„Erdélyből jön a frissítő szél” – Sok konzervatív filmes még mindig fél, hogy kiutálják a szakmából (Vitézy László-interjú, 2. rész)
„Erdélyből jön a frissítő szél. Az ott szocializálódó fiatalok találtak rá arra a hangra, amely elég bátor, kritikus és fájdalmas igazságokat hordoz” – mondja Vitézy László filmrendező az örök, de most feléledő kultúrharcról. „Az én álmom, amit elmondtam, hogy minden pénteken le legyen vetítve egy magyar tévéfilm. Friss alkotás minden második héten, közöttük a tavalyi darabok ismétlése. Ez azt jelentené, hogy huszonnégy film kellene. De legalább ilyen fontos, hogy végre felmutassunk sztártanárokat, sztárművészeket és sztárorvosokat a nemzeti oldalon. Olyanokat, akik nagyon magas szakmai színvonalat értek el, Magyarországon dolgoznak, és nem tudunk róluk.” Kultúráról, a rendszerváltásról, filmekről beszélgettünk Vitézy Lászlóval – 2. rész.
Vitézy László dokumentumfilmesként vált ismertté, mert ebbe a skatulyába próbálták beletuszkolni. Az utóbbi években tévéfilmeket készít Móricz Zsigmond különböző műveiből. Ilyen a tavaly decemberben bemutatott Házasságtörés is, amely letisztult, klasszikus film, s amelyet a Médiklikk.hu oldalon teljes egészében meg lehet nézni. Őszintén, tabuk nélkül beszélgettünk a kultúrharcról, az erdélyi friss szellőről, a jobboldal hibáiról és félelmeiről.
Tavaly nyáron indult sorozatom arról szól, hogyan foglalták el a médiában (de igazából az összes területen) a posztkommunisták szinte az összes pozíciót, még a látszólag független, lázadó műhelyeket is ez a kör hozta létre. Elkészítette a Legvidámabb barakk sorozatot a rendszerváltás idején. Filmesként mit lehetett tenni akkoriban?
Továbbra is a dokumentarizmust képviseltem, a vidéki Magyarországot akartam bemutatni. Láttam, hogy a fővárosi értelmiség ellene van. Ennek még a mi oldalunkon is bedőltek, élet-halál harcot vívtak a pozíciókért. Én igyekeztem olyan műsorokat csinálni, ahol bemutatjuk a magyar vidéket.
Amiből kiderült, hogy ha csak úgy visszaadják a földet a parasztnak, akkor már nem tud vele mit kezdeni, mert elfelejtette, hogyan kell vetni. Az agronómusok, a tsz-elnökök tudták. És közben persze ment a küzdelem a földért és a kárpótlásért. Utóbbi ürügyén olyan mérhetetlen vagyonra tett szert a szocialista oldal, hogy a mai napig ezekkel kell küzdeni.
Akkor már másodszor lopták el ezeket a földeket.
Az MDF részéről azért páran már elismerték: nem tudták, hogy ennyire fontos a sajtó a rendszerváltás idején.
A Csurka tudta. És akkor tudta az MDF is.
Akkor miért hagyták, hogy mindenhol a posztkommunisták, a hálózati emberek és a liberálisok legyenek a kulcspozíciókban?
Nem tudta mindenki akkor, hogy ki hova tartozik. Sokan beleestünk ebbe a csapdába.
Én például együtt dolgoztam valakivel öt éven át, és fogalmam sem volt, hogy milyen bekötöttsége volt. Csak egyszer elmondta. Ő eljátszotta, hogy átállt.
Amúgy III/II-es volt.
Ha az ügynökökről beszélünk, vagy azokról, akikről nincs papír, de nagyon és érdemtelenül futatták őket, azt azért jó látni, hogy lassan kikoptak a sajtóból. Havas Henrik teljesen lejáratta magát, Forróról nem hallani, Gyárfás a bírósági tárgyalására vár. Lesz valami változás?
Kulturális szempontból most érzek egy friss szelet, szellőt. Erdélyből jött.
Az ott szocializálódó fiatalok találtak rá arra a hangra, amely elég bátor, kritikus és fájdalmas igazságokat hordoz. Most a PIM
Erdélyt emlegette, az anyaországban ennyire gyér lenne a mezőny? Az nyilvánvaló, hogy az utánpótlást senki sem „képezte ki”.
Nem is lehetett.
A balliberális értelmiség /akkor még nem nevezték így/ válogatta meg, hogy kit vesz fel a főiskolára, ki kaphat ösztöndíjat, kinek adja meg. Így azért nehéz. Én sem a főiskolán tanultam meg filmezni!
