Munkásőr, kubai milicisták és terroristák tolmácsa – Rózsa-Flores, avagy egy kalandor gyermekkora
Sokak szemében hős, forradalmár, mások szerint zavart, beszervezett provokátor volt Rózsa Flores Eduardo, akit végül szülőhazájában, Bolíviában lőttek agyon máig sem tisztázott körülmények között. Az örökmozgó férfi a nyolcvanas években Rózsa György Eduardóként lépett be a Munkásőrségbe, ahol tolmácsként és a Propaganda Osztályon dolgozott. Rózsa ekkoriban már az állambiztonságnak, a katonai szolgálatnak és a BM-nek is dolgozott (utóbbi is felhasználta a jelentéseit), ő volt a hírhedt terrorista, Carlos tolmácsa, akire felülről irányították rá. 1989-ben a Kádár János Társaságban a visszarendeződést támogatta, és valószínűleg nem állt tőle távol, hogy akár fegyverrel is megakadályozza a rendszerváltást. Egy kalandor nyomában, 1. rész.
Történetünk idején 1989 októberében járunk, a rendszerváltás kellős közepén.
A politikai elit már a hatalomátadásra és a hatalomátmentésre készül, de nem mindenki fogadja el a változást. Sokan beszélnek arról, hogy a szélsőbaloldal puccsra készül, akár a Munkásőrséget is bevetnék. A kommunista diktatúra elkerülhetetlen bukásába bele nem nyugvók közé tartozik a Kádár János Társaság is.
Következzen egy részlet a Magyar Nemzet október 13-ai cikkéből:
„Ezt követően az újságíróik megtudhatták, hogy kik a KJT
Ceausescu és Kim Ir Szen – és akkor veszünk egy nagy levegőt. A cikk folytatásából kiderül, hogy a KJT „>revizionista likvidátorsága
Két ismert provokátor neve is felbukkan az írásban és a kádárista szervezetben: Antoniewicz Roland és Rózsa György Eduárdó. Előbbi ugyanebben az évben nyilas röplapokat kreált (de lebukott), majd a 168 óra cikke szerint 1998-ban már R. H. Bagraduni néven az örmény trónt akarta megszerezni... Végül utóbbi, Rózsa lett az ismertebb, de már Rózsa Flores Eduardoként.
Ekkoriban – a nyolcvanas évek második fele – még munkásőr, terroristák és katonák tolmácsa, valamint az ELTE utolsó KISZ-titkára. Később nehezen kiismerhető politikai kalandorként vált ismertté, akiről még azt is nehéz eldönteni, mikor kinek, milyen szolgálatnak dolgozott. Mert, hogy be volt kötve, az biztos.
Ez még akkor is így van, ha mellette elkésett forradalmár és zavaros gondolkodású, fegyvermániás, narcisztikus személyiség volt, aki mindig odaállt valamilyen ügy mellé. Róla lesz most szó.
Rózsa Flores, a kubai milícia tolmácsa
Amikor tavaly októberben megtartottuk Modellváltás '89 néven szervezett történelmi fesztiválunkat, az egyik előadó a Veritas történésze, Kiss Dávid volt, aki a Munkásőrség történetét (is) kutatja. Mutatott a jelenlevőknek egy fotót, ahol Rózsa György Eduárdó (azaz Rózsa Flores Eduardo) éppen a kubaiaknak tolmácsol a nyolcvanas években. Egészen pontosan egy kubai milíciának. A hivatalos verzió szerint a küldöttség a Munkásőrséggel is találkozott, akikkel Rózsa „jó kapcsolatba került”, így lépett be a testületbe. (Kiss Dávid ennek a cikknek a megírásában is sokat segített, amit ezúttal is köszönök!)
Hálózatos ügyekben tájékozott olvasóim számára a kubai katonáknak való fordításból is világos, hogy Rózsa Flores ekkor a katonai szolgálatnak dolgozott. Így került közel korábban a világ legismertebb terroristájához, a Moszkva által mozgatott Carloshoz, akit szintén tolmácsként kísért (erre filmre vitt legendájában, a Chico-ban – amit középiskolásként a moziban láttam és nagyon érdekesnek találtam – is kitért).
Rózsa Flores és a KGB akadémiája
„Egy volt tiszt szerint a Carlosra való ráállítása a legjobb döntésnek bizonyult – írta Szemán László János a Magyar Időkben. –
A fedőtörténet szerint Eduardo sorállományú határőrként, zászlósi rangban, útlevélkezelőként szolgált a nemzetközi repülőtéren. Amint Carlosék megérkeztek, készségesen felajánlotta a terroristavezérnek a szolgálatait, mondván: szívesen tolmácsol nekik, és elintézi, ha valamire szükségük van.
