Pesti Srácok

Gyurcsány lehülyézte a Fidesz politikusait

Gyurcsány lehülyézte a Fidesz politikusait

Lehülyézte a fideszes politikusokat Gyurcsány Ferenc. Legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írja: „Hű, de hülyék vagytok. A franc se akarja lebontani a kerítést.”

A Demokratikus Koalíció elnöke megerősítette, hogy eszük ágában sincs támogatni azt, hogy Brüsszel hozzájáruljon a magyar határvédelem költségeihez. Azt is kifejti, hogy a határzár nem óvta meg Európát; szerinte csak elterelte a menekülteket Szlovénia felé. Az ellenzéki politikus arra reagált, hogy Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője bejelentette: a Fidesz tájékoztató kampányban hívja fel a figyelmet arra, hogy Gyurcsányék lebontanák a kerítést és beengednék a migránsokat. A szóvivő szerint a bevándorláspárti európai baloldallal együtt le akarják bontani a kerítést, ki akarják iktatni a magyar határvédelmet, miközben migránskvótát akarnak, és öntik a pénzt a bevándorlást szervező Soros-szervezeteknek. Halász János közölte: a Fidesz kampánya jövő héten indul a szokásos kampányeszközökkel, például telefonon.

Emlékezetes, hogy a héten Gyurcsány Ferenc felesége kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy az Európai Bizottság kifizesse Magyarországnak a határvédelmi költségek egy részét. Dobrev Klára az ATV-ben határozott nemmel válaszolt, miután a műsorvezető többször is rákérdezett, hogy támogatja-e a 250 milliárd forint kifizetését. A DK EP-képviselője szerint nem a határkerítés felépítése állította meg a menekültválságot. A Fidesz szerint újabb bizonyíték van arra, hogy Gyurcsány Ferencék lebontanák a kerítést és beengednék a migránsokat – hangzott el az M1 Híradójában.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.