Pesti Srácok

Hálózat: Akit Orbán Az impexek korával indított el a „harcba” – Maróth Gáspárral a „Deep State” elleni küzdelemről (Videó!)

Van, amikor egy beszélgetésből kettő lesz. Maróth Gáspár kormánybiztossal éppen így jártunk. Annyira erős dolgokat mondott, annyira belemélyedtünk a hálózatos, történelmi témákba, a felforgatási kísérletek, befolyásolási hadműveletek tárgyalásába, hogy ez bizony két műsort is kitesz. Most az elsőt mutatjuk be. Beszéltünk arról, hogyan lépett bel a hadsereg a Munkásőrség ellen, de arról is, miért Borvendég Zsuzsanna művével indította el Orbán Viktor ezen a területen.

Orbán Viktor Borvendég Zsuzsanna Az impexek kora című alapművével „indította útjára” Maróth Gáspárt. Miért?

Mert amikor kinevezték a kormány védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosának, nyilvánvaló volt, hogy olyan körökkel kerül majd összeütközésbe, amelyekről sokszor írtunk és beszéltünk már. Kameránknak azt mondta, hogy már az első nap kiszállt hozzá a Gazdasági Versenyhivatal – így sokat nem kellett várnia az első jelzésre: ingoványos talajra lépett.

Több kényes, illetve érdekes témáról is beszélgettünk. Arról is kérdeztem, mit érez abból, hogy a katonaságnál talán még később, még kevésbé történt meg a rendszerváltás, mint a többi területen.

PestiSracok facebook image

Ezt arra értettem, hogy nagyon sok a régi, átmentett bútordarab, nem beszélve arról, hogy továbbra is kitüntetik azokat, akik karrierjük nagy részében – így vagy úgy, de – Moszkvát szolgálták.

Maróth több érdekes tényezőt említett. Egy: meglátása szerint a katonaság mindig is megszállóknak tekintette a szovjet hadsereget. És – bár nem nyíltan – úgy is bántak velük: megfigyelték őket, stb.

Kettő: részben a katonaságnak is köszönhető, hogy nem volt vérrontás a rendszerváltás idején. Elmesélte, hogy milyen ijesztő helyzet alakult ki akkor, amikor le kellett fegyverezniük a Munkásőrséget. A munkásőrök – és a vezetők – egy része ugyanis harcolni akart, nagyon nehezen tették le a fegyvert.

Filigrán hősök. A felvétel a munkásőrség tömegoszlatási gyakorlatán készült. Fotó: Urbán Tamás (BM)/Fortepan.hu

Jó lenne ismerni az MNVK-2. egykori embereit

De kérdeztem az MNVK-2.-ről is, egészen pontosan arról, miért nem kutatható a katonai hírszerzés anyaga... Maróth megerősítette azt, amit nyilván tudtunk, hogy ez egy nagyon szenzitív, nagyon érzékeny terület, komoly nemzetbiztonsági kockázatot, hibákat jelentene, ha kiteregetnék a dolgot. De felhoztam egy másik oldalról: Aczél Endréről csak azért tudjuk, hogy az MNVK-2. megnyertje volt, mert Belovai István hírszerzőtiszt átállt a NATO-hoz és lebuktatta az egész londoni hálózatot. Bizonyítani Aczél érintettségét csak azért lehet, mert az ezzel kapcsolatos iratok ott vannak az egykori rivális szerv, az állambiztonság (BM) dossziéjában...

Aczél Endre főhadnagy Vietnamban – 1971-ben szemelte ki a hírszerzés.>

Balázs Péter MNVK-2.-es múltját is szinte véletlenül ismerjük

Bajnai Gordon egykori külügyminiszteréről, Balázs Péterről (impexes, majd kereskedelmi kirendeltségi káder) csak azért tudjuk, hogy az MNVK-2. embereként mozgott Brüsszelben, mert ezt jelentette róla egy állambiztonsági tiszt. Ezért megmaradt az iratrészlet egy BM-es dossziéban.

Ügynökbélyeg a kormányfőjelöltön: „A katonai társszerv intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter elvtársat”.>

Ezért adódott a kérdés: hány és hány olyan politikus, üzletember, közszereplő, médiacsillag volt, aki az MNVK-2. fedésében a kommunista hálózatnak dolgozott, hogy a rendszerváltás után már EU-s és NATO-színekben tündököljön?

Mindenben nem juthattunk közös nevezőre, de ez szerintem olyan beszélgetés, ami után még több kérdés felmerül az emberben és elgondolkozhat az örök idők sakkjátszmáin. Folytatás két hét múlva, amikor körbejárjuk, miért is került kapcsolatba a néhai médiacézár (Fenyő János) egykori titokzatos emberével, „Öcsikével”. Azaz azzal a Székely Herberttel, aki Fenyő halála után igazi nagykutya lett a fegyverkereskedelem területén. És azt is elmondja, szerinte miért van szükség az első látásra eléggé egyszerű „sorosozásra”.

Vezető kép: Pesti TV

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.