A mindig gyanakvó Carlos társai meghökkenésére elfogadta a fiatal határőr ajánlatát. Eduardónak pedig >olyan mázlija
Eduardónak köszönhetően az állambiztonság még aznap megtudta, hogy Carlosék a Visegrádi-hegységbe utaztak és Dobogókő térségében lőgyakorlatot tartottak.”
A belügyi, katonai témákban igen tájékozott Szemán László Jánosról érdemes megjegyezni, hogy idén a sajtótájékoztatón ő mutatta be a korábbi cikkemben már említett Liszkai László művét, amelyet utóbbi a terroristával történt beszélgetések alapján írt meg. Igen, Liszkainak szabad bejárása volt Carloshoz, akiről egyébként a kilencvenes évek elején is megjelentetett egy könyvet. Utóbbit nem olvastuk, de a mostaniban kategorikusan tagadja, hogy Carlosnak bármi köze lenne Moszkvához. Mit mondjunk? A Hamvas Intézetnél végzett kutatások és a tények mást mondanak (lásd Hankiss Ágnes unikális írásait (például ezt a tanulmányt) vagy az én azt feldolgozó korábbi cikkemet).
A kilencvenes években megjelent egy interjú Rózsa Floresszel az osztrák Profilban, az azt feldolgozó korbabeli, 1998-as Magyar Nemzet cikkből kiderül, hogy Rózsa a „magyar katonai akadémián négy évig elhárítótiszti kiképzésben részesült, majd a minszki Dzerzsinszkij akadémiára került, amely a KGB központi kiképző bázisának számított. Itt félévet töltött el, majd mint altiszt a magyar határőrségnél szolgált”. Ekkor állították rá Carlosra.
Rózsa apja a világ három kommunista pártját is megjárta
De térjünk vissza Rózsához: feltehető, hogy a kubaiakra is a katonai szolgálat állította rá, és valószínűleg a Munkásőrséghez is az MNVK-2 küldte, bár talán magától is belépett volna, és csak rábólintottak.
Rózsa kiválasztása kézen fekvő volt. Ismert kommunista családból származott, Tóth Eszter Zsófia történész írt cikket apja, a festő (és kommunista mozgalmár) Rózsa György "kanosszajárásáról", akit Magyarországra visszatérve nem vett fel soraiba a Párt. Életútja fiához hasonlóan kalandos, bár nagy különbség, hogy az apa mindig kommunista maradt, és kevésbé szerette a fegyvereket.
Az ifjú Rózsa a háború alatt az illegalitásban dolgozott, a Gestapo 1944-ben letartóztatta, de a vészkorszakhoz képest még olcsón megúszta, hiszen „csak” munkaszolgálatba került. 1946-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1947-től Párizsban élt, állami ösztöndíjjal. „Bár 1948-ban visszatért Magyarországra, azonban a Rajk-per miatti kiábrándultságból és Franchois Gauchot titkárnőjének koncepciós kivégzése miatt Párizsban telepedett le és belépett a Francia Kommunista Pártba” – írta a történész. Később Bolíviába ment, őt ismerkedett meg Eduardo anyjával, majd az
„1956-os magyar forradalom hírére lépett be a Bolíviai Kommunista Pártba.”
Egyik szomszédjuk Bächer Iván volt, a Népszabadság néhai publicistája Rózsa-Flores nekrológjában így emlékezett az ifjú forradalmárra: „Aztán érettségi után valahogy katona lett, majd katonai főiskolás, és kezdtek sorjázni a hajmeresztő történetek, amelyekről sose tudta az ember, hogy valóban megtörténtek-e, vagy csak az ő burjánzó fantáziájának szüleményei. Ami biztos, hogy egyre több mindenféle fegyver tűnt fel szobájában, légpisztolyok, puskák, de emlékszem, egy gyönyörű muzeális, kétkerekű Maxim géppuskára is; semmiről nem lehetett tudni, honnan, hogyan szerezte.” Katona, majd katonai főiskolás, elhárítótiszt, tolmács és munkásőr.
