"Ha ez így megy tovább, tényleg nem marad magyar Kárpátalján" – Füssy Angéla helyszíni riportja a brutális kényszersorozásokról és elnyomásról
Ekkora mozgósítás Kárpátalján még nem volt, amióta kitört a háború – mondják. Becslések szerint több száz ukrán katona és rendőr lepte el Kárpátalját az utóbbi napokban. Összeírnak, behívót osztanak, begyűjtenek: utcán, piacon, a buszon, az óvodánál, presszókban. Már a cigánytelepeken is. És már a házakba is bemennek. A szóbeszéd szerint a feladat az, hogy tízezer embert be tudjanak sorozni a háború zajától távoli területről. Új dandárt alakítanak – beszélik, miután a legnagyobb, profi, kiképzett katonákból álló dandárt, más néven a munkácsi 128-asokat óriási veszteség érhette Szoledarnál. A kelet-ukrajnai település elfoglalását január 13-án jelentették be az oroszok. Hogy valójában mi a pontos igazság, hányan veszíthették életüket a keleti fronton az elmúlt napokban, azt senki sem tudja, hadititok. Ami biztos, hogy azokon az ukrán közösségi oldalakon, ahol eddig alkalmanként osztották meg egy elesett hős nevét és fényképét, az elmúlt 2–3 napban sorjáznak a gyászhírek. Amikor átlépjük a határt, még csak sejtjük, mi vár ránk odaát. Fél óra sem kell és rájövünk: aki csak hírekből tájékozódik, elképzelni sem tudja, milyen most az élet a határ túloldalán. Még ha nem is találunk hűtőkamiont elrejtve, tele holttestekkel – ilyen információk is terjedtek már idehaza a minap –, jelentős lehet az eddigi veszteség is, ami pedig ezután jön, ha így megy tovább, felbecsülhetetlen.
Legalább nyolc–tíz ukrán katona halad végig Csap egyik forgalmas utcáján. Egy bolt előtt ellenőrzőpont, katonák és rendőrök együtt, egy civillel beszélgetnek. Ez az első kép, ami beég a retinánkba, alighogy megérkezünk a határ menti kárpátaljai magyar városba. Ahogy haladunk az utunkon, a település utcáin újabb és újabb ellenőrzőpontok tűnnek fel; közben kapjuk a képeket, videókat, hogy máshol éppen egy presszóba mentek be, vagy a buszmegállóban várják a helyi járatot. Ma Csap az egyik kiemelt helyszín. Befut egy infó, hogy a héten csak itt, a csapi kistérségben 90 embert kellene nekik összeszedni.
Napok óta ez megy
– mondja egy férfi a csapi piacon.
Ide be még nem jöttek, de Munkácson például a minap lezárták az egész piacot, beözönlöttek a katonák, rendőrök, és mindenkit, aki ránézésre hadköteles, felpakoltak egy buszra és elvittek. Itt is gyűjtöttek rendesen. Tegnap a buszról szedték le az embereket
– meséli. Persze semmi biztosat nem tudnak a valódi okokról, miért kapott ilyen lendületet a kényszersorozás. Helyben is csak szűrve kapják a háborús híreket, hivatalos számokat a veszteségekről egyáltalán nem közölnek a háború kezdete óta, érthető okból. Az viszont egyértelműen látszik, hogy valami történt, vagy történik. Vagy szintet lép a háború és valamilyen nagy összecsapás készül, vagy igaz, amit beszélnek, hogy Szoledarnál odaveszett a kárpátaljai dandár legalább fele és most ezért visznek mindenkit, akit csak lehet.
Itt fontos megjegyezni, hogy a kárpátaljai 128-as dandár, vagy munkácsi dandár csak a nevében magyar. Ez egy professzionális hegyivadász alakulat, amelyet mellesleg éppen tavaly száz éve alakítottak meg az orosz cári hadsereg turkesztáni egységeiből. A legkeményebb ukrán alakulat, képzett, többségében hivatásos katonákból, akiket az orosz–ukrán háborúban a legveszélyesebb pontokon vetettek be. Egyébként annyira nem magyar, hogy még az 1956-os forradalom leverésében is részt vett a dandár az írásos emlékek szerint. A 128-asok voltak, akik elsőként tettek hűségesküt Ukrajnának. Természetesen szolgálnak kárpátaljai magyarok is ebben az alakulatban, de nem itt vannak a legtöbben. Viszonylag kevés ugyanis a magyar nemzetiségű, az ukrán hadseregben szolgáló képzett hivatásos katona – márpedig a Munkács 128 az ukrán sereg krémje. Mint megtudtuk, a besorozott katonákat szakmák szerint osztják el, vagyis szétszórják őket. Mindegyik egységben találhatók magyarok.
