Az egyik golyót kapott, a másik Lovagkeresztet: Fenyő tavaly kitüntetett ügyvédjének vallomása a Vico sötét ügyeiről
„A Fenyő Jánosnak az volt az elmélete, hogy ő legálisan akar >lopni
„Ezerszemélyes fogadással ünnepelt a Várban a megnövekedett lapcsalád” – hirdette címében büszkén a Népszava1996-ban: „A jó hangulatról a Bergendy-szalonzenekar és az üzleti siker gondoskodott. A VICO Részvénytársaság csütörtök este elegáns fogadást adott a budai Szentháromság téren lévő neogótikus kultúrpalotájában a kiadóhoz került új kiadványok tiszteletére. – Mostantól kezdve minden korosztályhoz, minden réteghez tud szólni sok millió olvasót vonzó lapcsaládunk – mondta Fenyő János, a VICO elnök-vezérigazgatója. A kiadóhoz tartozik a Népszava, az ország második legnagyobb példányszámú, dinamikusan fejlődő, minőségi napilapja. A Nők Lapja, a legnagyobb példányszámú hetilap. A Vasárnapi Hírek, ez a hetente egyszer megjelenő, háromnegyed-millió embert vonzó újság.
A VICO-csoport tagja a Színes RTV Újság; az ország legnagyobb példányszámú műsorújságja, s újabban az Otthon, a legerősebb lakberendezési folyóirat. A VICO adja ki ezévtől a Vöröskereszt tulajdonában lévő Családi Lapot. Most a németországi Bauer Verlagtól a VICO megvásárolta három magyar kiadványuk kiadási jogát, s ezentúl a Tinát (Európa legnagyobb női magazinját), a Bravót (a tizenévesek kedvencét) és a Bucimacit (a 3-9 éves gyerekek lapját) is a kiadó gondozza.”
„A fogadáson a politikai, az üzleti és a kulturális élet számos ismert személyiségét lehetett látni. Ott táncolt Kuncze Gábor belügyminiszter és Pető Iván, az SZDSZ elnöke a feleségével. Láttuk Princz Gábort, a Postabank elnökét, Csányi Sándort, az OTP elnökét, Várszegi Gábort, a Fotex elnökét Friderikusz Sándorral beszélgetni. Dr. Medgyessy Péter, az MBFB bankház elnöke és felesége, dr. Bánáti Jánossal, a budapesti ügyvédi kamara elnökével és dr. Kató Ernővel, a Vöröskereszt főtitkárával társalgott.
<…> Ezren jöttek az estélyre, dacolva a hóval, a lehetetlen közlekedési viszonyokkal. A mulatság pénteken a hajnali órákig tartott.”
Említettem, hogy a cikk a „dinamikusan fejlődő, minőségi napilapban”, azaz magában a Népszavában jelent meg (meg persze a Vasárnapi Hírekben). Fenyő ekkor – 1996 – az élet császárának érezhette magát. Ott voltak az estélyen a legközelebbi barátai (lásd ügyvédje vallomását korábbi cikkemben), Csányi Sándor, Várszegi Gábor, Pető Iván, Friderikusz Sándor, de a többiek is – ezer ember.
A médiacézár ünnepelhetett, ő és cége néhány év alatt megkerülhetetlen tényező lett, könyörtelen vezetési stílusa, és tőkéje segítségével előbb megtollasodott, barátokat szerzett az SZDSZ és az MSZP vezető köreiből. Sejtelme sem lehetett arról, hogy két évvel később agyonlövik.
Hát persze, hogy ez is a Vico trashfilmje
Kár finomkodni: Fenyő János egész életében gátlástalan, törtető üzletember volt, aki kérdés nélkül átlépett bárkin. Ebben minden korábbi kollégája, beosztottja, barátja és ismerőse egyetértett. Különösen tanulságosak a rendőrségen tett tanúvallomások. A pályafutásával foglalkozó első cikkemben bemutattam, hogy hogyan lett sztárfotós a szovjet-magyar Ország-Világ moszkvai nagykövetségre is bejáratos fényképészéből, és miként adta el a szépségkirálynő-választáson szereplő lányokról az aktképeket Nyugaton.
