Gyurcsány Ferenc, az egykori szocialista miniszterelnök nagyszerű parlamenti performansza (na jó, beégése) után valamiért ellenállhatatlan vágyat érzett arra is, hogy mondjon valami fenomenálisat a Facebookon. A némiképpen aggodalomra okot adó bejegyzésében a Demokrata egyik írására reagált, és azt is elejtette, hogy szerinte nem befolyásolja egy gyerek életét az, hogy „két anyával vagy két apával nő fel, legalábbis egy normális európai országban biztosan nem” – fogalmazza meg magvas gondolatait Gyurcsány. A DK elnöke egyébként megvédi Szabó Tímeát is, akiről úgy véli, hogy kivételesen okos és tisztességes ember.
A Demokratikus Koalíció elnökénél kiverte a biztosítékot, hogy a Demokrata „Amilyen ronda, olyan gonosz” címmel közölte Gazdag István cikkét, amelyben a publicista tudományos kutatásokkal alátámasztva fejtette ki álláspontját arról, mi lehet az összefüggés az „emberek ideológiai elkötelezettsége és pártállása, illetve fizikai megjelenése és mentális állapota közötti kölcsönhatás tekintetében”. Nos, Gyurcsány egyből Szabó Tímea védelmére kelt – a manópárt politikusának jellemzésével robbantott egy nagyot a bejegyzés első soraiban, amelyekből az is kiderült, hogy az ex-miniszterelnököt az alábbi idézet hergelte fel, amelyre reagált a közösségi oldalán:
Összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek.
Gyurcsány leszögezi, hogy Szabó Tímea „kivételesen okos és tisztességes ember”, majd szépen elrejtve a sorok között hozzáfűzi:
Ahogy minden bizonnyal minden női politikus. Politikai oldaltól függetlenül. Mert nem ez befolyásolja a szépséget, a nőiességet és a tehetséget. Ahogy a gyerek életét sem befolyásolja, hogy két anyával vagy két apával nő fel. Egy normális, európai országban legalábbis biztosan nem. Csak már rég nem ilyenben élünk
A DK elnöke tehát egyértelműen állást foglal amellett, hogy ma már elfogadottá vált az, ha egy gyermeknek nem egy édesanyja és egy édesapja van. Meglepő lenne azt feltételezni, hogy ez csak vicc Gyurcsány részéről, hiszen a baloldali-liberális ideológiai gondolkodás szerves részévé vált ez a látásmód: hiába vannak természeti törvények és hiába léteznek évezredek óta gyakorolt normák, a cél az, hogy ezeket feloldják és egy olyan létformát népszerűsítsenek, amely a házassággal, a családdal és a monogám párkapcsolattal szemben egy deviáns életformát is elfogadottnak tart. Önmagában ez azért veszélyes, mert a fiatalok, akik keresik identitásukat és az életben való boldogulásuk útját, könnyen összezavarodhatnak, amely később visszafordíthatatlan károkat okozhat az életükben. Gyurcsány az ilyen kijelentésekkel is ezt erősíti.
Gyurcsány ezúttal sem bírta ki, hogy nem tegyen egy dohensztáló kifejezést a keresztény emberekre. Az ominózus bejegyzésben úgy fogalmaz:
Ugyanakkor megértve a nemzeti, keresztény és istentudja milyen oldal fentiekben kifejtett álláspontját, én a helyükben nem érném be ennyivel.
(Viszonylag szerencse, hogy nincs a helyünkben… – a szerk.).
Politikai haszon vagy racionalitás?