Kollányi Ágoston mellett dolgozhattam az asszisztenseként, természetfilmeket készítettünk, ahol a remek Váncsa Lajos volt az operatőr. Két nagyon fontos dolgot megtanultam: a kitartást és a nem sikerült részek kidobását. Azóta sem győzöm meg magam arról, hogy egy jelenet jó, ha nem az.
A Házasságtörés bemutatóján elmondta, hogy különleges technikával készült. Két kamerával, amelyek kiegészítik egymást. Miről van szó?
A két kamera veszi a színészeket egyidőben, ellenkező oldalról, két teljes értékű operatőr dolgozik. Egyikük Pap Ferenc, akivel egész életemben dolgoztam. Nagyon jól tudjuk egymást inspirálni. Ezt a technikát egyébként már 20 éve alkalmazom, csak mindig finomítok rajta, itt a közeli arcrezdülések az újdonság.
A színészek együtt játszanak, akár a színpadon, megvan köztük az érzelmi kapcsolat-feszültség, amitől a néző számára is átélhetőbb a játék. Nem utolsósorban így sokkal kevesebbe kerül a forgatás.
Az egész filmet tizenegy nap alatt vettük fel, volt olyan jelenet, amelyet elég volt egyszer. Olcsóbb, hitelesebb, minden szempontból jobb.
Miért választotta éppen ezt az ismeretlen Móricz-darabot?
Megragadott a főszereplő figura.
Aki mindent elkövet azért, hogy jó férj maradjon és jó férfivé váljon. A film bemutatja, hogy milyen beavatásokon kell átmenni egy férfinek, hogy felnőtt, erős férfivé, férjjé és apává váljon.
Nekem a legjobban a film letisztultsága, jó értelemben vett egyszerűsége, manírnélkülisége tetszett.
Nem akartam hangulatot festeni, nem akartam zenét.
Keveseknek tűnik fel, hogy szinte egyáltalán nem volt benne, csak abban a jelenetben, amikor a banda eljátszotta a dalt. Ez már a harmadik film, amelyben tudatosan kihagyom a zenét.
Ami hiányzik a színészek közti kapcsolatból, azt zenei hangulattal próbálják pótolni.
A film a húszas években játszódik. Régebben játszódó történelmi filmekben nem gondolkodik? Vagy nagyjátékfilmben?
Nem. De másnak sem adnék pénzt.
Pontosítok: arra adnék, hogy a tévében vetítsék, de úgy, hogy interneten is meg lehessen nézni. Ez a módja, hogy minél több emberhez eljusson. Nálam a mozi ki van iktatva. Az elvesztett terep, ott nem tudsz versenyezni az amerikai „szórakoztató” filmmel. Egy kis országnak ott kell erősnek lennie szellemi értelemben, és oda kell koncentrálnia, ahol hatni tud.
Ha készítek egy mozifilmet, megnézi mondjuk harmincezer ember. Ha televízióban megy le, akkor megnézi félmillió. A Pillangó című filmemet éppen ennyien nézték meg. Másképp kell mozifilmet csinálni, és másképp a tv számára.
Mikor adták le? Főműsoridőben, este nyolckor?
Akkor.
Mert az is kell hozzá; van, hogy elkészülnek értékes darabok, de embertelen időpontokban adják.
Az én álmom, amit elmondtam, hogy minden pénteken le legyen vetítve egy magyar tévéfilm. Friss alkotás minden második héten, közöttük a tavalyi darabok ismétlése. Ez azt jelentené, hogy huszonnégy film kellene. Huszonnégy tévéfilm évente.
Kivitelezhető ötletnek tűnik. Miért beszélünk erről még 2020-ban is, miért nem ment le hat évad már?
A jobboldal nem érzi elég erősnek magát.
Már a végén elhiszi, hogy nem tehetséges! Van bennük szakmai félelem is, hogy kiutálják őket a filmes szakmából, és egzisztenciális félelem is.
Így még mindig ott tartunk, hogy a legnépszerűbb magyar regényből, az Egri csillagokból a diktatúrában készült utoljára feldolgozás. Egy amúgy remek darab, akkor komoly költségvetésből.
Igen, de azért nem lényegtelen, hogyan rendezték meg. Aczél kitalálta, hogy Várkonyinak kell megrendeznie, és a karakterek is igen liberálisak lettek.
Én ezzel kapcsolatban mindig a lengyel Tűzzel-vassalt hozom fel jó példának, ami Sienkiewicz azonos című regényéből készült. Látványos, felemelő, remek, erős karakterekkel, romantikával, és mégsem csöpög.
A lengyeleknek ez jobban megy.
Nekünk meg kellene tanulni, hogy nem szabad semmit sem meghamisítani, nem szabad túlozni, nem kell fölösleges pátosz, de mély érzelmeknek és katarzisnak kell lennie. Manapság ebből nagy hiány van. Nem ártana persze egy ideológia-mentes főiskola, ahol megtanítják ezeknek az eszközeit.
