Akiknek nem járt se taps, se kitüntetés: elment a rendszerváltás egyik ködlovagja, Krassó sógora, Philipp Tibor
Meghalt a rendszerváltás egyik elfelejtett ködlovagja, Krassó György sógora, Philipp Tibor. Az Inconnu Csoporthoz tartozó Philipp Tibor részt vett a 301 kopjafa kifaragásában, amellyel az ötvenhatos hősöknek állítottak – akkor még tiltott – emléket a Köztemetőben. Ott volt a tüntetéseken, a megemlékezéseken, és mindenhol fotózott, ezek ma már felbecsülhetetlen mementók erről a hőskorszakról. A rendszerváltás után hívták az SZDSZ-be, de ő nem vállalta, Krassóékkal együtt nem megjavítani akarta a rendszert, hanem radikális változást követelt volna. Sajnos – társaival együtt – sohasem ismerték el érdemeit, érdemeiket.
Elment egy olyan rendszerváltó, akinek haláláról nem számol be a sajtó jelentős része, akinek neve nem kerül be a hírügynökség tudósításaiba, s akinek temetésén nem szónokolnak majd politikusok.
Philipp Tibor nevét még az idősebbek közül is kevesen ismerik, nem beszélve a fiatalokról, akik nyilván nem is hallottak róla. Nem az ő hibájuk. A rendszeré. S még inkább: az egész felemás rendszerváltás, rendszerváltoztatás következménye. Az irodalomtörténészek ködlovagoknak nevezik azokat az írókat, akik bár tehetségesek voltak, de valahogy kiestek a kánonból. Vagy inkább ki lettek préselve onnan. Talán Philipp Tiborékra is illik ez a szó.
Nekem a szamizdatos Jakab Lajos és az Inconnu-s Molnár Tamás mesélt róla, a harcostársuk volt a nyolcvanas években, a legendás Krassó Györgynek meg egyenesen a sógora lett, miután Krassó elvette Philipp lánytestvérét.
Miután Philipp Tibor az Inconnu Csoport tagja lett, Molnárékkal részt vett a 301 kopjafa megfaragásában, amelyet a nyolcvanas évek végén a temető 301-es parcellájában helyeztek el. Ott, ahol az ötvenhatos hősök nyugodtak.
Az első felállítására így emlékezett Kovács Erzsébet:
„A srácok kiástak egy gödröt, beletettük, a rendőrök nem szóltak egy szót sem. Csak amikor már beföldeltük, akkor láttuk, hogy felénk tart egy rendőrségi autó. A szélrózsa minden irányában elfutottunk, de Philipp Tibi maradt. Ő átölelte a kopjafát, és azt mondta a rendőröknek, hogy csak a testével vihetik el. Tény és való, hogy erre megfogták a rendőrök, és Tibivel együtt vitték el a kopjafát, feldobták a priccswagenre, és elhajtottak”.
Philipp Tibor ezelőtt és ezután is ott volt a tüntetéseken, a néha szétvert, de mindig megfigyelt megemlékezéseken, szüleinek lakása pedig már a hetvenes évek végén az ellenzék egyik legfontosabb találkozóhelyének számított. Volt, hogy a tiltott, titkos repülőegyetem előadását is ott rendezték meg.
Ez azért is izgalmas, mert a rendszerváltás után kiderült, hogy Philipp Tibor szülei a negyvenes, ötvenes években az államvédelemnek dolgoztak, apja, idősebb Philipp Tibor (akiről cikkemben megírtam, hogy az internált író, Somogyváry Gyula ügyével is foglalkozott) később külkeres lett, és az állambiztonsági jelentések szerint egyáltalán nem örült annak, hogy lánya éppen Krassóhoz ment hozzá. Amikor ezt a különös, de nem egyedülálló hátteret megtudtam, gondoltam, hogy megkeresem a fiát, de meséltek betegségéről, így lemondtam róla. Most már nem keresheti meg senki sem. Azt is fontos leszögezni (főleg most), hogy sehol sem láttam említést a fiatal Philipp érintettségéről.