Botrány csak azért kerekedett belőle, mert az ártatlan, gyereklelkű győztes, Molnár Csilla nem bírta a nyomást, öngyilkos lett. Nem olvastam Fenyőtől egyetlen egy megjegyzést, elejtett mondatot sem arról, hogy esetleg sajnálná. Egy interjúban azon háborgott, hogy az ügy miatt bevonták az útlevelét – ugye azzal dicsekedett, hogy különleges papírjai voltak –, és csak egy barátja segített. Egy másik vallomásból tudhatjuk, hogy nagy valószínűséggel az energolos ex-BM-es, Csikós József segített neki.
Fenyő mindenesetre Amerikába ment, és ott megszerezte az üzlethez szükséges törzstőkét. Titkos amerikai éveit előző cikkemben írtam meg, most hazatérésétől folytatjuk. Fenyő hamar otthagyta Kovács Mihályékat és az Intervideot, és megalapította a Vico Rt-t, amellyel videofilm-forgalmazásba kezdett. Az ország számtalan, több száz videokölcsönzőjében ott voltak a Vico amerikai filmjei. Köztük néhány jobb és kevésbé jó alkotás, valamint elképesztő mennyiségű szemét, úgy nevezett trash film, olyan „Zs film”, amit csak Keleten lehetett eladni „valódi amerikai akciófilmként”. Generációm – és a nálunk idősebbek – hosszan tudna mesélni ezekről a filmekről.
Önmagában már ezeknek a terjesztése is kulturális bűncselekmény lehetne, de Fenyő ebben az üzletében is csalt. Látni fogjuk, hogy mindig mindenben. Hamar kiderült, hogy nem nagyon szeretett fizetni a jogdíjakért – képzelhetjük, hogyan kezelte a többi, főleg kisebb partnereket –, emiatt több országban perek indultak ellene, volt ahonnan kitiltották.
A Figyelő 1998-as – Fenyő halála után megjelent – cikkében ennél szebben fogalmaztak: „Akkori szerény pénzügyi lehetőségeit a vállalkozó bátorsággal pótolta, amit egy későbbi jogerős bírói döntés is mutat: Fenyő anélkül is forgalmazott nyugati sikerfilmeket, hogy azok jogdíját az eredeti jogtulajdonosoknak kifizette volna. A törlesztésre évekkel később rászorították ugyan, ekkor azonban már nem okozott számára gondot a pénz előteremtése”. Szóval bátorsággal pótolta – így is lehet fogalmazni.
A valóság kevéssé fennkölt: „De nemcsak a kicsik, az óriások is beragadtak abba a mocsárba, amely például a Vico videópiaccal kapcsolatos módszereit jellemezte. – írta Kormos Valéria (szerepéről lesz még szó) 2005-ben a Magyar Nemzetben. – Az amerikai Disney, a Fox, a Columbia és a magyar Guild Kft. 1994-ben hét filmet nevez meg teljes bizonyossággal, amelyeket engedélyük nélkül forgalmazott a Vico, s megindítják a peres eljárást. Hogy igazuk van, 1990 óta minden videós tudta a szakmában. De úgy vélték, ez természetes a vadkeleten, tenni ellene csak akkor akartak, ha az ő bőrükre ment a játék. Az amerikaiak csak évekig tartó huzakodás után tudták bizonyítani az igazukat. Ennyit jelentett a hazai terep. Mert a szomszédos Szlovákiában ugyanezért a tevékenységért kitiltották a Vicót a videopiacról.”
Fenyő: Nem kérünk bocsánatot!
Maga Fenyő természetesen hangosan tagadott (és a nyilvánosság mögött nyilván szokásához híven fenyegetőzött): „Nem forgalmaztunk jogosulatlanul filmeket, és nem kérünk senkitől bocsánatot!” – mondta például 1994 áprilisában a vádakra reagálva. Nyilván nem érdekelte, hogy mások majdnem tönkrementek, például az a Saturnusfilm Kft., amely a korabeli cikkek szerint minden tőkéjét a Gorky park című film jogdíjába fektette, amit aztán a Vico forgalmazott feketén.
A legérdekesebb, hogy a videokazettás üzletben Tasnádi Péter vallomása szerint Fenyő még a Los Angeles-i magyar maffiát is átverte, amelynek – szintén Tasnádi szerint – a filmjogokat köszönhette.
