Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunista sem viheti magával a sírba a magyar néptől rabolt vagyont
Russay István, akinek a közreműködésével a hetvenes évek elejétől kezdve kiépítették azt a kapcsolatrendszert, amelyen keresztül súlyos dollármilliókat lehetett kisíbolni az országból, feleslegessé vált: utódja, Tóth József is tökéletesen értette a dolgát. 1986 nyarán már attól sem kellett tartania a gazdasági visszaélések mögött álló embereknek, hogy Russay ártani fog nekik. Az egykori cégvezető egészségi állapotának rohamos romlása miatt ugyanis kórházba került, betegsége gyógyíthatatlan és gyors lefolyású volt. 1986 nyara a folyamatos kórházi kezelések mellett arról szólt Russay számára, hogy biztosítsa felesége örökségét.
Szőnyi Olgának adta át a jogot, hogy külföldön lévő vagyona – bankbetétei, értékpapírjai és cégei – fölött rendelkezzen. Russay István 1986. szeptember 11-én hunyt el. A vállalatvezető örökségére sokan pályáztak, de arra feltehetően egyik fél sem számított, hogy az állambiztonság is akcióba lendül.
Baljós árnyak
Olvashattak korábban arról, hogy az állambiztonság már 1981-ben észlelte az olajtranzitálás során történő visszaéléseket. A kémelhárítás nyomozóinak információi voltak arról, hogy a Mineralimpex és leányvállalata, a Mineralkontor felhasználásával egy üzleti kör veszteségesen szállítja az iráni olajat egy amerikai cégnek. A bűncselekményre utaló bizonyítékokat felterjesztették az állami- és pártvezetés felé, de visszajelzést nem kaptak. Félreértés ne essék: a kémelhárítás a fennálló államrend védelmét szolgálta, vagyis a pártállam fennmaradását és vezetőinek hatalmát biztosította, de az imperialista kémek lebuktatása mellett hatáskörébe tartozott a nagyarányú gazdasági visszaélések felderítése is.
Ma is foglalkoznak a titkosszolgálatok szervezett bűnözéssel, nem volt ez másként korábban sem, csak akkor még nem hívták szervezett bűnözésnek. Ilyesmi hivatalosan nem létezhetett a szocialista világban, így a BTK sem szankcionálta.
Nem arról volt szó tehát, hogy az állambiztonság derék nyomozói szembeszálltak volna a rendszer korrupt kiváltságosaival, hanem arról, hogy feladatuk ellátása közben észleltek egy súlyos csalást, amelyről nem tudhatták, mekkora pártállami védelem áll mögötte.
Hiába készített az ügyről jelentést az állambiztonság, visszajelzést nem kapott. Józan paraszti ésszel arra gondolhatnánk, hogy két lehetséges következménye van egy ilyen felterjesztésnek: vagy elrendelik a nyomozást az ügyben, vagy lehűtik a túlbuzgó nyomozók kíváncsiságát és megtiltják a további szaglászást az olaj körül. A hallgatás viszont még a leállításnál is sötétebb összefüggésekre utal. Talán lobbicsoportok harca állt a háttérben, és egymás zsarolhatóvá tétele miatt nem akarták eltussolni a nyomozást. Nem baj, ha dolgozik a belügy, gyűjti az adatokat bizonyos személyek ellen, ugyanis ezeket a bizonyítékokat adott esetben fel lehet használni azok ellen, akik megszegnék a játékszabályokat. Ezen logika mentén Russay egy stróman lehetett, akinek rövid pórázon tartása a maffiahálózat elemi érdeke volt.
Nyomozás
A Belügyminisztérium tisztjei nem kaptak utasítást a titkos nyomozás folytatására, de ennek ellenkezőjére sem. Eligazítás hiányában a legjobb, amit tehettek, hogy továbbra is megfigyelés alatt tartották Russayt és kapcsolatrendszerét, hiszen nem tudhatták, mikor fordul a széljárás, és adott esetben nem válnak-e bűnrészessé egy súlyos gazdasági bűnügy elkendőzésében. Védeni akarták magukat bármi történjék is. Russay haláláig aktívan nem avatkoztak be a történésekbe, de rengeteg adatot, bizonyítékot gyűjtöttek össze az évek során. A lehallgatások mellett tárgyi bizonyítékok is rendelkezésükre álltak, ugyanis több titkos házkutatást elvégeztek, amelynek során tárgyalási jegyzőkönyvekről, szerződésekről készítettek fotómásolatot. Például nagyjából 300 fényképet őriztek a Phibro-delegáció 1985-ös látogatása során végrehajtott titkos kutatás eredményeképpen, elsősorban a cég üzleti tevékenységére vonatkozó iratok kerültek ekkor a kezükre, de Heinrich Korzil magyarországi tartózkodása során is készültek felvételek különböző bankelszámolásokról, lengyelországi, csehszlovákiai, NDK-beli és NSZK-beli üzleti tevékenységének dokumentumairól.
Ezek alapján a kémelhárítás megállapította, hogy Korzil hasonló konstrukcióban működő vállalkozásokat üzemeltetett több szocialista országban, de büntetőjogi következménye ennek csak Lengyelországban lett. A Mineralkontorhoz hasonlóan létezett Korzil céghálózatában egy lengyel–osztrák vegyesvállalat is, Interminex néven, amelynek vezetőjét, Kazimierz Tyrańskit a lengyel hatóságok korrupció és egyéb gazdasági bűncselekmények miatt a nyolcvanas évek elején elítélték. Nemcsak Korzil volt érintett az ügyben, hanem Ladislaus Wagner, a budapesti osztrák kereskedelmi attasé is. A lengyel hatóságnak több terhelő bizonyítéka volt ellenük, így két évig nem is mertek belépni az országba. Tyrańskira, aki a Minex nevű lengyel vállalat igazgatója volt, 1980 decemberében 15 év fegyházbüntetést mértek. A magyar nyomozati szervek felvették a kapcsolatot a lengyel állambiztonsági szolgálattal, és adatokat kértek a nyomozás során felmerült magyar vonatkozású információkról, amelyeket a lengyel társszerv át is adott, megtudták tőlük például, hol tárolja Korzil az üzleteire vonatkozó dokumentumokat.