Philipp Tibor később, a nyolcvanas években Krassó György korábbi lakásába költözött be – miután a megzabolázhatatlan Krassót gyakorlatilag kiszorították a Magyar Népköztársaságból –, itt rendezték be az Inconnu lakásgalériáját, és továbbra is az ellenzéki akciók egyik központi helyszíne maradt. A lakás a Nádor utcában volt, ezt akkor Münnich Ferencnek nevezték, és később ehhez kapcsolódott Krassóék egyik híres akciója, amikor lecserélték az utcatáblát. Erről is Philipp Tibor készített fényképeket, ahogyan annyi más kulcspillanatról.
Philipp ellen a rendszerváltás előtt „Csaló” fedőnéven folytatott bizalmas nyomozást a III/III., és az akkori ellenzék azon részéhez tartozott, amelyet az urbánus skatulyába raktak és helyezünk azóta is, de ennyire akkor sem volt egyszerű a helyzet. Bár Philipp is közel állt, összejárt a későbbi SZDSZ tagjaival, a Beszélő-körrel, nem tartozott, nem tartoztak hozzájuk.
Máshogy gondolkodtak a rendszerváltásról is. Philipp – ahogyan Molnár Tamásék – a radikális, valódi rendszerváltást akaró Krassó köré tömörültek, és így ki is lettek szorítva a hatalomból, vagy maguk vonultak háttérbe, többségében kimaradva a politikából. A kilencvenes évek elkeserítő fejleményeit látva jól tették.
Ma már sokan nevezik magukat rendszerváltóknak, de akkor nem voltak annyian. Úgy szaporodtak később, ahogyan az ötvenhatosok vagy korábban az ellenállók. Ez nem magyar sajátosság, mindenhol szeretik magukat belehazudni a történelembe. Az akkori demokratikus ellenzékre, és a már akkor világos törésvonalra így emlékezett: „Az egész demokratikus ellenzék nem volt több ötven embernél – mondta egy interjúban. – Én inkább polgári engedetleneknek vagy másként gondolkodóknak nevezném ezt az eléggé vegyes társaságot, akiknek az a része, akiket Beszélő-körnek mondanak, sokáig némileg ambivalensen viszonyult ötvenhathoz is.
Ők ideológiailag a marxizmus felől jöttek, úgy 1987-ig abból indultak ki, hogy – nem véletlenül neveztük őket revizionistának – valamilyen módon belülről kell megváltoztatni a rendszert. Mi viszont azt gondoltuk, hogy nincs mit megreformálni, el kell dobni az egészet.”
Az utóbbi években már teljesen visszavonult. Amíg Molnár Tamás vagy mások még hallatják a hangjukat (szerencsére, mert különben ki beszélne ilyen őszintén arról, hogy miért olyan ócska, olyan talmi ez a posztmodern kor), és néha-néha elmondják markáns véleményüket, addig róla nem hallottunk. Fényképei beszéltek helyette, amelyekről ma látjuk igazán, hogy mennyire pótolhatatlanok, és amelyek többsége a Fortepan oldalán megtekinthető, miután nekik adományozta őket.
Sajnos nem érhette meg, hogy érdemeit legalább utólag elismerjék. Pedig nem ártott volna. Philipp Tibor – vagy a 2018-ban elhunyt Bokros Péter – így csak posztumusz kaphatná meg. Szép gesztus lenne.
Lábjegyzet: Tavaly ősszel Jakab Lajos és Molnár Tamás levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek és Áder János köztársasági elnöknek saját és társaik ügyében. A rendszerváltók azt szeretnék, hogy megkaphassák a Szabad Magyarországért Emléklapot, amely a jelenlegi szabályozás szerint azoknak jár, akik 1956 és ötvenhat előtt felléptek a diktatúra ellen. Logikus érvelésük szerint azokat is megilletné, akik 1956 után tették ugyanezt. Ezt én, mi is így gondoljuk. Információnk szerint Áder János a levelet továbbította Semjén Zsoltnak. A labda továbbra is a kormánynál pattog. Ideje lenne lecsapni. Ezek az embereknek a jelentős része saját életét nehezítette meg azzal, hogy a szabadságért küzdött.
Fotók: Fortepan.hu
