“Ordítani és sírni tudnék, amikor ellenzéki pártok azzal jönnek, hogy majd az ő miniszterelnök-jelöltjük és kommunikációjuk jobb lesz, amivel valahogy megnyerik a választást. Be kellene látni, hogy ez nem fog menni” – minderről Hadházy Ákos beszélt a Népszavának adott interjújában.
Ezúttal nem az MTVA-székházat akarta megostromolni lyukas zokniban, sőt, kordonokat sem bontott a parlamenti “táblás ember”, vagyis Hadházy Ákos. A jelenleg éppen független, vagyis párton kívüli képviselő volt már fideszes, majd LMP-s is – a szekszárdi lódoktor botrányos körülmények között végül mindkettőből kilépett, így kezdte el magányos küzdelmét az Orbán-kormány megbuktatására. Úgy tűnik, most azonban rájött, hogy “egyedül nem megy”, így rögtön el is kezdte hibáztatni a kudarcért a többi ellenzéki politikust. Már az emberek közül is egyre többen felismerik, csak valahogy az ellenzéki politikusok nem tudják, nem akarják belátni, hogy nem lehet leváltani a kormányt – húzta alá a Népszavának Hadházy Ákos, aki a lapnak adott interjúban többek között arról is beszélt, miért gondolja azt, hogy “nincsenek ellenzéki pártok” – amelyeket ő álpártokként jellemez –, és bár nincs meggyőző erejű bizonyítéka, mégis biztos abban, hogy ezekben a politikai tömörülésekben (amik nem léteznek, ugye…) a Fidesznek beépített emberei is vannak.
Az elégedetlenség becsatornázásához jól működő ellenzéki pártokra is szükség lenne, azonban a jelenlegi pártok nem alkalmasak erre, mivel többnyire “álpártok”. Mégpedig azért, mert nincs tagságuk
– érvelt Hadházy, aki kérdésre válaszolva azt is kifejtette, miért gondolja úgy, hogy a Fidesznek beépített emberei vannak az ellenzék soraiban. Az pedig, hogy az általa tényként közölt felvetésre van-e bizonyíték, szerinte mindegy. Az általa vizionált valóság szerinte rémisztő képet fest Magyarország számára, hiszen a kormány megfélemlítéssel tudja fenntartani jelenlegi támogató bázisát, az ellenzéki pártok pedig együttműködnek a “rezsimmel”. Természetesen nem felejtette el megemlíteni kedvenc vesszőparipáját, a “propagandasajtó” szerepét sem – tudják, ez a felelős azért, hogy az emberek agyát átmossák. Hadházy szerint egyébként most éppen még létezik “független” média, de ha így folytatódik, akkor fel kell készülni arra, hogy
Magyarország is könnyen eljuthat oda, hogy nem lesz független sajtó. Népszava se lesz, Telex se lesz.
Itt halkan hívnánk fel a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak adott jelentésekben egyáltalán nem is létezik a független-objektív magyar sajtó, amit ugye nem maguktól, hanem például olyan ellenzéki nagyágyúknak köszönhetően hangoztatnak lelkesen, mint például Hadházy Ákos, aki előszeretettel próbálja ráhúzni a vizes lepedőt saját hazájára, illetve hív meg különböző delegációkat a korrupció bizonyítására és hordozza őket egyfajta véres kardként körbe az országban, hogy saját szemükkel is lássák, milyen elnyomó diktatúrában senyvednek a magyarok. Mindezek után nyilván meglepő logikai fordulat, hogy Hadházy szerint most éppen mégiscsak van független sajtó, akkor is, ha eddig azt hangoztatták, hogy nincs. Nyilván ezért is tudott megjelenni a vele készült interjú a Népszavában, amit teljes egészében ide kattintva olvashat el.
Forrás: Népszava; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS