Nagy sivalkodás volt, amikor 2000 tavaszán elindult az új Magyar Nemzet, amely a vállalható nemzetesekkel egyesült Napi Magyarország volt. A munkásőr hátterű Avar Jánosékra és a moszkvai tudósító Martin Józsefékre már nem volt szükség. A Nemzet több nagy cikkel jelentkezett, Stefka István főmunkatársként főleg ötvenhatos anyagaival (akkor ez még nem volt olyan támogatott téma) és azokkal az interjúkkal „tűnt ki”, amelyeket a régi nagy halakkal készített. Az is kiderült, hogy a kommunista főkáderek hálózata nagyon is létezett, minden anyagot leegyeztettek egymással, és csak akkor jelenhettek meg, ha mindenki rábólintott. Mégis nagy idők voltak, az új Magyar Nemzet megszületésének pillanatai. Médiaháború – 31. rész.
A lagymatag, rejtőzködő, liberális, bolsi elemekkel telerakott Magyar Nemzetből karakteres, jobboldali, konzervatív, polgári napilap lett. A dátum: 2000. március 24. Ekkor történt, hogy a Napi Magyarországot megjelentető Mahir Kiadói Kft. átvette – megvásárolta – a Magyar Nemzetet, egybeolvasztotta, s lett belőle keresztény, konzervatív napilap. Az egyesült újság 2000. április 17-én Magyar Nemzetként jelent meg.
A történet nem volt egyszerű, mivel ott volt az amúgy is kilencvenszázalékos túlsúllyal rendelkező balliberális médiahatalom, és a Magyar Nemzet a Fidesz és koalíciós szövetségesei kormányzásának félidejében még mindig a Princz-féle „Postabank sajtóvállalkozás” rosszízű múltjának árnyékában munkálkodott. Egyértelmű volt, hogy a Magyar Nemzetnek vissza kellett térnie az 1938-ban alapított, Pethő Sándor által képviselt eredeti alapelvekhez: a sajtó függetlenségéhez, az idegen érdekek szolgálatának megtagadásához és annak a célnak a segítéséhez, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Az újság a második világháború előestéjén egyszerre bírálta a kommunizmust és a nemzeti szocializmust.
Világos volt, hogy az új lap nem vehetett át olyan nemzetes újságírókat, akik az egykori pártállam beépített emberei voltak és kiszolgálták a rendszerváltás utáni szocialistákat (MSZP), a liberális szabaddemokratákat (SZDSZ). Azokat, akik külföldi érdekeket képviseltek. Így a Magyar Nemzetnél csoportos létszámleépítésre került sor, nem kellett az új lapnak a többi között Avar János [a munkásőrcsalád külföldi tudósító sarja], Martin József [egykori moszkvai tudósító], Szendrei Lőrinc és Bodor Pál (Diurnus), az egykori szekus.
Zömében tehát a Napi Magyarország gárdája készítette tovább a lapot. A Magyar Nemzettől azért átjöttek az alapemberek az új Magyar Nemzethez is, mint Kristóf Attila, Temesi Ferenc, Lőcsei Gabriella, Kormos Valéria, Fehér Béla, Hanthy Kinga és Szényi Gábor. Az egyesített lapnak új igazgató-főszerkesztője lett a jogász végzettségű menedzser-ügyvéd, Liszkay Gábor személyében.
A Magyar kép-zet című fotókiállításon a Magyar Nemzet fotósainak munkáit mutatták be. A kiállítást Kerényi Imre, a Madách Színház főrendezője nyitotta meg. A képen: ő beszél, mellette Mádl Ferenc köztársasági elnök és Liszkay Gábor főszerkesztő. / Fotó: MTI
A Kilián laktanyából a Pénzverdébe
Jobb helyre költöztünk, a rideg, kényelmetlen laktanyából a Pénzverdébe, az egykori huszárlaktanyába. Kényelmes, nagy szobákat kaptunk, sokkal modernebb felszerelésekkel, számítógépekkel. A belső udvaron, a kertben még kifőzde, büfé is volt, így lehetett enni, inni, kikapcsolódni. Ezek a körülmények közelebb hozták a szerkesztőség tagjait. Itt, az ódon épületben kapott helyet a Lánchíd Rádió is. Elindult a jobboldali médiabirodalom felépítése.
