Pesti Srácok

Guller Zoltán a Pesti Riporternek: ez elsősorban a belföldi turizmus éve lesz (Videó!)

Guller Zoltán a Pesti Riporternek: ez elsősorban a belföldi turizmus éve lesz (Videó!)

Minden baloldali álhír ellenére még mindig nem lopták el a Balatont, sőt, a szakértők is rekordévre számítanak a magyar tengernél. Bár az idei még elsősorban a belföldi turizmus éve lesz, Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a Fonyódi Polgári Egyesület szervezésében tartott, balatoni fejlesztésekről szóló konferenciát követően a Pesti Riporternek elmondta: Magyarország a nyár második felében már a külföldiek fogadására is készen fog állni. A déli part egyik turisztikai központját, Siófokot is magába foglaló Somogy megyei 4. választókerület országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály a Balaton ellopásáról szóló baloldali álhíreket cáfolta a konferencián, kifejtve: soha nem látott fejlesztési pénz ömlik a magyar tengerhez, a szabadstrandok pedig még mindig "kétharmados többségben" vannak a Balatonnál. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője pedig bizakodásának adott hangot annak kapcsán, hogy az idei szezon rekordév lehet.

Fonyódon tartotta hagyományteremtő céllal, immáron második alkalommal a Balaton jövőjét bemutató kerekasztal-beszélgetését a Fonyódi Polgári Egyesület. A konferencia keretei közt a Balaton megújulását, valamint az előttünk álló szezon kilátásait vitatták meg a régió vezető politikusai Guller Zoltánnal, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával. A beszélgetés során kiderült: folyamatban van a balatoni flotta megújításának első lépcsőjeként épülő négy új hajó, ahogy az is, hogy számos partmenti fejlesztés várható a régióban. Hogy pontosan milyen újításokra számíthatunk a Balatonnál, azt elmondják a fejlesztések ötletgazdái a fenti és az alábbi videóban.

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?