Castro helyettesének is ő fordított a Munkásőrségnél
Kiss Dávid történész a könyvében több egykori munkásőrt megszólaltatott, közéjük tartózott Mayer Péter alezredes is, aki Rózsáról is beszélt. Ebből is idézek most. Kiss Dávid: „Tényleg, ugye Rózsa Floresről múltkor volt szó. Hogy kerültek kapcsolatba?”. Mayer:
„Hát úgy, hogy a Gyuri kalauzolta a kubai küldöttséget a Munkásőrségnél, ő volt a tolmács. A küldöttséget a Tomasevics altábornagy vezette, aki akkor Castro egyik helyettese volt.”
Egészen pontosan arról a Raúl Menéndez Tomassevichről volt szó, aki a diktátor egyik bizalmi embere, a kubai forradalom ismert vezetője volt. A Népszabadság 1984-es cikke szerint a magyarországi látogatás során „kölcsönösen tájékoztatták egymást a két fegyveres testületnek az ország építésében és védelmében betöltött szerepéről. A küldöttség tanulmányozta a munkásőrség párt irányítását, politikai nevelő munkájának módszereit, a munkásőrök felkészítésének rendszerét, formáit, anyagi feltételeit.” Egy évvel később Tomassevich viszonozta a meghívást, és ekkor a Borbély Sándor vezette Munkásőrség vezetése Kubába látogatott – gondolom, Rózsával együtt. Szintén a téma szakértője, Kiss Dávid hívta fel a figyelmemet arra a kitűnő kiadványra, amellyel anno az erőszakszervezetet népszerűsítették. A Munkával, tollal, fegyverrelcímű könyvet természetesen a Zrinyi Katonai Kiadó adta ki 1985-ben, és két most nagyon is ideillő képet is elhelyeztek a mellékletében. Az egyiken Tommasevich, Rózsa és a többiek láthatóak Magyarországon, a másik már a kubai látogatáson készült.
Most térjünk vissza Mayer Péter alezredes későbbi beszámolójához: „Rózsa egy tán chilei felmenővel, felmenőkkel rendelkező fiú volt. Szüleivel együtt emigráltak Magyarországra, az egyik szülő, nem tudom, melyik, magyar volt. Lényeg az, hogy jött egy ilyen 6-8 fős kubai delegációval, és még törte is a magyart, nem akarok hülyeséget mondani, akcentussal beszélte. Nagyon aranyos, hát olyan fiatal volt, nálam fiatalabb. Most azért érdekes, mert én voltam akkor olyan 28-30 éves, ő meg még fiatalabb. <…> Egy hétig volt ez a delegáció, én is mindenhova kísértem, lőtéren voltunk, azt nem tudták, hogy én az iskolában tanítottam. Ki is mentünk a piliscsabai lőtérre, és a PA pisztolyokkal lőttünk célba. Hát a 15 méterre lévő körkörös alakra, a céltáblára a kubai tisztek igen gyatrán lőttek. Ők azt nem tudhatták, hogy én mániákusan szerettem célba lőni, tagja is voltam a Munkásőrség pisztolyosverseny csapatának, mikor látták, hogy nem hatódom meg lőeredményeiktől, mondták: >– Na, lőjél te is!<Én akkor versenyre készülve 50 méterre lőttem célba, a tizenöt méter nem volt távolság, gyorsan öt tízes találatot értem el.
A Gyurit megkértem, fordítsa le nekik, nálunk így lőnek a pártmunkások, a többieknek ezért csak jobban szabad. Szóval, sokat hülyéskedtünk a Gyurival, és életkori adottságainkból eredően összehaverkodtunk, közel is álltunk egymáshoz, nagyon jó barátságba keveredtünk, és akkor ő jelentkezett munkásőrnek, utána lett ő az egyetemnek (ELTE) a KISZ-titkára.”
Boldog munkásőrök Kubában / Forrás: A Munkásőrség említett kiadványaKiss Dávid: Melyik egységbe került bele először?” M. P.: Az Országos Parancsnokság törzsébe. K. D.: És ott mit csinált? M. P.: Hát gyakorlatilag, ha volt ilyen tolmácsolási feladat, ő végezte, a Propaganda Osztályhoz került, mert, ugye, ők ápolták a kapcsolatokat, a külföldi kapcsolatokat ott építették. És ha valamilyen spanyol nyelvterületről érkező akármi, vagy levél jött, vagy delegáció, vagy kórus ment ki, akkor ő tolmácsolt, vállalta ezeket. K. D.: Gyakran volt, hogy spanyol nyelvterületre ment a Munkásőrőrség? M. P.: Áhhh! Nem. Az alatt az időszak alatt, hét év alatt talán háromszor. K. D.: Ő függetlenített volt, vagy…? M. P.: Nem, ő rendes társadalmi állományú. A társadalmi állomány összetétele igen vegyes volt. Hát például ott volt, a jogügyi osztályon dolgozott az egyik olyan ügyész, Kapfinger Tibor, aki több ’56-os ügyben képviselte anno a vádat.”
