak rehabilitációja nélkül.

Meglepő bejegyzést tett közzé közösségi oldalán a DK aranykezű politikusa. Gréczy Zsolt ugyanis annyira felháborodott azon, hogy Bolgár György ráhagyta egy hallgatóra, hogy Gyurcsány Ferenc miatt nyerhetett a Fidesz 2010-ben kétharmaddal, hogy dühében nekiment mindenkinek, aki csak eszébe jutott, de főleg az MSZP-SZDSZ volt garnitúrájának. Gréczy szerint ugyanis a felelősség elsősorban Bajnai Gordont terheli - ő volt akkor a miniszterelnök, nem Gyurcsány -, hiszen demokratának nevezte Orbán Viktort, amit nem lett volna szabad, de nem úszta meg Kéri László, Babarczy Eszter és a többi baloldali elemző sem, akik a DK-s politikus szerint mind-mind hozzásegítették a Fideszt a győzelemhez.

Gyurcsány Ferenc ott sem volt.

Gréczy olyan szinten a védelmébe vette főnökét, hogy senki nem úszta a hibáztatást: Bajnai és Mesterházy is árulók, hiszen nem kampányoltak az MSZP-nek (hogy ezt honnan veszi, azt nem tudjuk), sőt a párt szerinte egyenesen elárulta az "Orbánt legyőző vezetőjét". A poszt legszebb része azonban talán az SZDSZ-nek kiosztott pofon, amelybe azért belecsúszott egy kicsi személyi kultusz építés is a szeretett vezető felé:

PestiSracok facebook image

– írta Gréczy, és bár mi sem ejtünk könnycseppeket az SZDSZ megszűnéséért, azért éppen egy volt szövetségesüktől olvasni ezeket a sorokat kicsit erős.

Arról nem is beszélve, hogy kissé nehezen veszi be a gyomrunk, hogy Gyurcsány pártja a "világ legerősebb pártja lenne". Vajon az amerikai republikánusok, demokraták, vagy horribile dictu Putyin Egységes Oroszország pártja mit szól a kijelentéshez? Jó, jó, persze értelmezhetjük úgy is, hogy Gréczy szerint Magyarország a világ, ez esetben igaz, a Jobbik elfogyasztásával valóban a Gyurcsány-párt a legerősebb, rögtön az "orbáni világ" után, persze ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Donyeck-medencében jelenleg az ukrán a második legerősebb hadsereg.

Gréczy zárásként azért még kijelenti, hogy

Segítünk, Zsolt: azzal még kevésbé van. Ha az ellenzéki összefogással egy valamit elértek a baloldali pártok az az, hogy a szavazóik egyértelműen megüzenték nekik, nem kérnek többet Gyurcsányból.

Forrás: Facebook; Fotó: Gyurcsány Ferenc Fb-oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.