Pesti Srácok

Gulyás János szamizdatos filmje és az azt 2004-ben „betiltó” SZDSZ – Egy dokumentumfilm, amely leleplezte a „csókos ellenállókat”

Gulyás János szamizdatos filmje és az azt 2004-ben „betiltó” SZDSZ – Egy dokumentumfilm, amely leleplezte a „csókos ellenállókat”

A múlt héten meghalt Gulyás János, aki testvérével és később „egymagában” sok-sok nagyon fontos filmet készített. Olyan alkotó volt, akinek műveit baloldali (valódi) és jobboldali politikus is ajánlotta már nekem. Pár napja kezdtem el nézni a Szamizdatos éveket, és azon gondolkodtam, hogy behívom beszélgetni. Már nem tudom. Ezzel is elkéstem.

Az idősebbek tudják, hogy a Szamizdatos évekből anno (2004) hatalmas balhé lett, mert szóba került benne a Beszélő-kör (a későbbi SZDSZ) és a diktatúra ma már egyre nyilvánvalóbb paktuma. Szóba került? Pozsgay Imre, Horváth József (a III/III. akkori vezetője) és a többiek egészen megdöbbentő, nagyon érdekesen csengő részleteket árultak el.

PestiSracok facebook image

Ezért aztán sem ő, sem Kis János, sem Rajk László, sem Haraszti Miklós nem szerepelt a filmben. Mind káder- vagy impexes-gyerek. Akkor már befutott politikusok voltak. Volt közöttük, aki maoistának indult. Más az Isten tudja, minek. A saját világukban és filmjükben nyilván egymást kérdezgették volna, jól hátba veregetve a másikat, mindig tudva, mikor mit kell elhallgatniuk.

A lényeg, hogy az első rész még lement a tévében, a második már nem, mert az SZDSZ-esek letiltották.

Értjük miért.

Értjük azt is, miért esett neki a sajtó szegény Gulyás Jánosnak, de a Nemzet akkori cikke szerint Demszky még ennél is tovább ment: az írás szerint a titkársága bekérette a filmet.

Értjük, miért húzták fel magukat. Pár napja elkezdtem kijegyzetelni a filmet, de annyi erős mondat van benne, hogy abbahagytam, nem volt rá időm. Majd lesz.

Az akkori idők játszmáit és a lejáratási technikákat ismerve kisebb csoda, hogy Gulyás János nem lett rögtön antiszemita, homofób, fasiszta, hotentotta-ellenes és eszperantó-gyilkos. De a munkát elvégezték. Gulyást kilőtték, a filmet betiltották.

És most jön a „slusszpoén”. Amiben szokás szerint semmi vicces nincsen. A film ma már megnézhető a neten. Fenn van a videómegosztón, én is ott néztem. Szegény Gulyás János töltötte fel.

Tudják, hány megtekintésnél járt pár napja?

Hetvenöt.

Hetvenöt.

Hetvenöt.

Miután páran írtunk róla, most már majdnem ötszáz. Nem ötszázezer. Hanem ötszáz.

Nem tudom annyiszor megismételni, hogy a szomorúság érzése elhalványodjon. És azt sem, mikor vetetik majd le onnan is.

Nem baj. Feltölti majd más. Egyszer minden legendával és esti mesével leszámolunk. Csak bátor alkotók kellenek hozzá.

Gulyás János (1946–2021) emlékére.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.