Pesti Srácok

Ha Zelenszkij semmiben sem akar engedni, akkor miért mondja magáról, hogy tárgyalni szeretne?

Ha Zelenszkij semmiben sem akar engedni, akkor miért mondja magáról, hogy tárgyalni szeretne?

Újra vészterhes fellegek gyülekeznek az orosz-ukrán háború egén, hiszen amikor már közeledni látszott a béketárgyalások ideje, megint történt valami. Fura módon megint az ukrán fél kavarta fel az állóvizet, akiknek pedig a leginkább érdeke lenne a béke. Mégis, Zelenszkij újabb húzása kétségessé tette a tárgyalások megkezdését, az amerikaiakat pedig ismét alaposan feldühítette. Ha az ukrán elnök annyira békét akar kötni, akkor hogy lehet, hogy minimális kompromisszumkészség sincs benne, hogy lehet, hogy ismét irreális követelésekkel áll elő? A háború, a diplomácia mindig reálpolitikát követelt, jelenleg az ukránok ennek a közelében sincsenek, ebből pedig óriási baj származhat.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a részvételét a szerdai londoni egyeztetésről, ahol európai, amerikai és ukrán tárgyalópartnerek találkoznak. Ennek csupán annyi az oka, hogy Zelenszkij kizárta annak a lehetőségét, hogy lemondjanak a Krímről. Hihetetlen pökhendiség ez, döntése miatt pedig újabb ezrek és ezrek halhatnak meg a harctéren. Érthetetlen az a makacs és dacos hozzáállás, amely még a minimális tárgyalási alapokat sem tűzi ki célul. Márpedig a tárgyalások mindig a reális helyzethez mérten alakulnak, ez a helyzet pedig katasztrofális az ukránok számára, mégsem akarnak engedni semmiből sem.

Mi, magyarok tudnánk beszélni a fájdalmas döntésekről, hiszen az igazságtalan trianoni békediktátum miatt területünk kétharmadát vesztettük el, hatalmas, színmagyar lakosságú területek kerültek idegen államok irányítása alá. Nyilván az ukránok sem repesnek az örömtől a mostani helyzetben, de össze se lehet hasonlítani a két szituációt, hiszen ha csak a Krímről beszélünk, az egyrészt sosem volt ukrán terület, másrészt a reális katonai helyzet alapján esélytelen a visszafoglalása. Sőt, az ukránok napról napra egyre kisebb terület felett rendelkeznek, az oroszok folyamatosan szorítják őket vissza. Bármennyire fájdalmas, egy tárgyalás nem az álmokra, egy ideális mesevilágra épül, hanem a kőkemény valóságra, abban pedig nem állnak jól az ukránok. Zelenszkij mégsem veszi észre, hogy hol a helye, mit követelhet, mit kérhet és mit nem. Ha azt bizonygatja, hogy ők tárgyalóképesek, akkor miért ragaszkodik teljesen irreális követelésekhez? Ha meg akar egyezni és be akarja szüntetni az ukránok vágóhídra terelését, miért nem ennek megfelelően cselekszik? Sok fájdalmas döntést hoztak meg kemény akaraterejű politikusok, mert muszáj volt, mert egy későbbi, még rosszabb állapottól akarták megmenteni a nemzetüket. Aki nem ismeri fel és nem ismeri el, hogy mikor jött el az a pont, amikor nincs tovább, az csak árt az országának és sírgödörbe vezeti a népét.

A cél pedig lehet, hogy pont ez, hiszen a European Policy Centre (EPC), az egyik legbefolyásosabb brüsszeli agytröszt (think tank) honlapján tették közzé a szervezet két elemzőjének Coalitions of the willing must be deployed to Ukraine before the summer című véleménycikkét, amelynek megjelenését az Európai Unió társfinanszírozta. A véleménycikkben a szerzők amellett érvelnek, hogy a hajlandók koalíciójának ukrajnai bevetése egy jövőbeni tűzszünet előtt nem csak szükséges, de az egyetlen járható út Ukrajna biztonságának megerősítéséhez és a tárgyalási pozícióinak javításához. Ha kellő támogatás nélkül marad, akkor az ukrán ellenállás összeomolhat, ami Európa-szerte kiválthatja a bizonytalanság dominóeffektusát. A szerzők úgy látják, hogy a hajlandók koalíciójának (Coalitions of the Willing) koncepciója már nem csupán elméleti lehetőség, hanem egyre inkább konkrét, strukturált védelmi eszközként jelenik meg Ukrajna támogatásában.

PestiSracok facebook image

De az is lehet, hogy az ukránok bő három éves szenvedést követően nem lennének irgalmasak Zelenszkijjel és társaival, akik hamis ígéretekkel vitték bele őket egy olyan háborúba, amit már akkor tudtak, hogy nem nyerhetnek meg, ám több százezer ember életét megmenthették volna. Sőt, vélhetően jobb feltételek mellett egyeztek volna meg az oroszokkal. Ezt nem meri felvállalni Zelenszkij, ezért húzza és halasztja a békére vezető út kijelölését, és ezért tűnik egyre inkább úgy, hogy inkább világháborúba taszítaná az emberiséget, csak ne kelljen felelősséget vállalni az elmúlt évekért. Ellopott dollármilliárdok, végtelen korrupció, több százezer halott a semmiért. Érthető, hogy menekülni akar a helyzetből és ezért akár a teljes ukrán népet feláldozná, de láthatóan az sem jelentene problémát, ha több ország belecsúszna ebbe a háborúba. Az amerikai fél már megorrolt rá, nem először, a nyugat-európaiak azonban megvezethetőek, ezt próbálja kihasználni Zelenszkij, a mi fejünk fölött pedig itt lóg egy óriási háború rémképe. Mert tárgyalásokról szó sincs, csak irreális követelések és újabb kuncsorgási körök. Nagyon rossz vége lesz ennek.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.