
A Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával összefüggésbe hozott Gyárfás Tamás barátját, a Fenyő-ügyben hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándor volt fellebbviteli és fővárosi főügyészt szemelte ki arra a Demokratikus Koalíció (DK), hogy egy kormányváltás után levezényelje az „elszámoltatást”. Ihász személye nem csak a Fenyő-ügy miatt érdekes, hanem azért is, mert a pályafutása már korábban sem volt mentes a botrányoktól.
Ihász Sándor volt fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője – közölte hétfőn Gyurcsányék parlamenti képviselőcsoportja. Hozzátették: a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség és a Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának volt vezetője, illetve egykori fővárosi főügyész szeptember elsejétől segíti a Demokratikus Koalíció frakcióját ebben a pozícióban. Ihász feladatai a DK megfogalmazásában “a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállításával, a Polt Péter által eltussolt bűncselekmények vizsgálatával, és kormányváltás utáni törvényes és jogszerű felelősségre vonással kapcsolatosak”.
Gyárfás tanácsot kért
A DK-t úgy tűnik nem zavarja, hogy Ihász Sándort a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hivatali visszaéléssel vádolja a Fenyő-ügyben, aminek előzménye a Fenyő-gyilkosság újraindított nyomozásáig nyúlik vissza: Gyárfás Tamást 2018. április 17-én azzal gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy Portik Tamás közvetítésével megölette nagy üzleti riválisát, Fenyő Jánost. Napokkal később Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésszel közölt – a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján – gyanút a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Ihász terhére azt róják az ügyészek, hogy 2017 októberében átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek egy részének leiratát (ezzel zsarolták meg Gyárfást az őrizetbe vétele előtt). Az átadó Gyárfás volt, aki akkor azért fordult az általa ismert főügyészhez (Ihász később elismerte, baráti kapcsolat fűzi Gyárfás Tamáshoz), hogy tanácsot kérjen tőle.
Hivatali visszaéléssel vádolják
A KNYF szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta, így hivatali visszaélést követett el (a volt főügyészt korábban bűnpártolással gyanúsították). A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) majdnem két évvel a gyanúsítás után, március végén emelt vádat a korábban a Fővárosi Főügyészséget is vezető Ihász Sándor ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Úgy tudjuk, az ügyészség vádiratában azt indítványozta, ha a november 24-én megtartott előkészítő ülésen Ihász beismeri a bűncselekmény elkövetését, a bíróság ítélje pénzbüntetésre. Az egykori főügyész portálunknak adott korábbi interjújában ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy nem követett el semmit és abszurd, ami vele történik.
Haveri légkör
A DK lépése egyébként nem csak a Fenyő-ügy fényében meglepő, hanem azért is, mert a volt főügyész személye korábban sem volt mentes a botrányoktól. A Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályvezetőjeként például Ihász Sándor vezényelte le a Kulcsár Attila nevével fémjelzett K&H ügyet. Egy, az internetre kikerült videó hatalmas felháborodást okozott akkoriban. A felvétel tanúsága szerint Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatása meglehetősen “haveri” légkörben zajlott. Az akkori tudósítások szerint Kulcsár például egy ponton azt mondja az ügyészeknek: “Na jó, ezt még elmondom, és akkor elmegyünk kajálni”. Ihász Sándor kérdésére, miszerint: “Ismertesse, hogy a Kerék Csaba által átadott papírokat milyen módon használták fel?”, Kulcsár nevetve néz fel a plafonra, s így szól: “Mikor szakad le onnan?“. Az ügyből óriási botrány lett, de a belső ügyészségi vizsgálat végül nem állapított meg szabálytalanságot.
Az ügyész is ember
Ihász Sándor volt a fővárosi főügyész a 2006-os rendőrterror alatt is, amikor a tömegoszlató rendőrök szeptemberben és a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján több száz ünneplő civilt, járókelőt támadtak meg, vertek agyba-főbe és tartóztattak le, és ezreket félemlítettek meg. Futószalagon kerültek emberek letartóztatásba, az elsőfokú bíróság egy az egyben helyt adott az ügyészi indítványoknak, a döntéseket csak másodfokon korrigálták. Ihászt ezzel összefüggésben meg is hallgatták a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság ülésén, ahol kifejtette, hogy a 2006 őszi események során az ügyészségen nem voltak formalizált, koncepciós döntések. Erre Révész Máriusz fideszes képviselő (akit 2006-ban szintén megvertek a rendőrök) úgy reagált, hogy „tetszetős az érvelése, de nem igaz”. „A bírósággal szemben az ügyészség még addig sem jutott el, hogy őszintén szembenézzen a hibákkal” – mondta el még Révész Máriusz, hivatkozva Frech Ágnesnek, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiuma akkori vezetőjének írására, mely szerint a 2006 őszi letartóztatásokról döntő elsőfokú határozatok meghozatalánál volt, hogy csak percek jutottak egy-egy emberre és nem is vizsgálták az egyéni körülményeket, mivel az ügyészi indítványok sem tartalmazták azokat. Ihász az albizottság sorozatos kritikai megjegyzéseire reagálva egyre csak azt hangsúlyozta, hogy a statisztikai adatok az ügyészség álláspontját támasztják alá, és a belső vizsgálatok sem találtak semmi kivetnivalót a 2006 őszi ügyészi tevékenységben, ám végül annyit hozzáfűzött: az ügyész is ember, mindenki hibázhat, ezt senki sem vitatja.
