„Göncz Árpád személyiségét és szerepét nagyon sötéten látom” – Harminc éve próbálták a taxisblokáddal megtörni az országot
Ma már széles körben elfogadott nézet, hogy az 1990-es taxisblokád egy előre megtervezett, ügyesen felépített puccskísérlet volt. A Híradó.hu Máthé Áronnal, a NEB elnökhelyettesével és portálunk újságírójával, Mező Gáborral készített interjút a harmincadik évfordulóra időzítve. Mindketten kiemelték Göncz Árpád szerepét, aki Máthé Áron szerint köztársasági elnökként „rosszízű szerepet vállalt”. Mező ennél is továbbment: kifejtette, hogy nagyon sötéten látja Göncz személyiségét, és felhívta a figyelmet arra, hogy amilyen kiemelt helyzetben élt a börtönben, olyan árulást követett el ötvenhat szellemisége ellen már köztársasági elnökként. Az interjúban az SZDSZ és az MDF hibáiról is szó esett, amíg előbbi minden áron hatalomba akart kerülni, utóbbi is amatőr módon ténykedett.
Harminc éve történt meg a kis híján polgárháborús állapotot okozó taxisblokád. A hirado.hu munkatársa, Szerencsés D. Márton kettős interjút készített Máthé Áron történésszel, szociológussal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Mező Gáborral, a PestiSrácok.hu újságírójával. A hosszú interjúban sok minden előkerült, többek között Göncz Árpád káros szerepe, az állítólagos titkosszolgálati háttér és az MDF teszetoszasága is.
Szerencsés D. Márton: „1990-ben az egész keleti blokk (illetve annak maradványállamai) recsegett-ropogott. A szovjet-posztszovjet világ (a világok legjobbika) pedig az összeomlás határán táncolt. Ekkor, ebben a kritikus, kifeszített pillanatban zajlott le Magyarországon az úgynevezett „taxisblokád”. A rendszerváltásra adott, megkésett immunreakció volt ez a régi világ részéről?”
Máthé Áron: „A taxisblokád ügyében szerencsénkre rendelkezésünkre áll Szekér Nóráék kétkötetes munkája a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet kiadásában, és más visszaemlékezések is. Valamiféle kép tehát felrajzolható, bár átfogó rendszerváltás-történet a mai napig nem született. Én nem kötném a „régi rendszerhez”. Bár kérdés persze, hogy mit értünk régi rendszer alatt.
Ha az 1980-as években kifejlődött piaci vagy pszeudokapitalista vállalkozásokat, a mögöttük álló pártállami-hálózati szereplőket, illetve az ezzel a világgal összefonódó társadalmi csoportokat értjük, akkor igen. Ez a köztes zóna furcsa módon részben kiegészítette a szocialista tervgazdaságot, és részben szipolyozta is azt. Egyszerre tette lehetővé a kádárizmus időleges túlélését, és egyszerre siettette is annak bukását.
És hogy milyen világ volt ’90-ben? Az idősebb Bush elnök által meghirdetett „új világ” időszaka volt. Magyar szempontból nemcsak a szabadság visszanyerése, hanem az egyik nagyhatalmi érdekszférából egy másik konglomerátumba való átlépés éve is.”
Mező Gábor: „Napjainkra már azért elég széles körben elfogadott nézet, hogy a taxisblokád egy szervezett, előre megtervezett puccskísérlet volt. Tizenkét óra alatt olyan blokádot szerveztek, amit egy hadsereg is megirigyelhetett volna. Látva, hogy az MSZMP köré szerveződött hatalmi elit milyen szinten átmentette magát, kisebb csoda, hogy az akció végül nem sikerült.
Látszólag az Antall-kormány irányított, de a háttérben változatlanul működött a régi hálózat, a hetvenes-nyolcvanas években feltűnt új generáció, a későbbi új elit – gondoljunk itt az értelmiségre, a közgazdászokra, a vezető újságírókra, tévésekre, diplomatákra, politikusukra, bankárokra – szinte az összes fontos pozíciót birtokolta. Olyan ellenszélben dolgozott a sokszor amúgy is elég teszetosza, és számomra messze nem eléggé radikális, nem eléggé antikommunista MDF-kormány, hogy kisebb csoda, hogy nem bukott meg. A taxisblokád sem jöhetett volna létre az ő hibájuk nélkül, amit összeszerencsétlenkedtek a benzináremelés bejelentésének kapcsán.”
Jól szervezett akció / Fotó: Fortepan.huSzerencsés D. Márton: „Az MDF-kormány mellett szimpátiatüntetéseket is szerveztek. Jellemző kép az, amikor a belügyminiszter, Horváth Balázs (Antall József helyettese) a parlament ablakából üdvözölte a tüntetőket. Rossz nyelvek szerint „ittas volt, és majdnem kizuhant az ablakon”. Az itt jelen lévő tüntetők a korabeli televíziós riportokban azt hangoztatták, hogy ők a „terroristák ellen, a magyar demokráciáért” tüntettek. Kik voltak a terroristák, és miért volt a taxisblokád a magyar demokrácia megcsúfolása?”
Máthé Áron: Ami Horváth Balázst illeti, Kónya Imre így emlékszik vissza: „Egyik képviselőtársunk, Zacsek Gyula kapacitálja a belügyminisztert, hogy köszöntse a kormánypárti tüntetőket. Horváth Balázs szabadkozik, hogy túl magas az ablak, ezért segítő kezek a combjánál fogva felemelik. Alulról hatalmas ováció és erősödő tülkölés fogadja a nyitott ablakban imbolyogva egyensúlyozó belügyminisztert, aki a győzelem jelét mutatja fel híveinek.