Korábbi cikkemben is idéztem már a következő részletet: „Rátérve a Fenyő János ügyére, fiatal koromban én járkáltam klubokba, ahol a Fenyő egy ismert figura volt. Az Illés és a Metro klubból már ismertem, de a klubokban én is ismert voltam. Barátok nem voltunk. Később Kaliforniába jártam és ott mindenki panaszkodott rá. Mindenkit átvert és ellopott videó jogokat is. Beszéltem a Los Angeles-i magyar maffia egyik vezetőjével, akivel volt a Fenyőnek egy nagy konfliktusa. A videóval kapcsolatos volt a konfliktus, mert ők adták a jogokat Fenyőnek, és amikor hazajött, akkor dobta őket, mert itt csinált egy videó kölcsönző hálózatot, és akkor már egy fillért sem fizetett neki. Ez a konfliktus a 90-es évek elején volt, amikor hazajött.”
Fenyő ügyvédje a rendőrségen elmesélte a módszerüket
A Vico és Fenyő módszereiről legvilágosabban a cég és a médiacézár ügyvédje, Óvári Győző beszélt a rendőrségi vallomásaiban (a többiekhez hasonlóan többször meghallgatták). Ezekből fogok most idézni:
„Annyi történt, hogy a Fenyő János a VICO-t a tőzsdére szerette volna vinni. Ehhez szerettük volna azt mutatni, hogy a VICO nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is tevékenykedik. <...> Az volt a kérés, hogy VICO Szlovákia, VICO Románia, VICO Jugoszlávia néven alakuljanak ilyen vállalatok, de ezek nem a mi tulajdonunkban voltak, konkrétan a Szlovák cég tevékenykedett, amelyik Magyarországról, a VICO-tól szerzett be mozifilmeket magyar nyelven és ezeket kölcsönözte kint Szlovákiában. Amikor ebből ott jogi ügy lett, akkor ezzel a vállalkozóval a kapcsolatot megszüntettük a céget felszámoltuk. 1994-ben befejeztük teljesen a video forgalmazást. 1992-ben fejezhettük be a Szlovákiai terjesztést.
Én örültem, hogy nem sikerült a tőzsdére vinni a VICO-t, mert azonnal elvettük volna a részvényesek pénzét. A János, ha megjelent a számlán valami pénz, azonnal a sajátjaként kezelte. Külföldre is vittünk ki pénzt, gyakorlatilag vásároltunk rajta árut, illetve kihasználtuk azt, hogy Los Angeles-ben is volt egy VICO és Turks end Caycos (Közép-Amerikai szigeteken) is volt egy VICO. Az utalások úgy zajlottak, hogy nem lehetett eldönteni, melyik számlára ment az utalás.”
Az is érdekes, amit Óvári védence és barátja személyiségéről mondott:
Így lesz kerek az egész.
Tőzsdére akartak kerülni, hogy Fenyő onnan is kiszivattyúzza mások pénzét. Különböző cégeket alapítottak, és, ha forróvá vált a talaj, akkor eltűntek. Pénzt vittek külföldre, és össze-vissza utalgattak. Külön bájos, hogy mindezt ügyvédje mesélte el, az a jogász, aki ma is aktív, és akit tavaly kitüntetett a magyar állam...
És a Vico felfalta a Nők Lapját
Fenyőhöz mindenesetre dőlt a pénz. Még akkor is, ha nyilván nem tüntettek fel mindent a papírokban (Figyelő, 1998): „A cég 1991 februárjában – bár átütő jövedelmezőség ekkor sem olvasható ki a mérlegéből – már önálló irodaházat vett Budán. A Törökvész út 30/A alatt lévő ingatlanról van szó, arról a >sasfészekről<, ahonnan aztán az egész birodalom kiépült. <…> Ekkor már egy éve létezett az új üzletet, az újságkiadást megtestesítő társaság a Vico Press Rt. is.” Ez lett a híres-hírhedt Vico-székház.
Ekkoriban szerezte meg a médiacsoport az első újságját, a pártállami időktől fogva példátlanul népszerű Nők Lapját, amely – hasonlóan a pártlap Népszabadsághoz – a rendszerváltást zavartalanul túlélve megőrizte pozícióját. Fenyő természetesen a hetilap megszerzésekor is trükközött: „Az 1990 novemberében 160 milliós alaptőkével létrehozott cégbe
Az egyesület kiadói jogból való részesedését ugyanakkor a Vico Press vitássá tette, mondván: a lapnyilvántartásban egyedüli tulajdonosként a Hírlapkiadó szerepel. A szóban forgó egyesület ugyan máig <1998-as volt a cikk> perli a 20 milliós részesedését, azonban a Vico Press a 64 milliós részvénycsomagot a Hírlapkiadónak adta ki, amelytől később azt egy Vico-érdekeltség vásárolta meg.
