Gyurcsány, Ukrajna, Trianon és a pofátlanság határai – Fletó ezúttal sem hazudtolta meg magát…

Van ez a Gyurcsány nevű alak. A balsors következtében sajnos hosszú időn keresztül Magyarország miniszterelnöke is volt, tevékenysége nagyjából abban merült ki, hogy lenyúlta az állami vagyont, megtagadta a határon túli magyarokat, békés tüntetők közé lövetett és úgy általánosságban véve mindent megtett azért, hogy “merjünk kicsik lenni”. Van ez az alak, aki most hirtelen Trianon példáján szólít fel az Ukrajnáért való kiállásra. Van ez a… hogy is mondjam, saját bevallása szerint többször bérmálkozott, tehát párttársát idézve akár nevezhetném rémisztő képződménynek is. Szóval ez a figura, aki most képes a magyarság legnagyobb tragédiájával dobálózni, mintha az számára mindig is olyan fontos lett volna, csak azért, hogy “jólmegaszondja a kormánynak”. Kertész Dávid véleménycikke a PS-en!

A baloldal szívesen büszkélkedik azzal, hogy mennyivel több sajtópert nyernek, mint a nemzeti média. Úgy könnyű, hogy többet is indítanak, az pedig, hogy az ellenzék sorait olyan megátalkodott, gátlástalan figurák töltik meg, akik szinte kikényszerítik az emberből, hogy túllépje azokat a határokat, amik egy újságírót köteleznének a tisztes magaviseletre, csupán egy csali, hogy írásaik véleményezése után újabb támadásba lendülhessenek. Van azonban az a fajta provokáció, amire az ember nem tud nem reagálni, ami után ökölbe szorul a kéz, az ember szíve a torkában dobog, és azokat az időket sírja vissza, amikor véleménycikkek helyett még párbajban válaszolhattunk. Ezek az idők elmúltak, s félő, hogy hiába csapnám arcul kesztyűmmel Gyurcsány Ferencet – akinek most hirtelen fáj Trianon –, ő nem venné azt fel, hanem mosolyogva indulna vissza a Budagyöngyébe. Mert akiben nincs szégyenérzet, az nem felel a becsület kihívásaira.

Lássuk, mit pötyögött ez a… fickó:

Karácsony előtt Ukrajnáért

Mit gondolnátok, ha valamelyik szomszédos ország megtámadna bennünket? Ha csak pár megye kellene neki? Vagy az egész. Küzdenétek, vagy hagynátok? Ha a Tisza vonalánál, Esztergomnál, Kaposvárnál, Győrnél lenne a támadók serege, békét ajánlanál? A magyar kormányfő békéje a trianoni béke. Engedd a megcsonkítást, írd alá, alázkodj meg. Ezt akarjátok? Mi nem. Az ukrán nép ellenáll. Ahogy legszebb pillanatainkban mi is. Mi csodáljuk őket

– igen, ezt Fletó írta. Mit mondhatnánk erre? Mégis, mit várt ettől a bejegyzéstől? Természetesen semmi mást, mint hogy mindenkit, aki számára egy kicsit is fontos a magyarsága, azt provokálja, és a jóENber szerepében tetszeleghessen, a sajátjai felé pedig bizonyíthassa, hogy neki sokkal fontosabb Ukrajna sorsa, mint ez az átkozott, ostoba, mucsai magyarság.

Gyurcsány azt felejti el – bár inkább pontosan tudja –, hogy Trianonban nem a saját sorsunkról döntöttünk. Hogy éppen a hozzá hasonló alakok miatt (“nem akarok többé katonát látni”) mehettek el a románok a Tiszáig, hogy a rongyos gárda harcosainak hősiessége, hogy az általa “fasisztának” kikiáltott Horthy Miklós kiállása védte meg nemzetünket a végromlástól.

És arról sem szól, hogy éppen a trianoni katasztrófa miatt élnek jelenleg is nemzettársaink egy háborús országban. Hogy a kárpátaljai magyarok Trianon miatt kerülnek a frontra, halnak meg egy idegen országért. Egy sort sem ír erről. Ő csak csodálja az ukrán népet, azt az Ukrajnát, ahol egy nyelvtörvény miatt lassan az utcán sem szólalhatnak meg az anyanyelvükön azok, akiket száz éve elszakítottak tőlünk.

Ezután azt kéri, hogy “fájjon nekünk karácsonykor Ukrajna sorsa”. Mert ugye az ember csak akkor segíthet, ha neki is rossz. A kormány jelenleg is mindent megtesz Ukrajnáért, de Gyurcsánynak ez nem elég; ő azt akarja, hogy nekünk fájjon, hogy kicsik legyünk, talán még kisebbek. Ez az alak most Trianont emlegeti, de ha rajta múlna, ha ő lenne kormányon, ha nyugati elvtársai azt kérnék tőle, akkor vígan és dalolva adná át a csonka ország felét a csodált Ukrajnának, hogy Debrecen helyett “Dobrozsonyból” indulhassanak a magyarok egy idegen háborúba.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu