Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták és a barátaik mindig a nagy pénzek környékén élik túl a nehéz időket
Az iráni forradalom után meghirdetett amerikai olajembargó abszolút vesztese Magyarország lett. Az elmúlt hetekben nyomon követhették, miképpen játszotta ki egy amerikai olajvállalat a saját országa által elrendelt szankciót egy magyarországi külkereskedelmi vállalat segítségével. Több százmillió dollárral károsíthatták meg hazánkat a Mineralimpex vezetői és a velük kapcsolatban álló gazdasági és politikai körök. Büntetőjogi következménye soha nem lett a sikkasztásnak, ellenkezőleg.
Tóth József, a Mineralimpex vezérigazgatója még 1989-ben is veszteséggel tranzitálta az iráni olajat az Egyesült Államokba, de egyéb visszaéléseket is dokumentált a korabeli kémelhárítás. A vállalatvezető és bécsi „üzlettársa”, Heinrich Korzil a már működő korrupciós üzleteik mellett újabbakért is lobbizni kezdtek.
Túl az olajon
El akarták érni, hogy a nagymarosi vízlépcsőrendszer beruházásához szükséges cementmennyiséget rajtuk, vagyis a bécsi Mineralkontoron keresztül vásárolják meg. Az ország számára a kár ott keletkezett volna, hogy a nyersanyagot a Dunai Cement- és Mészműtől szerezték volna be, ezt emelt áron adták volna tovább az építtetőnek, tonnánként 1–2 dollár veszteséget okozva az országnak (kb. 800 ezer tonna cementről volt szó), miközben a cement a gyártótól közvetlenül a felhasználóhoz került volna, tehát országon belül marad, tökéletesen feleslegessé téve egy Ausztriában működő vállalat közbeiktatását.
Komoly nézeteltérései voltak Tóth Józsefnek a Dunai Kőolajfinomító Vállalat vezetőségével is, ugyanis a finomító egy olyan üzemegység felépítését tervezte, amely ólommentes benzin gyártására lett volna alkalmas. Egy olasz konszern vállalta a beruházás finanszírozását és kivitelezését, ellentételezésként a finomító saját termékeivel fizetett volna. Az olajtermékek forgalmazását végző Mineralimpex vezetője azonban minden egyeztetés nélkül elutasította a Magyar Népköztársaság számára egyértelműen kedvező ajánlatot, hiszen a külkervállalat, illetve az azon keresztül bonyolított üzletek haszonélvezői jelentős jutalékoktól estek volna el.
Privatizátorok
A pártállami állambiztonságot 1990 elején átszervezték, a BM III. Főcsoportfőnöksége megszűnt, így a Mineralimpex és a Mineralkontor vezetői által elkövetett gazdasági visszaélések kutatható dokumentumai is megszakadnak. Levéltári források nem segítik a kutatót tovább; ha folytatódott is a titkosszolgálati megfigyelés, ezek az iratok még hosszú ideig nem lesznek elérhetők a történészek számára. Annak azonban vannak egyértelmű jelei, hogy a rendszerváltoztatásnak nevezett átmenet nem szakította meg történetünk szereplőinek sikeres karrierjét. A sajtóhíreket böngészve bizony találkozhatunk az iratokból megismert nevekkel egészen a közelmúltig.
A bécsi Mineralkontor még egy ideig működött, majd a MOL tulajdonába került.
Mol Austria GmbH néven vegyes vállalatot alapított a Mol Rt. és a Baustoffimportkontor GmbH. A Mineralkontor jogutódjaként létrejövő társaság okiratait pénteken az osztrák fővárosban írták alá. Az olajipari részvénytársaság sajtóközleménye szerint a szerződés ünnepélyes aláírásán részt vett Pál László (ha valakinek nem lenne ismerős – a szerk.), a Mol Rt. elnöke, Mándoki Zoltán ügyvezető igazgató, Cseh Béla vezérigazgató-helyettes, osztrák részről pedig többek közt Heinrich Korzil kereskedelmi tanácsos, a Baustoffimportkontor tulajdonosa, Richard Monghy, a Mineralkontor ügyvezetője és Radnóti György, a Mineralkontor cégvezetője. Ausztria hosszú ideje a Mol Rt. legfontosabb exportpiaca, ahol az elmúlt évben a társaság külföldi értékesítésének 60 százaléka talált gazdára. Az utóbbi 17 évben az osztrák exportot a Mineralkontor GmbH bonyolította. E társaságnak 49 százalékban a kereskedelmi vállalatként működő Moltrade-Mineralimpex Rt., illetve 51 százalékban a Baustoffimportkontor GmbH volt a tulajdosona. A pénteken aláírt szerződés értelmében a – változatlanul 38 millió osztrák schilling törzstőkéjű – jogutód szervezetben a Mol Rt. 75 százalékos többségi tulajdonrészre tesz szert azáltal, hogy a korábbi alapítóktól tulajdonjogot vásárol. Ez azt jelenti, hogy a részvénytársaság átveszi a Moltrade-Mineralimpex Rt. teljes 49 százalékát, valamint a Baustoffimportkontor GmbH 26 százalékos részesedését. A Mol számára a vegyesvállalat a közvetlen piaci jelenlétet biztosítja, amelynek révén jobb kondíciókkal értékesítheti termékeit, az üzemanyagokat, a tüzelőolajat, a gázolajat, oldószereket. A Mol Austria ez évi üzleti terve 3 milliárd schilling árbevétellel és 0,8-1 millió tonna termék értékesítésével számol
– olvashatjuk az MTI közleményét 1997. március 28-án.
A Heinrich Korzil és a magyar olajipari vállalat közötti kapcsolat tehát nem szakadt meg. Korzil számára évtizedeken át biztos megélhetést biztosított a Magyarország kifosztását elősegítő pénzszivattyú, és ez a jövedelmező üzlet a szocializmus bukása után is folytatódhatott. Sőt, az innen kilopott pénzből még a privatizációban is részt vett: a kétezres évek elején a DBK GmbH és a Baustoffimportkontor GmbH többségi tulajdonosaként a Dorogi-szénmedence megmentőjeként jelent meg a hírekben – felvásárolta a tokodaltárói brikettgyárat, és újra kívánta indítani a termelést.
Töretlen „lehetőségek”
Hogyan alakult Tóth József további élete? Ennek elmesélésére nyilván ő maga lenne a legautentikusabb, hátha egyszer megírja visszaemlékezéseit. Addig is az egyetlen elérhető nyilvános forráshoz, a sajtóhoz tudunk fordulni. A kétezres években az Index az Emfesz-botrány kapcsán figyelt fel rá, amikor egy oknyomozó cikksorozatot szentelt a hatalmas adótartozást felhalmozó cégnek. Az Emfesz gázszolgáltatásra szakosodott vállalkozás volt, amely mögött a Virgin-szigeteken bejegyzett cégek álltak. Az offshore-ba menekített vagyonok és a rekordmennyiségű adócsalás (16 milliárd forintról volt szó – természetesen korabeli értéken) nem a magyar hatóságoknak, hanem az osztrák rendőröknek szúrt szemet, ugyanis Ausztrián keresztül történtek pénzmosásra utaló pénzmozgások, ami miatt a szomszédaink nyomozást indítottak.
Az Emfesz volt az első független gázszolgáltató Magyarországon, amely az iparág liberalizációját követően megtörhette a Mol hegemóniáját, és közvetlenül fogyasztóknak adhatott el gázt. 2009-re az országban forgalmazott földgáz 23 százaléka az Emfeszen keresztül érkezett olcsó közép-ázsiai és orosz forrásokból az országba. A konkurenciánál alacsonyabb fogyasztói árat biztosító üzleti konstrukciónak köszönhetően a cég gyors karriert futott be, és az ország 27. legnagyobb vállalatává nőtte ki magát, forgalma a legjobb években 200 milliárd forint fölé kúszott
– olvashatjuk az Index hasábjain. A 27. legnagyobb vállalat néhány év múlva csődbe ment. Milyen érdekes fordulat – vagy inkább csak valami szokásos „pénzlenyúlós” történet? Ennek eldöntése a nyomozati hatóságok feladata, itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy az Ausztrián keresztül folyó pénzek egy része Tóth József személyéhez voltak az Index által megszerzett adatok szerint köthetők. Sőt, azt is állította az oknyomozó újságíró, hogy az egykori Mineralimpex vezérigazgatója háttéremberként az INA körüli botrányokban is megtalálható volt.
Ezen értesüléseket a történész nem tudja megerősíteni (igaz, cáfolni sem), a tények azonban magukért beszélnek. Tóth József a rendszerváltás után is a hazai olajüzletág nagyágyúja maradt. 1996-ig volt a Mineralimpex vezérigazgatója, majd 1999-ig a Moltrade-Mineralimpex Rt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2000–2002 között a MOL ügyvezető igazgatója, 2002–2010 között a MOL vezérigazgatójának főtanácsadója. Számos fontos pozíciót betöltött az elmúlt évek során, volt az Olajterv igazgatósági elnöke, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke. 2014-ben pedig a World Petroleum Council elnökévé választották! A testület elsősorban olajkitermelő országokat tömörít magába, akik országuk olajtársaságait képviselik, és ezzel a globális gáz- és olajtermelés és fogyasztás körülbelül 95%-át lefedik. Soha korábban magyar elnöke nem volt ennek a szervezetnek, de mégsem gondolom, hogy büszkék lehetnénk erre a „sikerre”.
Látható, hogy a hetvenes–nyolcvanas években kialakított kapcsolatrendszer változatlanul befolyásoló tényező maradt napjainkig. Tóth József a rendszerváltás utáni demokratikus kormányoktól is éppúgy megkapta az elismeréseket és a lehetőségeket, mint a pártállami vezetőktől. Kinevezték Magyarország tiszteletbeli szingapúri főkonzuljává és 2019-ben Tihany díszpolgárává avatták.
Vezető kép: Budapest, 1996. május 20. Május 20-án folytatta munkáját az Országgyűlés a Parlamentben. A képen: Pál László és Medgyessy Péter az Országgyűlésen. MTI Fotó: Czech Attila
