Pesti Srácok

Gulyás Gergely pert nyert az álhíreket terjesztő ellenzéki propagandaoldallal szemben

Gulyás Gergely pert nyert az álhíreket terjesztő ellenzéki propagandaoldallal szemben

Az önkormányzati választás évében egészpályás baloldali álhírkampány indult a miniszterrel szemben: többek között azt hazudták róla, hogy bejelentette, hetven év felett eltörölné a nyugdíjat. A bírósági meghallgatás során a vádlottak beismerő vallomást tettek, így rágalmazásért ítélték el őket, amivel szemben nem fellebbeztek.

A szóban forgó két portál az Amerikai Egyesült Államokban van regisztrálva, amerikai szervereket használ és olyan cikkeket jelentettek meg, amik szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között azt nyilatkozta, hogy

Egy nappal később, ugyancsak ezen a portálon jelent meg a „Gulyás Gergely: 70 év felett eltörölném a nyugdíjat, mert nincs szükség rá. A felhalmozott vagyonukból vígan elélnek a hazai nyugdíjasaink, hiszen...” című írás, amely szerint a miniszter a következő nyilatkozatot tette:

PestiSracok facebook image

2019. november 6-án már a Hírzóna24.com-on jelent meg egy cikk, amelynek címe a következő volt: „Gulyás: Heteken belül utolérjük Németország színvonalát, mivel bevezetjük a nyugdíj csökkentést”. A cikk állítása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, hogy „az elszabadult nyugdíjak miatt nem tud eredményeket felmutatni a kormány, de ennek heteken belül vége, és rendkívüli eredményeket fogunk elérni így. Heteken belül utolérjük a német gazdaság ütemét, ugyanis bevezetjük a nyugdíjak optimalizálását, ugyanis aránytalanul sok pénzt fizet ki az állam a magyar nyugdíjasoknak, és mondhatni kong az államkincstár ezen okokból. A legtöbb nyugdíjas a félretett pénzéből vígan elélhet élete végéig nem is akármilyen életszínvonalon”, ezért a legtöbb idős embert nem fogja különösebben megérinteni a nyugdíjcsökkentés, amely először 18 százalékos csökkentéssel indul, majd egy újabb tizennyolc, és végül 14 százalékkal zárul.

Csakhogy a tárcavezető ilyen tartalmú nyilatkozatokat soha nem tett, egyértelmű álhírterjesztésről, rossz színben való feltüntetésről volt szó, épp ezért feljelentést tett 2019 decemberében.

Minap került sor az ügyek érdemi, összevont tárgyalására a Békéscsabai Járásbíróságon, amelyen a két vádlott távmeghallgatás útján vett részt. A vádlottak beismerő vallomást tettek, ezért az irányadó büntetőeljárási szabályok szerint lehetségessé vált, hogy a bíróság bizonyítási eljárás nélkül érdemi határozatot hozzon. A vádlottakat rágalmazásért elítélte a bíróság. Egyikükre 300 ezer forintos pénzbüntetést, míg a másikra 150 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a bíró. A bíróság mind a két személy részére részletfizetést engedélyezett. A Mandiner úgy értesült, a vádlottak az ítéleteket tudomásul vették, fellebbezést pedig nem nyújtottak be ellene.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.