Előre bocsátom, hogy a Magyar Nemzet belső mozgásairól csak saját információmra, dokumentumokra és érzéseimre hallgathatok, mivel nem tartoztam a lap legfelsőbb vezetői közé – főmunkatárs voltam –, így nyilván sajátos lesz az a kép, amiről beszámolok.
A médiaháború természetesen folytatódott. Sőt, a Magyar Nemzet a jobboldali sajtó vezető orgánuma lett, ami sokakat idegesített. Egymás után jelentettünk meg olyan írásokat, amelyek leleplezték a szocialisták elődpártjának – MSZMP – a gazemberségeit, egyéni felelősségüket az 1956 utáni véres megtorlásban, a szovjet megszálló hadsereg újbóli behívásában, Magyarország kiárusításában. Nem véletlenül született meg több dokumentumkötetem ezekben az években, mint az Ötvenhat arcai vagy az Ötvenhat 50 éve. De sorozatot indítottam a Kádár-diktatúra meghatározó politikusairól, Berecz Jánosról, Pozsgay Imréről, Szűrös Mátyásról, Lakatos Ernőről (a pártállami sajtó ideológiai vezetője), Kárpáti Ferencről (a pártállam utolsó honvédelmi minisztere) és Gáspár Sándorról, akik Kárpáti és Lakatos kivételével mind az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai voltak.
Lakatos Ernő elvtársnak itt csak a dühös nézés jutott. A Magyar Távirati Iroda (MTI) megalapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi ünnepségen Aczél György szónokol / MTI Fotó: Manek Attila
Titkos hálózat – Bereczék csak illegalitásba vonultak
Megtudhattuk, hogy a politikai bizottság még 2002-ben is titkos hálózatként működött, nem tűntek el az MSZMP egykori megmondó emberei. Erre úgy jöttem rá, hogy fogadott rózsadombi villájában Gáspár Sándor (2002-ben), mint a Szakszervezetek Országos Tanácsának egykori elnöke egy interjúra. Vagy 240 perces felvételt készítettem a Magyar Nemzetnek, amiből két kolumnát írtam. A szakszervezet, a kommunista párt jobbkeze című írást elvittem Gáspár Sándornak, aki arra kért, hogy ezt a cikket megmutatja volt párttársainak s ezután adja meg a választ, hogy közölhető-e az írás vagy nem. Két hét múlva felhívott telefonon, hogy neki személy szerint tetszik az interjú, de barátainak nem.
– De kik azok a barátok? – kérdeztem. „Berecz János, Lakatos Ernő és még néhányan” – válaszolt nehezen.
– Mi nem tetszik nekik? – folytattam a kérdezősködést.
– Ne bocsátkozzunk a részletekbe, de azt mondták, hogy ez az interjú nem tenne jót a megítélésünknek – zárta le a telefonbeszélgetést.
Fájó szívvel, de lemondtam arról, hogy ez a jó kis interjú megjelenjen. A történetnek azonban még nem lett vége. Két hónapra rá meghalt Gáspár Sándor. Mivel a felesége előbb elhunyt, a családjával pedig nem élt együtt, a párttársaitól már nem kellett engedélyt kérnem az interjú megjelentetéséhez, így kézenfekvő volt, hogy ez az unikális beszélgetés végre nyilvánosságot kapjon. Liszkay Gábor főszerkesztő tanácsát kértem, mi legyen? S itt lépett be az ügyvéd zsenialitása. Hogy ne érhessen bennünket támadás, a következőket javasolta. Az interjút megjelentetjük a lapban, de vele egyidőben a magnószalag teljes felvételét is fel kell tenni az internetre.
– De a beszélgetés közben káromkodtunk, szabadon beszélgettünk, tegeződtünk, Gáspár whiskyvel kínált, én töltöttem, ittunk és ez hallatszott a felvételen – vetettem ellent.