Ha Fenyő elsőként nem ezt a lapot szerzi meg, talán minden másképpen alakul. Így azonban egy olyan értékhez jutott, amely a sajtóbirodalmának további építéséhez szükséges forrásokat jelentős részben előteremtette. 1991-től tehát már neki termelt a Nők Lapja, így újabb nagy falatok után nézhetett”.
Szerzett ekkor egy ismertté vált ellenséget is: Fenyő hatalomátvétele után több mint tucatnyian elmentek a laptól, köztük a fotós Korniss Péter, aki korábban harminc évet dolgozott a lapnál és Kormos Valéria főmunkatárs.
Utóbbi a MÚOSZ-iskolájában végzett, majd a Nők Lapja belpolitikai rovatában dolgozott, és közben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet is. Ő emésztette meg legnehezebben a változást, s később leleplező cikksorozatot jelentetett meg a Magyar Nemzetben, amely akkor a Postabankhoz tartozott.
A publikációra a rendőrségi iratok szerint Fenyő akkori egyik legnagyobb ellensége – a másik ugye az elmúlt napokban a bíróságon volt –, Princz Gábor adta meg az engedélyt. Jó, ha tudjuk – nem elvéve a belpolos Kormos és esetleges segítői érdemeit –, hogy ez Princz részéről egyfajta bosszú volt. Fenyő a Postabank ügyeit teregette ki a Népszavában. De erről majd később.
Csurka cikke leleplezte Fenyő királyságát
Fenyő és a Vico – a többi laphoz, sajtóbirodalomhoz hasonlóan – megpróbált saját nyomdát szerezni. A kilencvenes évek elején az Athenaeumot nézték ki. Törekvésükre Csurka István hívta fel a figyelmet a Magyar Fórumban megjelent cikkében, amelyben bemutatta, hogy a „király meztelen”. Csurka cikkét mások is átvették. Például a Népszabadság: „Az Athenaeum körüli ügyre sajátos fényt vet, hogy a vállalat privatizációjának állapotával egy teljes oldalas cikkben foglalkozik a Magyar Fórum című hetilap legutóbbi számában Csurka István.
A képviselő-közíró szerint a nyomdát a VICO cég kívánta megszerezni 600 millió forintért. Adatai szerint a nyomda értékét csalárd módon alacsonyan állapították meg, miközben a videokölcsönző és a Nők Lapját kiadó VICO vagyonát aránytalanul túlbecsülték. (A Magyar Fórum úgy tudja, a VICO fő vagyontárgya egy hajdan a >kommunisták által egy ávós társaságnak adományozott kisajátított ingatlan<, amit értékén felül szerepeltetnek.) Csurka írásában úgy vélekedik: a nyomda és a nyomdászok jövőjét veszélyeztette, hogy vásárlóként egy olyan kaliforniai cég szerepelt volna az ügyletben, amely állítólag nem is létezik.
A VICO nem is a nyomda, csupán egy nagy értékű belvárosi ingatlan megszerzésére törekszik – állítja”.
Kormos innentől, Csurka leleplezésétől eredezteti Fenyő politikai döntését, hogy minden erejével az akkor ellenzékben lévő MSZP-SZDSZ kettős mellé állt. „A nyilvánosságra hozott tényeket Fenyő úgy értelmezte, mint a személye elleni totális politikai támadást. Ekkor keresett és talált megértést, emberi szót az SZDSZ és az MSZP köreiben. A vonzalom tartósnak bizonyul. Annak ellenére, hogy a későbbi években napnál is világosabbá válik: a hazugság, a csalás, a fenyegetés, a jogtiprás és az emberi életek tönkretétele szerves része a >cégfilozófiának<.” – írta a Magyar Nemzetben, és ebben nem volt semmi túlzó.