Rózsa tehát a propaganda-osztályon, az említett Kapfinger pedig a jogügyin dolgozott. Utóbbit azért nem árt bemutatni (hogy lássuk, milyen alakokból – is – állt a Munkásőrség „krémje”).
Kapfinger Tibor, a vérügyész
A Nemzeti Emlékezet Bizottság online adatbázisa szerint Kapfinger Pércsi Lajos és társai perében és Mecséri János és társai perében is az ügyészséget képviselte. Az elsőfokú eljárásban Kapfinger több mint tíz emberre kért halálos ítéletet ebben a két ügyben, végül tíz embert végeztek ki – kötél által.
Mecséri Jánosék hőstette feltétlenül megérdemli az említést. Dr. Marossy Endre hadtörténész 2004 óta kutatja ötvenhat pesterzsébeti hadtörténetét, és éppen tavaly jelent meg egy könyve a jutadombi szabadságharcosokról. A könyv fülszövege szerint „1956. november 4-én a Magyar Honvédség alakulatai a kerületi nemzetőrökkel együtt a szabadságharc egyetlen győzelmét aratták a szovjet csapatok és a velük harcoló volt ÁVH-sok ellen. A hatalom könyörtelen bosszút állt a jutadombiakon. Perbe fogtak mindenkit: a kiskunmajsai és pestlőrinci katonákat, a pesterzsébeti és soroksári nemzetőröket.” Mecséri Jánost – ahogyan Pércsi Lajos őrnagyot – csak a rendszerváltás után rehabilitálták.
Kapfinger a sebesült "ellenforradalmárokkal" kezdte
De térjünk kicsit vissza Kapfingerre. A későbbi vérügyész fiatalon még a leventemozgalomban kapott repülőkiképzést, a második világháború után viszont már jogot tanult. Érdekes, hogy az ő beadványa is szerepel az Archivnet.hu-n olvasható gyűjtésben, amelyben Felvidékről menekült diákok segélykérő levelei szerepelnek:
„Kapfinger Tibor kérelme tanulmányi támogatásért: Magyar vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrnak!
Alulírott azzal a kéréssel fordulok Miniszter Úrhoz, hogy engem tanulmányi segélyben részesíteni szíveskedjék. Felvidéki menekült diák vagyok, aki a Miniszter Úr hathatós támogatása nélkül tanulmányaimat folytatni nem tudom. Kérésem indoklására felhozom: Édesapám felvidéki tanító, aki a Csehszlovák törvények szerint már 2 éve fizetést nem kap. Semmi jövedelme nincs. Szüleimtől semmiféle támogatást nem kapok. Kérésem ismételve magam és ügyem a Miniszter Úr jóindulatába ajánlva vagyok
Tisztelettel
Budapest, 1947. márc
A NEB életrajza szerint sajnos sikerült a továbbtanulása. Budapesten érettségizett, majd beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, majd 1949-ben felvették a Honvéd Kollégiumba, és a honvédség állományába került. Miután a diplomáját megszerezte, a Budapesti Központi Katonai Ügyészséghez került, és elindult a karrierje.
Szintén életrajzából tudható, hogy 1956 októberében fegyveresen védte a Katonai Főügyészség épületét, „majd önként jelentkezett az ellenforradalmárok ügyeinek vizsgálatára, az elrendelt statárium előkészítésére”. Ezt a munkát „a Tiszti Kórházban fekvő sebesült ellenforradalmárok ügyeinek nyomozásával kezdte meg”, majd november 4-ét követően részt vett a statáriális ügyek tárgyalásában is.
Csodálatos – 1958. áprilisban őrnaggyá léptették elő, és öregen meg a Munkásőrségnél tüsténkedett.
Azért a szórakozásra is maradt ideje, a Nimród vadászújság 1979-es cikke szerint a Jurij Gagarin vadásztársaság titkára. „1962 óta titkár, s ebben a funkciójában jelentős szerepe van a vadászati fegyelem és az egyesületi élet megszilárdításában. Példamutató vadász” – írták. Ilyen emberekkel dolgozott együtt a munkásőr Rózsa György Eduardo.
Folytatom.