Titkos kód a kottában
A Mineralkontor és a Mineralimpex által végzett valutakitermelés eredményére, vagyis a Russay által felhalmozott vagyonra vonatkozó iratok nagy része ekkor már Szőnyi Olga birtokában volt. A lehallgatásoknak köszönhetően a BM arról is tudomást szerzett, hogy Korzil 1986. szeptember 25-én érkezik az országba, hogy tárgyaljon az özveggyel, és erre az alkalomra magával hozza azokat a Russay vagyonára vonatkozó dokumentumokat, amelyek nála vannak. A szerv akciósorozatot tervezett a dokumentumok másolatának beszerzésére, amelyet az özvegy lakásán és Korzil szállodai szobájában végzett kutatás során sikerrel el is végeztek. A két fél közötti tárgyalást operatív eszközzel rögzítették, amelyből kiderült, hogy Russay Ausztriában és Svájcban legalább két-két különböző bankban folyószámlával és széffel rendelkezett, valamint a pénz egy részét részvényekbe fektette.
Szőnyi Olga arra kérte Korzilt, hogy bécsi lakásukból hozzon el számára két kottát, amelyek az egyik svájci bankban lévő széf nyitásához szükséges jelszót tartalmazták. A kották megszerzésére a kémelhárítás újabb akciót szervezett, és Szőnyi Olga otthonában titkos házkutatást tartottak, amelynek során megállapították, hogy a külföldi vagyonra vonatkozó dokumentumok „továbbra is eredeti helyükön találhatók”, vagyis feltehetően a számlák és széfek még érintetlenek, és másolatot készítettek Richard Strauss Salome című operájának partitúrájáról, amely tartalmazta a széf nyitásához szükséges jelszót. A kottafüzetben elrejtett jelszó megfejtéséről speciális operatív csoport gondoskodott.
Kutatás a vagyon után
Időközben a hagyatéki eljárás keretében felnyitották Russay OTP-nél bérelt széfjét, ahol a vegyesvállalatok felügyeletét ellátó Pénzintézeti Központ képviselője is jelen volt. A széfből „az illegális külföldi vagyon létére utaló adatok kerültek nyilvánosságra”, azonban Szőnyi Olga nem volt hajlandó nyilatkozni, tagadta, hogy bármiféle tudomása lett volna a külföldi számlákról. A lehallgatások során kiderült, hogy az özvegy ügyvédjét hibáztatta azért, hogy a széfből előkerült a külföldi érdekeltségekre utaló levél, illetve az illegális vagyonra vonatkozó részletes kimutatás. Ilyen bizonyítékok birtokában nyilván a teljes tagadásnak már nem volt értelme, Heinrich Korzil együttműködési hajlandóságot mutatott, és ígéretet tett a magyar hatóságoknak arra, hogy segítséget nyújt Russay Ausztriában lévő vagyonának Magyarországra juttatásában. Egy határtalálkozó alkalmával egy aktatáskát adott át az állambiztonság embereinek, amely két darab széfkulcsot, ékszereket és német nyelvű iratokat tartalmazott. Néhány nappal később újabb információkat adott át a magyar kémelhárítás embereinek öt különböző bécsi bankban őrzött számláról, betétkönyvekről és széfekről.
Szőnyi Olga még ekkor sem volt hajlandó együttműködni, továbbra is tagadta a külföldön lévő vagyon létezését, azonban a szerv folyamatos nyomás alatt tarthatta, hiszen egyre konkrétabb információkkal rendelkeztek Russay vagyonáról. Ekkor már Wagnert is figyelték, beszélgetéseit lehallgatták, ebből egészen konkrét adatokat szereztek arról, milyen forrásokból állt össze Russay illegális jövedelme. Az állambiztonság előzetes információi szerint a Mineralkontor titkos számlájáról Korzil részére átutalt összegek meghatározott hányada, a Radex és Magnezitwerke cégekkel bonyolított üzletek után járó jutalék – nagyjából 160-200 millió schilling – és a Phibróval kötött 6-700 millió amerikai dollárt kitevő üzletek után járó 1-2%-os kenőpénz alkotta azt a vagyont, amelyet a kémelhárításnak fel kellett derítenie. (Látni fogjuk, hogy ennél sokkal nagyobb összegek kerültek elő végül.) Korzil szerint a Phibrótól származó több millió dollár legnagyobb része Russay Vaduzban bejegyzett cégéhez került, amelyen keresztül azt befektette, vagyis tisztára mosta.
Ezen információk birtokában a kémelhárítás felállított egy akciócsoportot, amelynek az lett a feladata, hogy Russay nyugati számláit felderítse, az azon megtalált vagyonokat hazaszállítsa. Az akciósorozat három éven keresztül folytatódott, és ezalatt megdöbbentő összegek kerültek elő. Részletek a jövő héten!
Vezető kép: Budapest, 1965 Mező Imre úti temető, a Munkásmozgalmi Panteon. MTI Fotó: Szebellédy Géza