Velkovics Rozália
2020-09-23 at 14:13
És ő majd leis fogja vezényelni-kádár népe legnagyobb megelége-
désére -az általunk óhajtott,de ki tudja miért is?elsikkasztott elszámoltatást!
És fog erre találni nyomozó,ügyészi,bírói apparátust,akik majd
meghozzák a vélhetően súlyos verdikteket(teljes vagyonelkobzást
is!)mert találnak erre hatályos és hathatós jogi alapot,amit az
Eu.és a szinte mindig ellenünk ítélő strassburgiak egyetértő ál-
dásukkal fog találkozni!
Ez van,mondhatjuk!,mondhatjuk?….
Poroszlai Róbert
2020-09-17 at 20:07
Ja. mi meg addig befonjuk a hajunkat.
vélemény
2020-09-15 at 15:00
Jav.: “igazságügyi szakértő”
vélemény
2020-09-15 at 14:54
A szemkilövető és az ügyészi álarcát levető “igazágügyi szakértő” talán már meg is egyeztek a már többször beharangozott
felelősségre vonás keretében felállítandó GUILLOTINE tervezett helyéről?
A vagyonelkobzásra és földönfutóvá tétel végrehajtására számos rabló csapat áll ugrásra készen,
gazdag filantrópusi tapasztalattal és forgatókönyvvel felvértezve.
A polip hencegve növeszti csápjait. A mutatvány naponta új elemekkel bővül és egyre világosabbá teszi ország-világ előtt
a magyar társadalom egy szeletének valódi emberi, szellemi, morális, hazaszerető kvalitásait.
hungaricus viator
2020-09-15 at 13:02
Ihász narcisztikus, a saját karrierje érdekében mindenkin keresztülgázoló alak.
Meggyőződése nincs, csak (pillanatnyi) érdekei. Mivel “kormányoldalon” a pálya
lezárult, átment a Gyurcsányhoz.
Hiába, a Gyurcsány féle párt a mentálisan terhelt, de hatalommániás kalandorok
gyűjtőpártja.
Konzulens
2020-09-15 at 11:02
Hát persze, kell valamit kinalni, ha nem akarja Gyurcsany, hogy Ihasz ur elmondja, milyen szerepe volt Gyurcsanynak a 90-es evek bünügyeiben (olajszökites, pl.)
Királytigris
2020-09-15 at 09:32
Rablóból lesz a legjobb pandúr?
khm
2020-09-15 at 08:32
Na !
ez lenne a gyurcsányiék főügyésze. Aj de nagy rakás ez az alak.
Ivan von Gorcsev
2020-09-15 at 05:00
1944-ben minden sokkal könnyebben ment.
Volt egy Számonkárő Szék.
És egy – két perc alatt is tudtak életre szóló döntéseket hozni.
Igaz, más életére…
1946-ban Népbíróságnak hívták ezt a műintézményt. De ők is tudtak más életére kiható döntéseket hozni. Az ezt követő jogállami döntések már csak gyenge utánzatok voltak….
Logikus
2020-09-15 at 02:41
Na ehhez aztán vastag bőr kell! Úgy látom, hogy a DK hozza a szokásos formáját!
fixit
2020-09-15 at 00:31
az eszem megáll esetleg a kulcsár vagy a 2006-os ügyekről nincs valami a ‘hivatali’ helyiségekben?
És erról gondolja GyurcsányI(!), hoyg hiteles? Haha!
Mégis mi folyik ebben az országban azon a területen amit “igazságszolgáltatásnak” hívnak? A múltkor a Szegedi ügy most meg ez. És ha valaki szólni mer akkor elkezdenek vonyítani Brüsszelben?? Na ne. Mert innentől nehéz elhinni bármelyik ‘európai’ megszólaló mondjuk bizottsági tag (vagy a háttérintézményekben ügyködő bohóc) nem nyakig sáros.
Salamander
2020-09-14 at 23:29
Ugye nem gondolja valaki, hogy a Fővárosi Főügyészségen bármi is válzott volna – azon túl, gogy most Jobbik és Fideszes fan ügyészek üldögélnek Ihász székében…
Baberosi Leander
2020-09-14 at 22:43
Ugyanaz dettóban,mint a czeglédy
ezek direkt huzogatják a bajszunkat,mert tudják,
tehetik…..,ami sajnos,de igaz!
ceterum censeo: csókoltatjuk a rend”szar”-váltóinkat!
gyozo2018
2020-09-14 at 20:56
Maffiózó a maffiózónak szemit ki nem vájja.
Inkább ráállítja a magyarokra.
Amúgy, úgy tűnik, hogy már a jobb és bal készpénznek veszi,
hogy ezek visszatérnek.
Mintha már belenyugodott volna a Fidesz-KDNP, és már
csak langyosan oda-odamondogatnak nekik, de az égvilágon
semmit nem tesznek azért, hogy ezeket megrendszabályozzák,
megakadályozzák az ámokfutásukat.
Ne legyen igazam.
Orbán Viktor is elcsendesült, már a pandémia szóvivőjeként
szerepel.
Nem volt véletlen az a 2019-es kampánylefojtás.
Ez szent meggyőződésem.