Ha mindenről (is) Orbán tehet, akkor bizony a magyar foci szárnyalásáról (is)

Mi, magyarok, mind a tizenötmillióan: büszkék lehetünk. Évtizedeket vártunk arra, hogy újra legyen egy csapatunk. Vagy inkább így, csupa nagybetűvel: CSAPATUNK. Sok más sportágban mindig is volt világverő alakulatunk, ám mégiscsak a foci a legnépszerűbb közülük, s most már abban is van. Újra van.

• Visszakaptuk, visszavettük magunknak a labdarúgást. S hogy ennek a visszavételnek egyik kulcsszereplője Orbán Viktor, abban semmi költői túlzás nincsen. Ez egy szikár tény, amelyet csak habókos, ideológia- és gyűlöletvezérelt balliberálisok kérdőjeleznek meg.

S meg is kérdőjeleznek! Éppen ők, akik bő évtizede minden áldott nap hazudoztak a sportlétesítmények fejlesztéséről, stadionoztak, gyalázták focistáinkat, vagyonelkobzással fenyegették őket, mocskolódtak és hergeltek a legútszélibb stílusban. Mert szerintük bűn, hogy gyermekeinknek nem a göröngyös salakon kell kitörni a bokájukat edzés közben, hanem új füves-műfüves pályákon edzhetnek, kiváló körülmények között. És szerintük bűn, hogy magyarok tízezrei balkáni szutyok helyett végre kulturált stadionokban nézhetik a mérkőzéseket hétről-hétre. A leginkább persze Orbán Viktort szidták, akit egyszemélyi felelőssé tettek mindazért, ami a magyar fociban történik. Minden „azorbán” miatt van – huhogták évekig. És lázítottak, hazudoztak, hergeltek szakmányban.

Ám most, hogy sorra jönnek az eredmények (másodszori EB-kijutás, a halálcsoportban is remek helytállás, klubcsapataink BL és EL-főtáblás szereplése, satöbbi), hirtelen átmentek laposkúszásba ugyanezek a balliberálisok. Bekúsztak a szőnyeg alá, és onnan üvöltözik kifelé: „Orbánnak semmi köze a focisikerekhez meg a dicsőséges helytálláshoz!” Valamelyik pártszéli skriblerük egyenesen „seggnyalásnak” minősítette, ha bárki szerint Orbánnak része van a sikerekben...

• Világos. Korábban Orbán volt az egyszemélyi felelős mindenért (is) – most meg már semmi köze a sikerekhez. Így működik ez ballibéknél. Ennyi logika, józanság és tisztesség szorult beléjük. Mi viszont ne röstelljük szembesíteni őket újra és újra: „Ha mindenért Orbán a felelős, akkor bizony az ilyen lélekemelő, nemzet-összekovácsoló sikerekért is. Höröghettek, pajtás, de csak magatokból csináltok még nagyobb hülyét. Ha a hülyeségetek egyáltalán fokozható... Akárhogy tajtékoztok, a 2016-os és a mostani EB-kijutásunkat is mindenki (20-as IQ fölött) az Orbán-kormány sportpolitikájával kapcsolja össze. Coki!”

Persze, mit is várhatnánk az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzéktől? Azoktól, akik naponta hátba szúrják a nemzeti összetartozást, akik elárulják az idegen megszállás alá kényszerített magyar testvéreinket, akik román és szlovák pártok mellett kampányolnak a magyar pártok ellenében, akik 2004. december 5-e előtt és óta is változatlanul a nemzet fölszámolásáért és holmi brüsszeli birodalomba való beolvasztásunkért harcolnak? Az ilyenek ugyan miért lelkesednének nemzeti sikerekért?

Ezért torpedózták meg az olimpiát, ezért fenyegetőznek az atlétikai világbajnokság lemondásával, s hatalmon ezért tesznek meg mindent azért, hogy „merjünk kicsik lenni”. Hát nem merünk! Sőt, amíg a ballibeket távol tartjuk a kormányrúdtól, egyre nagyobbak leszünk!

Szív és könnyek

A franciák elleni 1-1 és a müncheni 2-2 újfent bizonyítja: előbb-utóbb meghozza gyümölcsét a fociba fektetett energia, pénz, jószándék, szakértelem. Élmény volt nézni, ahogy fiaink Kleinheisler Lacival az élen oda-vissza fölszántották a pályát (a németeknél és a franciáknál is sokkal többet futottak!), remekül védekeztek, okosan támadtak. A szivárványos németek pedig kínlódtak, mint törpe a magas piszoárban.

„A becsület már rendben van. A többit meglátjuk” – írta a tegnapi mérkőzés előtt Orbán Viktor. Jelentem: nemcsak a becsület van itt rendben, hanem sok minden más is. Újra van ész, tudás és szív is a magyar fociban. Azt hiszem, a szív a legfontosabb. Ezt a szívet láttuk, mikor Szalai Ádámék könnyezve a Himnuszt énekelték a szurkolókkal. S ezt éreztük, miközben együtt sírtunk Schäfer Andrissal Marco Rossi vállán.