A televízióban látott és többször megismételt jelenet alapján kész a rosszhiszemű interpretáció, amit sikerült mélyen bevésni az emberek agyába: Horváth Balázs a taxisblokád alatt részegen imbolyogva integetett a Parlament ablakában.” Tehát szó sem volt alkoholizálásról.
Egyébként ez a kormánypárti tüntetés volt a fordulópont. A politikai és a lélektani is. A »terroristák« a taxisok voltak, őket nevezték »taxisterroristának«, mivel gyakorlatilag kényszerítő eszköz alkalmazásával, jogilag nem fedezhető módon mintegy terrorizálták a kormányt, és túszul ejtették az egész társadalmat.
Mező Gábor: „Utólag még a taxisok vezetői is belátták, hogy bűncselekményt követtek el. Amerikában simán bevetették volna a hadsereget. De kétségtelenül nehéz helyzet volt. A sajtó szinte kizárólag az ellenzék kezében volt, a legtöbb lapot kommunista vagy posztkommunista főszerkesztő irányította, jelentős részük beszervezett ember volt.
Ebben az ellenszélben és narratívában sokáig az MDF-nek jutott a rosszfiú szerepe, az SZDSZ és Göncz Árpád meg eleinte eljátszhatta, amiben mindig remek volt: a higgadt jófiú(k) szerepét. Ők ne tudták volna, mi történik? A párt minden második vezetője ÁVH-s vagy vezető komcsi családból jött. Teljesen tudatosan nevelték ki őket a hatalomátmentésre, csak hiába nyomták a radikális és később kiderült, velejéig hazug antikommunista dumát, az MDF valahogyan megnyerte a választást.”
Szerencsés D. Márton: „Göncz Árpád szerepét hogyan ítélitek meg a történésekben? A taxisok vezetője, vezérszónoka mesélte, hogy amikor találkoztak vele, a meghatottságtól annyira remegett a térde, hogy megszólalni is alig tudott. De „Árpi bácsi” (ő maga kérte, hogy így szólítsák a taxisok) annyira kedves volt a megfáradt, kialvatlan taxisokkal, hogy még a saját ágyába is beengedte őket, hogy kialudják magukat a másnap kezdődő tárgyalásokra.”
Máthé Áron: „Ahogyan arra az előbb utaltam, rosszízű szerep volt az övé. Teljesen egyértelműen foglalt állást a taxisok mellett, pontosabban a demokratikusan megválasztott kormány ellen.”
Mező Gábor: „Göncz Árpád szerepét és személyiségét én nagyon sötéten látom. Tegnap a 3-as metróval mentem, és felkaptam a fejemet az Árpád híd megállónál. Szomorúbb ez a megálló mint a brüsszeli Horn-szoba. Bár nincs bizonyíték arra, hogy Göncz börtönspicli lett volna ötvenhat után, nem véletlenül nevezték úton-útfélen kevéssé szívderítő ragadványnevén. Az nem tapad rá csakúgy bárkire. Pontosan tudom, hogy mit tett ’57-ben, hogyan juttatott ki külföldre kulcsfontosságú forradalmi iratokat az indiai ügyvivő, Rahman embereként. Rahman szerint csak az ő és az indiai kormány fellépése miatt nem végezték ki Gönczöt, utóbbi szerint szinte tajtékzott a vérbíró a tárgyaláson.
Ehhez képest, amíg a többieket megkínozták, kivégezték és megalázták, ő azért könnyebben éldegélt bent, tökéletesen megtanulhatott angolul, ott lett fordító. Aki kicsit képben van a börtönökkel és különösen a kommunista börtönökkel kapcsolatban, az tudja, hogy ennek mi az ára. Pákh Tibor akkoriban éppen elektrosokk-sorozatokat kapott, igaz, ő mindig antikommunista maradt. Az sem véletlen, hogy Gönczöt a kommunistából liberálissá lett Vásárhelyi-féle ötvenhatos brigádon kívül minden egykori forradalmár és szabadságharcos furcsállta, lenézte, gyűlölte, ki-ki a vérmérséklete szerint. Nem értették, hogyan követett el ekkora pálfordulást.
Egyik, ha nem a fő felelőse annak, hogy sohasem történt meg Magyarországon a felelősségre vonás, nem beszélve arról, hogy képes volt kitüntetni egy ártatlan magyarokat gyilkoló jugoszláv vérbírót. Aki amúgy a Rajk-brigádba tartozó kommunista volt. Göncz számomra nyitott könyv. Aki egykori ötvenhatosként együtt nevetgél és főleg együttműködik egy Horn Gyula-szerű pufajkással, az elveszíti minden hitelét.
Mosolyoghatott, nagypapáskodhatott akármennyit. A taxisblokádban játszott szerepe szerintem szépen beilleszkedik a sorba. De egyszer eljön az ő ideje is. Hornról is csak most derült ki, hogy nem csupán kegyetlen pufajkás volt, de azért ügynökként is besegített a gazdáinak. Ha, amint sejtem, van titok Göncz múltjában, előbb-utóbb megtalálja egy kutató, és talán lesz bátorsága megírni.”
A teljes interjú itt olvasható.
Fotó: MTI