Gyurcsány talán bele sem gondol abba, milyen lelki torzulásokat okoznak a fiatalok és az identitásukban bizonytalan, valamint az útjukat kereső emberek életében az ilyen és effajta kijelentések. Az egy dolog, hogy a négy fal között mindenkinek joga van úgy élni az életét, ahogyan szeretné. A probléma ott kezdődik, amikor egy társadalom többségének normarendszerét akarják felülírni, átprogramozni, a természet törvényeivel szemben akarnak ráerőltetni olyan trendeket a fiatalokra (hiszen ők erre a legjobb célpont), amelyek valódi célja a gazdasági és egyéb előnyök megszerzése, politikai és anyagi téren egyaránt. A haszonszerzés nem lehet előrébb való egy egészséges emberi életnél. Természetesen Gyurcsány szerint egy európai országban mindaz, amiről ő beszél, normális, Magyarországon viszont nem ez a tapasztalat.
Átírják a jövőt
Manapság az olyan értékek, mint a család, a gyermek és a kultúra is veszélybe kerültek. Ezek folyamatos fenyegetettsége kétségeket támaszt, hiszen nem biztos, hogy megvédhetjük a következő generációt a balliberálisok által oly sokat emlegetett LMBTQ és a hozzá hasonló káros ideológiától, amely leginkább életellenesnek jellemezhető – pláne, ha arra gondolunk, hogy ezek a torz gondolatisággal megmérgezett fiatalok gyermekvállalása szinte a zéróval egyenlő.
A CitizenGO adatai szerint Magyarországon – bár végre történelmi mélypontra süllyedt az abortuszok száma – tavaly összesen 26 941 magzat lelte halálát az erőszakos beavatkozások miatt. Ez heti bontásban 516 gyermeket jelent: 3 babát ölnek meg minden egyes órában. A szervezet kiáltványában úgy fogalmaz: „a születendő babák is ugyanúgy emberek, őket is meg kell védenünk, őértük is fel kell szólalnunk”. Emlékeztetnek; „mi is voltunk magzatok, 9 hónapon keresztül mi is születendő gyermekek voltunk”.
Pikáns adalék, hogy 2020-ban az év mind a 12 hónapjában magasabb volt az élve születések száma, mint 2019-ben. A júliusi 8656-os születésszám többéves csúcs, november végéig 84 975 gyermek született. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított értéke 1,56 volt a 2019. január–novemberi 1,49-cel szemben.
Alaptörvény védi a családokat
Az Országgyűlés döntése alapján Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi
– szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter, a javaslat előterjesztője. A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadta el az alkotmány kilencedik módosítását. Nem nehéz kitalálni, kik szavaztak nemmel és kik tartózkodtak a kérdés megvitatását követő voksoláson. Pedig nem mindig voltak ennyire elkötelezettek az LMBT-jogok mellett…
Nem mindig kardoskodtak az LMBT mellett, akik szélkakast megszégyenítő módon változtatják álláspontjukat
Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány igazságügyi minisztere 2008 decemberében a magyar LMBT-szövetségnek ígéretet tett az azonos és a különnemű párok esetében, hogy a partner gyermekét örökbe fogadhatják. Ezt nem a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben, hanem az új Polgári törvénykönyvben (Ptk.) kívánták lehetővé tenni. Az akkori Országgyűlés a módosító javaslatot elfogadta, ám a Draskovics vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium indítványára az Országgyűlés visszavonta a javaslatot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ellenállása miatt. A szociális minisztérium a javaslat visszavonását azzal indokolta, hogy a gyerekek számára ez a biztonságos, és ez a nemzetközi elvárás is. Az SZDSZ frakciója külön szavazást kért a törvényjavaslat visszavonása kapcsán, és 328 képviselő támogatta a meleg párok jogait csorbító kormányjavaslatot, és csak húszan szavaztak ellene. A jogszabály a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába nevel egy pár évek óta együtt egy gyereket, csak egyiküket kötheti törvényes kapcsolat hozzá. Ha a vér szerinti szülő meghal vagy a kapcsolat megszűnik, az őt korábban nevelő másik felnőttet ezzel kizárhatnák a gyermek életéből, így a gyermek akár állami gondozásba is kerülhet.
Kiemelt kép: Facebook-képernyőkép
Facebook
Twitter
YouTube
RSS