Több ezer férfit hurcolnak el erőszakkal
A korábban hallott történetek alapján eddig sem finomkodtak – de most nagyon bedurvultak. Egyre több olyan videó jelenik meg közösségi oldalakon, amelyen az látható, hogy erőszakkal hurcolnak el embereket az utcán, az otthonukból. Egy olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyen arra kényszerítenek egy férfit, hogy aláírja: önként vonul be.
Csapon bármerre megyünk, ahol sikerül emberekkel szóba elegyedni, mindenki erről beszél, hogy vajon meddig megy ez így, és miért nem azok az ukrán katonák vannak a fronton, akik az utánpótlást próbálják most összefogdosni. Egyre többen gondolják, hogy lassan senki sincs biztonságban, aki hadra fogható. Folyamatosan szűkítik a kivételek körét. Összeírják már a 16 éveseket is és egyre szigorúbbak a nyilvántartási szabályok. A nemrég elfogadott rendelet szerint egyetemre fel sem vehetik azt, akinek nincs papírja arról, hogy nyilvántartásba vették. Nyilvántartást kell vezetnie a munkahelyeknek és a települési önkormányzatoknak is, és le is kell jelenteniük minden hadkötelest.
A legújabb őrület, egy egészen új törvényjavaslat az, hogy csak a hadkiegészítő parancsnokság engedélyével lehessen házasságot kötni vagy elválni. Ezt azért akarják bevezetni, mert előfordult, hogy valaki azért vált el, mert a gyermekét egyedül nevelő apákat nem vihetik el. Még
– halljuk az újabb aggodalmakat.
Megszólal a sziréna lassú, mély hangja – óvóhelyre hív. Légiriadó. Az emberek arca már csak meg se rezzen. Hozzászoktak. Volt idejük. Azt mondják, már majdnem minden nap szól. Van, hogy egy nap többször is. Ilyenkor az iskolákban, óvodákban leviszik a gyerekeket az óvóhelyre. A hivataloknak, üzleteknek be kell zárni. Lassan szedelőzködni kezd mindenki. Nem tudják, mikor oldják fel a riadót. De mit lehet már itt biztosan tudni? Ami még egyelőre biztosnak tűnik, hogy Kárpátalját valamiért nem támadják az oroszok. Egyetlenegyszer ért ide egy eltévedt rakéta. Ezért aztán riadó ide vagy oda, az utcák nem ürülnek ki. Mindenki megy tovább a dolgára. Vagy ha már úgyis ráér, mert minden bezár, ügyet intézni, vásárolni nem lehet, beszélgetnek.
A katonák, rendőrök innen továbbálltak. Fel lehet szusszani kicsit. Egy nő megjegyzi: ha ez így megy tovább, tényleg nem marad magyar Kárpátalján, mert aki eddig még itt mert maradni, már az is menekülne.
Már nem lehet itt élni. Hiába nem lőnek, hiába nem kell bombák elől menekülni. Az áramlekapcsolások miatt van, hogy egész nap áll az élet. Nem lehet főzni, mosni, sokan fűteni se tudnak áram nélkül, sőt, ilyenkor ugye víz sincs nálunk, még a vécét sem lehet lehúzni, és van, hogy ez 8–10 órát is tart. Aki magyar, innen nem megy el, azt meg úgyis elviszik, csak idő kérdése
– tér vissza újra a kényszersorozásokra egy nő. Tegyük hozzá: nemcsak a magyarokat viszik. Mindenkit.
A romákat eddig nem vitték. Most a hét közepén a szürtei romatelepen dzsipekkel jelentek meg rendőrök és katonák. Házról házra jártak. Mindenhová bementek. Még kutya is volt velük. A fiatalabbak a sáncokon át szaladtak ki a mezőre a szakadó esőben
– kapjuk a hírt.
