Pesti Srácok

Hadifoglyok önkényes kivégzésével vádol az ENSZ ukránokat és oroszokat

Hadifoglyok önkényes kivégzésével vádol az ENSZ ukránokat és oroszokat

Az ENSZ azzal vádolta meg pénteken, kijevi sajtótájékoztatóján az ukrán és az orosz hadsereget, hogy számos hadifoglyot önkényesen kivégeztek, illetve foglyokat bántalmaztak. "Mélyen aggaszt bennünket, hogy a harcokon kívül önkényesen kivégeztek huszonöt orosz, illetve tizenöt ukrán hadifoglyot - jelentette ki Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője. Matilda Bogner szerint az ENSZ dokumentálta az oroszoknak az ukrán fegyveres erők által történt kivégzését, amelyeket "gyakran közvetlenül azután hajtottak végre, hogy elfogták őket a harcmezőn". Az ENSZ-nek öt, Kijev által lefolytatott vizsgálatról van tudomása, amelyekben huszonkét áldozat érintett, de "nincs olyan értesülésünk, amely szerint bármilyen eljárás indult volna e bűnök elkövetői ellen" - tette hozzá.

Matilda Bogner hozzátette, hogy "a röviddel a harctéren az orosz katonák által történt elfogásuk után kivégzett tizenöt ukrán katona közül tizenegy esetben a Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai voltak az elkövetők. Az ukrajnai orosz invázió 2022. február 24-i kezdete óta Kijev és Moszkva kölcsönösen hadifoglyok bántalmazásával vádolja egymást, ami háborús bűncselekmény. A pénteken közzétett jelentésében az ENSZ emberi jogi megfigyelő missziója közölte, hogy az ukrán haderő tagjai halálveszélynek, színlelt kivégzéseknek és nemi erőszaknak tettek ki orosz katonákat.

- közölte a misszió, a Kijev melletti városra utalva, ahol atrocitások elkövetésével vádolták meg az orosz hadsereget.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a jelentés által idézett egyik orosz hadifogoly, akit állítása szerint árammal kínoztak meg. A jelentés bírálta az orosz hadsereg kezén lévő ukrán hadifoglyok által elszenvedett bántalmazásokat - kínzást, az orvosi ellátás esetenként halált okozó megtagadását, nemi erőszakot, az ivóvíz és a táplálék megtagadását. Az ukrán hadifoglyokat állításuk szerint megkínozták és más módon bántalmazták, hogy így jussanak információkhoz, illetve büntessék őket. Azt mondták, hogy lapáttal ütötték őket, megkéselték, elektromos sokkolásnak tették ki és fojtogatták őket.

- olvasható a jelentésben.

- közölte a jelentés által idézett férfi. Március elején egy feltételezett ukrán hadifogoly orosz katonák általi kivégzését bemutató videó váltott ki megdöbbenést Ukrajnában. Novemberben a Kreml fejezte ki felháborodását két videó miatt, amelyeken mintegy tíz feltételezett orosz hadifoglyot végeztek ki, akik röviddel azelőtt adták meg magukat az ukrán erőknek.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.