Pesti Srácok

Gyurcsányné azt hozza, amit Gyurcsány – Keményen nekiment a nemzeti érdeket semmibe vevő ellenzéknek Gulyás Gergely

Gyurcsányné azt hozza, amit Gyurcsány – Keményen nekiment a nemzeti érdeket semmibe vevő ellenzéknek Gulyás Gergely

Sajnálom, hogy Gyurcsányné nem hozott semmi újat a magyar közéletbe ahhoz képest, mint amit Gyurcsány Ferenc hozott – válaszolta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy mit üzenne a DK-s Dobrev Klárának, az MSZP-s Ujhelyi Istvánnak és ellenzéki társaiknak, akik házmestertempóban áskálódnak Brüsszelben Magyarország és Trócsányi László biztosjelölt ellen, az ellenzékiek pedig az uniós képviselőket is arra buzdítják, hogy ne szavazzák meg biztosnak a korábbi igazságügyi minisztert. „A magyar ellenzék nem képes, nem tud, vagy nem akar különbséget tenni a nemzeti érdek és a kormányérdek között, és még a nemzeti érdekkel, egy kiváló jelölttel is képesek szembemenni. Az ellenzékiek eddig nem mondták, hogy nekik az uniós bővítés nem fontos, hogy ellenzik azt” – mondta Gulyás Gergely. Nyomatékosította: egyes magyar és külföldi európai parlamenti képviselők bosszút akarnak állni Magyarországon és a magyar kormányon a bevándorlással kapcsolatos álláspontja és intézkedései miatt. „A támadásokkal szembenézünk” – ígérte Gulyás Gergely, aki szerint a biztosok között is Trócsányi László a legalkalmasabb jelölt.

A tárcavezetőt Karácsony Gergelyék esetleges választással kapcsolatos bűncselekményéről és a Pikó Andráséknál tegnap lezajlott házkutatásról is kérdeztük, hogy Gulyás Gergely szerint vissza kell-e lépnie az ex-klubrádiós Pikónak a VIII. kerületben.

– hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette: a kormánynak nem feladata, hogy hatósági ügyekkel foglalkozzon, de ebben az ügyben a gyanú kellően alapos volt ahhoz, hogy a Választási Iroda feljelentést tegyen, amely miatt házkutatást tartottak.

PestiSracok facebook image

– mondta Gulyás Gergely. Pikó Andrásék és Udvarhelyi Tesszáék magyarázkodását úgy értékelte, hogy nincs igazmondási kötelezettsége annak, aki a bűncselekményt elkövette; ennek szellemében kell értékelni az ő megszólalásaikat.

Portálunk kíváncsi volt, hogy Gulyás Gergely Varga Mihály pénzügyminiszter nehezebb gazdasági időszakra vonatkozó vagy Matolcsy György jegybankelnök folytatódó magyar aranykort ígérő prognózisát valószínűsíti. Kérdésünkre a miniszter kifejtette: Varga Mihály a minisztertársa, Matolcsy Györgyöt pedig nagyon tiszteli, de szerinte nincs gazdaságfilozófiai vita Varga Mihály és Matolcsy György között.

– fogalmazott Gulyás Gergely.

Portálunk érdeklődése után kiderült az is: Gulyás Gergely olvasta a ma megjelent új jobboldali hetilapot, a Mandiner című újságot, annak megjelenésének örül, és mindenkinek ajánlja.

– közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban hallgatott meg jelentést.

– ismertette a jelentés főbb adatait a babaváró támogatásról szólva. Gulyás Gergely úgy összegzett: így eddig a babaváró támogatással kapcsolatban 181,5 milliárd forint értékben született szerződés, az átlagosan felvett összeg pedig 9,7 millió forint, vagyis a legtöbb család a teljes elérhető összeget felveszi. Gulyás Gergely közölte: az idén mintegy 250 milliárd forintot fordítanak a családvédelmi akciótervre, de a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi ezen összeg kifizetését, a költségvetés egyensúlya megmarad.

– mondta Gulyás Gergely. Azt szeretnék, hogy január 1-jére ne legyen olyan munkavállaló, aki ha akar, ne tudna dolgozni – mondta. Hozzátette: irodát nyitottak annak érdekében, hogy minden egyes munkavállaló elhelyezkedésével foglalkozni tudjanak. Gulyás Gergely úgy vélte: azok a fejlesztések és beruházások, amelyek Jászberény környékén történtek az elmúlt időszakban, kellő kapacitást jelentenek arra, hogy senki ne maradjon munka nélkül. Közölte: a kormány kérésére Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jászberénybe látogatott. Hozzátette: a 800 embert érintő leépítés jogszerűségét a kormányhivatal vizsgálja.

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.