Riadólánc a megmaradt magyarok között
Közben valaki azt mutatja, hogy riadóláncban értesítik egymást az egyik közösségi oldal zárt csatornáján. Azon keresztül nyomon lehet követni éppen, hol vannak ellenőrzések, összeírások. A gyors és átlátható kommunikációt piktogramok, egyértelmű jelzések segítik, amit kitaláltak és mindenki megtanult az elmúlt hónapok során.
A csatorna bejegyzései szerint miközben Csapon nézzük végig, hogyan dolgozik a "sorozó osztag", bőven van még belőlük a környéken. Leterítették az ungvári járást. Ma ez a terület van fókuszban. Azért a riadólánc szerint Munkácsot sem hagyták ki, ezúttal sem, pedig két napja ott állítólag egészen eredményes volt a begyűjtés.
Idehaza a minap az a hír járta, hogy sokkal több lehet a kárpátaljai halott, mint amennyit bevallanak és Mezőterebesen egy hűtőkamion már tele van a holttestekkel. Naponta csak négyet-ötöt adnak ki. Több hiteles forrásunkat már előzetesen megkérdeztük, hallottak-e hűtőkamionról. De nem hallottak ilyet. Óva is intettek, mert ha létezne ilyen, az is katonai objektumnak minősülne, amit ha csak megkísérel valaki megközelíteni, arról felvételeket készíteni, kémkedésért, kollaborációs váddal azonnal letartóztathatják.
A sztrabicsói hűtőkamrák nyomában
Azért csak nem hagy bennünket nyugodni a dolog: úton Munkács felé megállunk Sztrabicsónál. Már ez furcsa, hogy a terjedő hírben Mezőterebest említenek, miközben ezt a falut soha nem hívták még a kárpátaljai magyarok sem Mezőterebesnek. Egészen egyszerű okból: ez egy kicsi ruszin falu, ahol egy darab magyar nem él. Ugyanerre jutunk mi is, amikor a helyi ivó vagy kisbolt környékén kérdezgetni próbáljuk az embereket. Senki nem beszél magyarul. Egy idősebb, ősz hajú férfi nem adja fel és kézzel-lábbal mutogatva igyekszik nekünk elmagyarázni, hogy itt nincsenek magyarok. Azt nem érti, hogy mit keresünk, de arra van Csap, amarra meg Munkács – mutat határozottan görbe ujjával. Legalábbis valami ilyesmit jelenthet, amit magyaráz, mielőtt egy indulatos legyintéssel letud minket, felül a kerékpárjára és elteker.
A nyelvi nehézségek okán azt nem fogjuk megtudni, mit láttak, hallottak az itt élők, ők kiszúrtak-e bármi gyanúsat mostanában.Végigjárjuk a települést – nem sok idő, alig egy-két utca az egész. Hacsak nem a nyílt utcán, az emberek szeme láttára intézik abszurd módon a halottrejtegetést, akkor Sztrabicsó egyetlen része jöhetne szóba: a falu mögötti, a vasúti sínek melletti elhagyatott rész, régi romos épületekkel. Körüljárjuk ezt is, de itt csak szemetet gyűjtenek valakik. Abból viszont nem keveset hordtak össze.
Munkácson a totalitárius diktatúrák elevenednek meg
Részben megnyugodva, elhagyva a rejtélyes hűtőkamion-sztorit, Munkácsra tartunk. Ahol viszont maga a rögvalóság minden aggasztó hír, ami átjutott az anyaországba. Az egykor történelmi magyar város múltja ebben a pillanatban csak a lelkekben és az emlékezetben él. Már a város főterén lengedező óriás ukrán zászló és a tanácsházára egymás "nyakára" kitűzött hat másik elárulja, ki itt az úr.
2017-ben a 81 ezer lelkes városban még közel 6500 ember vallotta magát magyarnak; van magyar iskola, magyar művelődési ház – amely Munkácsi Mihály nevét viseli –, egyedül itt van még kint a magyar nemzeti lobogó. Munkács várának ormán messziről virít a turul hiánya, a váron kék-sárga lobogó leng.(Ottjártunk előtt egy nappal Szili Katalinnak indoklás nélkül azt is megtiltotta a vár múzeumának vezetése, hogy megkoszorúzza a Petőfi-szobrot a Magyar Kultúra Napja alkalmából.)
Továbbhaladva a kistérségben, a következő település, 17 kilométerre Munkácstól a máig színmagyar Dercen. A falu határában áll a magyar állam által 2020-ra 2,6 milliárd forintból felépített futballakadémia épülete. Odaérve azt látjuk, hogy nemcsak a magyar zászlót és magyar feliratot távolíttatták el – Munkácsi Futball Akadémia –, hanem még a Munkács FC logóját is, mert abban magyarul szerepelt a Munkács szó. Nemsokára megtudjuk, hogy nemcsak a külsőségekben magyartalanítottak.
Az én fiamat nem vették fel, pedig nagyon ügyes gyerek. De úgy tudjuk, már egyáltalán nincs magyar gyerek az akadémián
– meséli egy nő.
Továbbhaladva a főutcán kiszúrjuk, hogy még az élelmiszerüzlet magyar felirata is zavart valakit, vagy valakiket – azt is levetették. A kultúrház tetején valószínűleg csak azért maradt név, mert az épület tetejéről a nagyméretű fém betűket bizonyára nehezebb mutatvány eltávolítani. Annál könnyebb az intézmény magyar igazgatóját – aki köztiszteletben áll Dercenben. Korolovics Valika és a férje voltak, akik megszervezték a néptáncoktatást a településen, őrizve a magyar hagyományokat. Valika magyarságmegtartó munkáját a magyar állam is elismerte: 2020-ban Áder János Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki. Talán éppen ez volt a baj...
A turul ledöntése politikai bosszú volt
Ahogy Korolovics Valériát a derceni kultúrház éléről, Schink Istvánt a Munkácsi 3. sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatói székéből távolították el tizenhét év után, úgy, hogy 2024-ig élt a kinevezése. Helyben azt beszélik, a Viktor Baloga–Andrij Baloga apa–fia páros bosszúhadjáratának újabb epizódja, ami történik, és a mostani magyartalanítás összefügg a munkácsi turul ledöntésével.
A turul levetetése még egy politikai bosszú volt – így hallottuk. Ami most történt, az pedig a folyománya annak. Az egyértelműen törvénytelen, felhatalmazás nélküli szoborledöntetés következményeként ugyanis mindkét Balogát kitiltották nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió területéről. Ezt ők állítólag csak akkor tudták meg, amikor nemrég az egész család Ausztriába indult síelni és megfordították őket a határon
– meséli egy munkácsi férfi. Azt hallotta, hogy amint visszaértek, az idősebb Baloga őrjöngve adta ki az ukászt, hogy mindent, ami magyar el kell tüntetni, de azonnal: zászlót, táblákat, mindent. Mivel a kistérségben egyértelműen Baloga diktál, az Andrij Balogával egy hivatalban ülő derceni polgármester, Bíró Lajos nem nagyon akadékoskodott. Megjegyzi, hogy a jegyzőkönyvek szerint Bíró a turulbontást is megszavazta.
Az intézményvezetők, akiknek el kellett szenvedni a magyartalanítást, már nem tudtak mit tenni. Közterület-felügyelők vonultak ki, akik amolyan helyi rendőrszerűségként is működnek és adták parancsba a zászlók, feliratok leszedését. Az a pletyka járja, hogy az akadémia vezetését kényszerítették a legdurvább módon: kilátásba helyezték, hogy mindenkit elvihetnek a frontra.
Nem normális dolog, ami itt megy. De azért ez nem általános ukrajnai jelenség. Csak egy éppen hatalmát veszett oligarcha taktikázása és vagdalkozása, aki nehezen viseli, hogy most ahhoz képest, amilyen pozíciói korábban voltak, gyakorlatilag egy senki
– summázza beszélgetőpartnerünk a munkácsi magyarellenesség mozgatóját.
Hogy ez mennyire igaz, jó kérdés. Azért bennünk felmerül a kérdés, miért tűri az ukrán–magyar kapcsolatokat naponta mérgező akciókat Kijev. És ha a fentiek mind egy őrült páros ámokfutása csupán, vajon Balogáék kedvére írta-e meg jelentését az ukrán ombudsman is, aki szintén a napokban állapította meg, milyen súlyosan törvénysértő és egyenlőtlen, hogy az olyan, mellesleg színmagyar településeken, mint Rafajnaújfalu, nincs kizárólag ukrán osztály, ahol csak ukrán nyelven folyik az oktatás. Miután az ombudsmani jelentésben elmarasztalt három iskolában ukrán gyerek sincs, a jelentés minimum mosolyogtató.
Fotók: PestiSrácok.hu