Jelenet a Tűzzel-vassal című lengyel filmből. Fotó: gry.online.plMiért nem lett?
Volt ilyen ötlet, de lesöpörték. Nem vállalták, mert az első fideszes kormány 2002-es vereségéhez is hozzáköthető egy filmes lázadás.
Az Urániában tartották Káel Csaba Bánk bánjának a bemutatóját, ott volt az egész miniszterelnökség, amikor a karzaton kitört a lázadás. Simó Sándor osztálya ott volt fent, röplapokat szórtak, tüntettek. Török Ferencék, Pálfi Györgyék.
Ez egy jelképes dolog volt a részükről, akkor már az MSZP megnyerte az első fordulót.
Mindenképp megérte váltani, hiszen jött Medgyessy Péter szt-tiszt rövid uralkodása. De mégis, miért ütött akkorát ez az akció?
Nagyon mellbe vágta ez a fideszes vezetést. Látták, hogy milyen erők vannak kulturális területen.
Ez az emlékkép nem arra sarkalja a politikust, hogy akkor másként tegye a dolgát 2010 után? Ha nem is vág vissza, de felépíti a saját kulturális terét?
Az ellenkezőjét tették, odatették Andy Vajnát, hogy hozza rendbe a pénzügyeket, hiszen milliárdos tartozások voltak, és hozzon be itt gyártandó amerikai filmeket. Így a filmszakma életben maradt, sőt. Hozott Oscar-díjat is.
A sikert felesleges boncolgatni; ahogyan a Mephisto, úgy a Saul fia is Oscar-kompatibilis film. És ebben semmi degradáló nincsen. A Hunyadi-film forgatókönyve viszont nagyot ütött; éppen a PS közölte le az anyag néhány részletét, ami után sokan visszaléptek.
Igen, az közfelháborodást keltett. Dugonics Titusz az öccsét rántja le, mint törököt... Mindenki szeretne történelmi filmet, de olyat, ahol a magyar hősök a törökkel harcolnak, nem egymást pusztítják! Az a film ellehetetlenült.
Az igazán ellenszenves azonban az volt, hogy ezzel egy időben a Filmalap Havas Ágnes vezetésével történelmi film-pályázatot írt ki, akár amatőrök számára is, hogy látszódjon, értik az idők szavát. Aztán majd ők elfogadnak olyan filmet, ami az ő liberális nézeteik szerint „magyar történelmi film”.
Azért vannak biztató dolgok. Havas Ágnes, aki a szovjet tévé kebelétől egészen a Filmalap élére somfordált, tavaly visszalépett. Utódja Káel Csaba, aki saját bőrén is tapasztalta, milyen keményen lépnek fel az ellenfelek, ha megérzik a vérszagot.
Említettem, hogy most érzek egy friss szelet.
Ha nem a filmekről beszélünk, hanem tágabb értelemben a kultúráról, és szóba kerülnek az intézmények, akkor viszont a legfontosabb dolognak azt tartom, hogy vegye észre a kormány, hogy hiányzik három minisztérium. A Művelődésügyi, az Oktatási és az Egészségügyi minisztérium.
Ezek most nem léteznek, és hiába van az EMMI, ha több dolog eltűnik így a homályban.
Tény, hogy ezek hagyományos, külön minisztériumok voltak.
Igen, és éppen a legfontosabb területeket érintik. Amelyeknek hosszútávon hallatlanul fontos szerepük van. Rövidtávon nyilván a gazdasági és jogi területeknek van azonnali haszna, de ezek hosszú távú befektetések.
A test és a lélek mérnöki irodáiról beszélünk. Ezekben kellene megtervezni, hogy hogyan lehet létrehozni azt a fizikai és lelki átalakulást, amelynek köszönhetően magára tudna ébredni ez a nép, öntudatra ébredni ez a nemzet. Harminc év telt el a rendszerváltás óta. Egész generációk nőttek fel azóta, akik még mindig a kommunista rendszer oktatási-nevelési sémái szerint nőttek fel.
Még mindig tömegével akadnak olyan emberek, akik fontos dolgokat tesznek, alkotnak, építenek, de nem véletlenül érzik úgy, hogy elhallgatják őket.
Magával kapcsolatban is érez ilyesmit?
Megszoktam már, ezzel küzdöttem, ezt éltem át egész életemben, de ezzel már nem foglalkozom.
Sokkal fontosabb, hogy felmutassunk sztártanárokat, sztárművészeket és sztárorvosokat a nemzeti oldalon. Olyanokat, akik nagyon magas szakmai színvonalat értek el, Magyarországon dolgoznak, és nem tudunk róluk.
Fotók: Horváth Péter Gyula; archív fotók: MTI