Fenyő ügyvédje, Óvári Győző erre az esetre, mint a ritka kudarcok egyikére emlékezett: „Vettünk repülőt azért, hogy azzal a János, majd a politikusokat fogja hurcibálni, de nem szálltak fel rá. Próbáltuk az Athenaum Nyomdát privatizálni, de nem kaptuk meg. Később ezt a nyomdát más sokkal kevesebb pénzért megkapta.”<Óvári egy másik vallomásában azt mondta, hogy a repülőre egyedül az SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánt sikerült felcsábítani. Sajnos, sem őt, sem Pető Ivánt, sem Medgyessy Pétert, sem Fodor Gábort, sem Horn Gyulát nem hallgatták ki a rendőrségen. Legalábbis semmi nyoma nincs ennek az iratokban. Egyedül Kuncze Gábort, persze abban sem volt sok köszönet>.
„A Fenyő Jánosnak az volt az elmélete, hogy ő legálisan akar >lopni<"
A következő nagy dobás a Népszava bekebelezése volt. Fenyő már régóta várt egy országos napilapra, egy olyan eszközre, amely a pénzt csak viszi, viszont politikai tőkét, kapcsolatokat hozhat. A szakszervezetek éppen a tb-választásokra készültek 1993-ban, amikor országos napilapjuk, a Népszava eladásáról döntöttek. Fenyő azzal (is) nyert, hogy a 340 milliós vételár egy részét „hajlandó volt azonnal készpénzben kiegyenlíteni, s komoly adósságot is átvállalt”.
Persze ez is egy újabb trükk volt: miután már Fenyőé volt a lap kiadói joga, megtagadta az adósságok kifizetését, és a tartozást csak később, a megindított per lezárásakor fizette ki.
Már az eddigiekből is világosan láttuk a Vico és Fenyő üzleti stratégiáját, de nagy szerencsénkre a kitüntetett ügyvéd, Óvári világosan összefoglalta a rendőrségen tett vallomásában:
Máshol ezt mondta a módszerekről:
<…> Senki sem értette azt, hogy a János a semmiből hogyan tud ennyi mindent létrehozni. Nem jöttek rá, hogy a János a beszállítóival finanszíroztatta magát. Ha rendeltünk valamit, akkor azt nem fizettük ki, majd hosszú pereskedés után mondjuk kifizettük a felét. Vettünk például egy nyomdát, amit nem fizettünk ki, csak jóval később, de akkor már termelt a gép.”
A német nyomdagépet sem akarták kifizetni
Talán a legnagyobb visszhangja annak lett, amikor a németeket akarták „lehúzni”. 1996 nyarán a következő cikk jelent meg a Princz Gábor Postabankjához tartozó Kurírban
Egy német cég tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentették: bizonyos ki nem fizetett nyomdagépek révén 940 ezer márkával tartoznak nekik. Fenyő állítólag azért nem fizet, mert a gép >tíz teherautónyi ócskavas<. Az eladó épp ezért furcsálja, hogy a nemrégiben megújult Nők Lapja épp olyan formátumú, mint amilyet ez a bizonyos >ócskavas
A cikk folytatásából látni fogjuk, hogy Óvári Győző hogyan próbálta lesöpörni a németek támadását: „A tájékoztatón – melyen a fenti állítások is elhangzottak – részt vett dr. Óvári Győző ügyvéd is, mint a New Vid America Enterprises Inc.
Rieder úr nyilatkozata után felállt és elmondta, hogy jelen esetben két külföldi cég között fennálló jogvitáról van szó, s így neki kötelessége figyelmeztetni, ehhez a Vico Pressnek semmi köze. Erre dr. Szirmai Gábor, a Graphiscer Service ügyvédje elárulta: egy februárban keltezett cégbírósági irat alapján tudomásuk van arról, hogy a Vico Rt. főrészvényese a New Vid. America Enterprises Inc. Az amerikai cég egyedüli tulajdonosa pedig Fenyő János. Óvári úr erre már nem óhajtott reagálni, s a tulajdonos kilétét firtató újságírói kérdésekre is csak annyit válaszolt: >ez a Rieder úr tájékoztatója<.
Ahhoz sem járult hozzá, hogy a sajtó képviselői az adásvételi szerződésbe betekintsenek, ám az talán némi támpontot adhat, hogy átnyújtott névjegyén a Vico Press címe volt olvasható.”
Érdekes, ugye. Óvári már őszintébben beszélhetett a rendőröknek:
Folytatom.
Akinek releváns információja, története van, nyugodtan írja meg a [email protected] címre!
