Pesti Srácok

Tanuljunk Havas példájából – Tévécsillagból lett a vegyesbolt hordószónoka

null

Gyárfás Tamás pár óráig bilincsben volt, a néhai Aczél Endrét kirúgták, Havas Henrik megbukott, és a tévé helyett egy kisoroszi vegyesboltban szónokol. Lassan minden a helyére kerül. A volt NapTV-sek egészen biztosan. Elbocsátó, szép üzenet - publicisztika.

Lassan minden a helyére kerül. Vagy ha nem is minden, de legalább néhány dolog. Nézzük csak a NapTV egykori „hőseit”, a lejáratás mestereit. Gyárfás Tamással tavaly megtörtént az, amire kevesen számítottak: letartóztatták. Bilincsben volt, és bármi is legyen az ügy vége, ez már több, mint amit a kétezres években egyáltalán el lehetett képzelni. A következmények nélküli országban. (Tényleg, örökké az leszünk?).

Aczél Endrét nem akarom most már pellengére állítani, tavaly elhunyt, de előtte ő is megbukott. Megtörtént az elképzelhetetlen: kirúgták a Népszabadságtól, kilökte magából az a brancs, ami simán elnézte neki, hogy a katonai szolgálatnak dolgozott.

PestiSracok facebook image

Az iratok szerint „katonapolitikai információk szerzésével” volt megbízva, szegény, a cikkeim alatt még megpróbálta elmagyarázni, hogy ő csak a hazáért munkálkodott. Most is olvashatóak a hozzászólásai.

És akkor jöjjön a harmadik kiskirály, Henrik.

Havas hiúságát annyira felháborította a cikk, hogy beperelt (a nagyjából száz hálózatos cikk alatt ő volt az első és utolsó), de hiába kapott a belsős infók szerint igen baráti bírót, az a huszonvalahány pontból csak egyet ismert el. Az öregedő egykori médiahatalmasság ezen úgy felháborodott, hogy egyrészt valószínűleg elállt a pertől (néhány éve nem hallottam már erről), másrészt megfenyegetett. Volt olyan ostoba, hogy kollégám jelenlétében tette ezt, aki felvette az egészet, utána meg is írtuk, azóta nem jelentkezett.

Azóta nem is írtam róla szerintem, csak figyeltem ahogyan megbukik, ahogyan egyre mélyebbre süllyed, gabalyodik, magyarázkodik, személyeskedik, beszól, Vona Gáborhoz menekül, közben folyamatosan magát dicsőíti, hogy most már a „konzervatív” Magyar Hangban jelentkezzen riporttal. Külön látlelet ez is. Kórtünet.

(Ugyanez történt Gyárfással is „Bol-dog” idején, száz kis Gyárfás (köztük én) írta bol-dogan a cinikus cikkeket a szánalmas kabalafiguráról, az ünnepi ruhájától megfosztott, lemeztelenített úszókirályról).

Tavaly Havas a porba hullott. A mindent túlélő, aki előbb MDF-snek mondta magát, aztán Horn Gyula embere lett. Hirtelen „áldozat” lett, célpont. Vadászból vad, így annyira már nem élvezte a sportszerűtlen körvadászatot.

De most eljött a perc. Az ő pillanata.

Szóval a vegyesboltban. A helyére került. Tett érte eleget.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.