– Nem számít – válaszolt Liszkay, így lehetünk támadhatatlanok. S megjelent a Magyar Nemzetben Kádár János barátjának, a pártállam utolsó nagy emberének története.
Utolsó interjú / Forrás: Nemzet, arcanum
,,Vészbizottság” rendcsinálással!?
Kiverte a biztosítékot a 2001. szeptember 5-én megjelent írásom, amelynek címe „»Vészbizottság« Grósz és Horn vezetésével?” volt. Ez arra a rendszerváltás előtti, 1988-as Grósz Károly-beszédre utalt, amelyben a pártfőtitkár fehérterrorral fenyegette meg az országot. S valóban: 1988. december 15-én jött létre Grósz Károly vezetésével az MSZMP KB nemzetközi, jogi és közigazgatás-politikai bizottsága tíz taggal.
Titkár: Horn Gyula, tagok: Borbély Sándor (a Munkásőrség országos parancsnoka, Fejti György (a KISZ Központi Bizottságának első titkára), Fock Jenő (volt miniszterelnök, öreg kommunista, az MKP, az MDP, az MSZMP vezető politikusa), Horváth István (belügyminiszter), Kárpáti Ferenc (honvédelmi miniszter), Korom Mihály (BM-vezérőrnagy, volt igazságügyminiszter), Kótai Géza (az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője), Szűrös Mátyás (MSZMP KB titkára), és Várkonyi Péter (külügyminiszter).
Még a gorbacsovi peresztrojka, a glasznoszty és Magyarország újjáéledő pártosodásának idejében és az új pártformációk (Fidesz, MDF…) megszületésének pillanatában a névsorhoz tartozott néhány ,,kemény” ember, egykori pufajkás, kommunista karhatalmista, akiktől nem lett volna idegen az erőszak véres alkalmazása, a másként gondolkodók elhallgattatása.
Hogy ezek az előkészületek mennyire komolyak voltak, arról tanúskodik, hogy Horváth István belügyminiszter tudott a tervekről, és nem volt hajlandó bekapcsolódni a titkos összeesküvésbe. Erről egyébként Tőkés Rudolf is írt, A kialkudott forradalom címmel. A Magyar Nemzetnek ebben a számában nagy interjút készítettem Kárpáti Ferenc volt honvédelmi miniszterrel, aki „értetlenül” fogadta a „vészbizottság” kifejezést. Azt azért elismerte, hogy létezett ez a bizottság és sokat foglalkoztak azzal, hogy ilyen formában szükséges-e a Munkásőrség – az MSZMP magánhadserege – és milyen irányba fejlesszék a Belügyminisztérium forradalmi ezredeit.
Készültek a munkásőrök. A felvétel a Munkásőrség tömegoszlatási gyakorlatán készült / Fotó: Urbán Tamás (BM)/Fortepan.hu
Ezek a kifejezések ma is hátborzongatók, ismerve a kommunisták osztályharcos ideológiáját, a permanens megtorlás eszközét (1919, 1945, 1956…), amit még 2006. október 23-án is sikerrel alkalmazott Gyurcsány Ferenc a magyar békés felvonulókkal szemben.
Tehát nincsenek illúzióim, hogy mire képes a jelenlegi, globalista, liberális oldal, ha hatalomra kerülne. A gyurcsányista, dobrevklára, niedermüller-féle Demokratikus Koalíció, a Fekete-Győr András, Donáth Anna, Cseh Katalin-féle momentumos agyszülemény, a torzszülött MSZP Újhelyi Istvánnal az élen, a Jobbikkal fűszerezve, nos ezek egy „csecsen” nevelkedtek, a kommunista hagyományok emlőin és mindenre képesek – akár a XXI. században is.
A Magyar Nemzet akkori írásai 2000-től betöltötték azt az űrt, azt a népfelvilágosító, népnevelői szerepet, amit a balliberális médiafölény elhallgatott, elhomályosított. Erre jó visszagondolni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS