Ha ló nincs, jó a szamár is? – Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország visszatéréséről a visegrádi együttműködéshez

Nem a „ha ló nincs, jó a szamár is” megfontolás vezette vissza Lengyelországot a visegrádi együttműködéshez – kommentálta portálunk megkeresésére Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök korábbi kijelentését Rosonczy-Kovács Mihály. A Lengyelország- és Olaszország-szakértő ugyanakkor hozzátette: a lengyel kormánypárt „mozgása” a helyreállítási alappal kapcsolatban az elmúlt időszakban taktikai jellegűnek tűnt, arról pedig előbb-utóbb kiderül, hogy kevésbé kifizetődő, mint kitartani a stratégiai irányok és partnerek mellett, mint amilyen Magyarország. A szakértő arról is beszélt: véleménye szerint a magyar–lengyel kapcsolatokban olyan új időszak veheti kezdetét, amely bizonyos szempontból veszít abból a romantikájából, hogy ez a két ország magára van hagyva és csak egymásra számíthat. Ugyanakkor hangsúlyozta: az elmúlt időszak világossá tette a lengyelek számára, hogy nagyon meg kell becsülniük a stratégiai partnereket, mert az összefogás már eddig is olyan komoly politikai eredményeket könyvelhetett el, mint például Frans Timmermans EB-elnökké választásának megakadályozása, de ilyen a bevándorlás kérdése is.

Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország- és Olaszország-szakértőt, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatóját a lengyelországi Karpaczban rendezett 31. Nemzetközi Gazdasági Fórumot követően kérdeztük, elsősorban arról: megfigyelhető-e bármilyen változás Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azon kijelentését követően, hogy a lengyelek kvázi visszatérnek a visegrádi együttműködéshez; készül-e mesterterv a Brüsszellel szembeni közös fellépéshez; illetve, hogy mennyire igazak azok a vádak, hogy a lengyeleket a gazdasági érdekeik vezették vissza a Visegrádi Négyekhez.

Elsőként is próbáljuk Morawiecki szempontjából értelmezni a kijelentést, hogy Lengyelország visszatér a Visegrádi Együttműködés kebelére. Ezzel kvázi elismerte, hogy Lengyelország eltávolodott Magyarországtól?

A lengyel miniszterelnök kijelentése mögött valóban van egy olyan jelentéshorizont, hogy azt az érzékelhető távolságtartást, amely február 24-e, az orosz–ukrán háború megindulása után fellépett, revideálta a lengyel kormány. Fontos hangsúlyozni, hogy egy másik interjúban Morawiecki kiemelte: közel sem gyengült annyira a magyar–lengyel együttműködés, mint azt sokan érzékelték, vagy ahogyan azt a média egy jelentős része sugallta. Az a negatív benyomás, amely akár a lengyel, akár a magyar közvéleményben, közéleti szereplőkben kialakult, csak részben köszönhető az orosz-ukrán háború kapcsán elérendő békére vonatkozó nézetkülönbségnek, sokkal inkább egy nagyon tudatos dezinformációs kampánynak a globalista média részéről.

Fotó: Nézőpont Intézet

Ezt a kijelentést sokan visszatáncolásnak nevezték, mivel Lengyelország sikertelenül lobbizott az Európai Bizottságnál a helyreállítási alappal kapcsolatban…

Először is óvatosan fogalmaznék: pálfordulásnak semmiképp sem nevezném, hiszen mára a közvélemény számára is egyre világosabb, hogy nem volt akkora eltávolodás, amekkorának azt a sajtó egy része láttatni igyekezte. Morawiecki most nyitottabbnak mutatkozik arra az együttműködési felfogásra, amely egyébként mindig is a visegrádi együttműködés erejét adta, miszerint keressük azokat a pontokat, ahol egyetértünk, és azokban lépjünk fel közösen. Ahol a két ország nem ért egyet, ott el kell fogadni a nézetkülönbséget. Ez azért komoly változás a lengyel politikában, hiszen tavasszal azt lehetett érzékelni, Magyarország megértést tanúsított, amikor Lengyelország belevetette magát Ukrajna minden formában történő támogatásába, a lengyelek ellenben értetlenül fogadták, hogy Magyarország számára a béke előmozdítása áll a középpontban. Morawiecki nyilatkozata azt jelenti, hogy Lengyelország megértette és talán elfogadja ezt a felfogásbeli különbséget, így most következhet az egyetértés az egyet nem értésben időszaka.

Tehát a kijelentést nem befolyásolta a lengyel kormány brüsszeli Canossa-járása?

Morawiecki is megkapta egyébként ezt a kérdést egy interjúban, és határozottan cáfolta. Úgy vélem, nem arról van szó, hogy a „ló nincs, jó a szamár” effektus érvényesülne a lengyel külpolitikában. Azt mindenesetre a számukra is világossá tehették az elmúlt hónapok, hogy nagyon meg kell becsülniük azokat partnereket, akikkel a stratégiai jelentőségű kérdésekben együtt tudnak működni. Lengyelország számára ilyen fontos politikai témák a nemzeti szuverenitás, a jogállamiság, az identitás, az illegális bevándorlás elutasítása, amelyekben erős a közép-európai összetartás. A lengyelekben is megerősödhetett, hogy a stratégiai együttműködések kincset érnek, különösen akkor, hogyha a nemzetekre felépülő Európai Uniót vizionáló országok kormányairól beszélünk, amelyek jelenleg kevesebben vannak Európában, mint a globalizáló felfogást képviselők. Az ugyanakkor megjegyezhető, hogy a lengyel kormánypárt mozgása a helyreállítási alappal kapcsolatban egy kicsit taktikai jellegűnek tűnt. A taktikázásról pedig előbb-utóbb legtöbbször kiderül, hogy sokkal kevésbé kifizetődő, mint kitartani a stratégiai irányok mellett.

Voltak olyan hangok a helyreállítási alappal kapcsolatban, hogy Brüsszel hozzáállásából egyetlen fontos megállapítás vonható le: legyen bármilyen jobboldali kormánya Lengyelországnak, az a brüsszeli bürokratáknak, vezetőknek sosem lesz szimpatikus, tegyenek is bármilyen engedményt a lengyelek.

Ezt a megállapítást két hiteles forrás, Andrzej Duda államfő és Jarosław Kaczyński, a legnagyobb kormányzó párt, a Jog és Igazságosság párt elnöke is alátámasztotta a brüsszeli tárgyalásokkal összefüggésben. Andrzej Duda a nyár közepén még csak utalt arra, hogy ha nem fognak megérkezni a források, akkor a Bizottság nem tartotta magát a megállapodáshoz. Augusztusban már ezt nyíltan ki is fejezte egy rádióinterjúban. Kaczyński, a legnagyobb kormánypárt elnöke pedig arról beszélt: olyan szintű kompromisszumkészségről tett tanúbizonyságot Lengyelország, amelynél tovább lehetetlen hátrálni, mert az már Lengyelország szuverenitását is veszélyeztetné. Az, hogy mennyire nem egyforma mércével mérik Brüsszelben a globalista pártok képviselőit a szuverenistákkal szemben, kitűnő példa, ahogy Ursula von der Leyen a rotterdami EPP-kongresszuson azzal zárta beszédét, hogy Donald Tuskkal, a lengyel kormánypártot éjt nappallá téve támadó Polgári Platform vezetőjével jövőre már, mint miniszterelnökkel találkoznak. Hogyha egy ilyen kijelentést tesz ország-világ előtt a Bizottság elnöke, akkor legalábbis kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, az Európai Bizottság egyenlő mércével tekint-e minden kormányra, legyen az bármilyen színű is.

A konferencia nyomán készül-e valami mesterterv a közös fellépésre Brüsszellel szemben?

Brüsszelel kapcsolatban mind a két ország továbbra is a megegyezést keresi. A karpaczi konferencián érzékelhető volt, hogy van súlya Morawiecki szavainak. Mindezzel együtt azért meg kell várni, hogy pontosan mire utalt a lengyel kormányfő, amikor egy újfajta platform létrehozásáról beszélt. A visegrádi együttműködés mesterterve az, hogy nincs szükség mestertervre, közös pontokat kell meghatározni, és azokat közösen képviselni, hiszen, láthatóan hatalmas erők mozdulnak meg azért, hogy egymás ellen kijátsszák a visegrádi országokat. Nem szabad elfelejteni, hogy ez az összefogás olyan komoly politikai eredményeket is elkönyvelhet, mint Frans Timmermans EB-elnökké választásának megakadályozása, de ilyen a bevándorlás kérdése is. Ha közösen lépnek föl, hallatszik a szava a közép-európai országoknak. Az ugyanakkor már kérdés, hogy a helyreállítási alappal összefüggésben milyen együttműködést alakíthat ki Lengyelország és Magyarország, mivel eltérő fázisokban vannak a tárgyalások.

Hol történhet akkor előrelépés az együttműködésben?

Általánosságban vélem úgy, hogy elkövetkezhet egy olyan kiegyensúlyozottság a magas szintű magyar–lengyel kapcsolatokban, azaz egy olyan új időszak veheti kezdetét, amely bizonyos szempontból veszít abból a romantikájából, hogy ez a két ország magára van hagyva, és csak egymásra számíthat. Egy ilyen helyzetben ugyanis, amikor ennyire ezt érezhette ez a két ország az elmúlt években, a bizalmatlansági faktor is sokkal nagyobb, hiszen amikor csak egyvalakire számíthatok, akkor automatikusan azt várom, hogy mindenben értsünk egyet. Ezért is fontos egyébként, hogy Svédország után mi fog történni Olaszországban a választásokon, és lesz-e komoly súlyú szuverenista összefogás európai szinten. Ne felejtsük azonban, hogy a magyar–lengyel barátság egy ezeréves, a társadalmaink minden rétegét összekötő barátságra épül. Ez a különleges adottság pedig mindig helyzetben erősíteni fogja a viszonyt.

Vezetőkép: MTI/EPA/Jacek Turczyk (a kép illusztráció)