Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Harci gázt vethetnek be Gázában?

GEOrgPOLITIKA – Harci gázt vethetnek be Gázában?

Érdekes interjút adott az amerikai FOX csatornának Mosan Hassab Yousef volt Hamász tag, aki az egyik Hamász alapító, Sheikh Hassan Yousef fia. A most 45 éves férfi a ciszjordániai Ramallahban nőtt fel és 10 éves korában tartóztatták le először. Több évet töltött a „Vágóhíd” becenevű izraeli börtönben. Amikor éppen tiltott lőfegyverbirtoklásért ítélték el, beszervezte az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet. Éveken keresztül értékes információkat adott a Hamászról az izraeli elhárításnak. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban kért menedékjogot, amit meg is kapott. Írt egy könyvet is a terrorszervezetben töltött idejéről, és rendszeresen tart előadásokat a közel-keleti helyzetről.

Yousef úgy véli, hogy Irán volt a Hamász által végrehajtott támadás kitervelője. Szerinte a Hamász csak politikai kirakatnak használja palesztin ügyet, ám valójában csak a radikális iszlám bevezetése a céljuk. Egy „Allah országának” létrehozása a cél hasonlóan, ahogy azt a tálibok vagy az Iszlám Állam megálmodták, de nem egy palesztin állam kialakulása. Szerinte nincs más lehetősége Izraelnek, mint levadászni a terroristákat, és azért lenne fontos Gáza evakuálása, hogy harci gázt tudjanak bevetni a „Gáza-metró” néven elhíresült alagútrendszerben. Yousef szerint ez az egyetlen módja, hogy nagyon komoly veszteségek nélkül meg tudják tisztítani a „Gáza-metrót”.

Eközben szüntelenül folynak a légicsapások a Gázai-övezet ellen. A palesztin hatóság szerint eddig 4740 civil vesztette életét a bombázásokban, közülük 1900 gyermek. Az arab weboldalak és TV-csatornák folyamatosan dramatikus képeket közvetítenek a háborús övezetből. A kórházak parkolójában hegyekben állnak a holttestek, és hozzátartozók próbálják szeretteiket beazonosítani. Rengeteg a gyermek is köztük, súlyos csonkolt sérülésekkel a repeszektől vagy a rájuk omló törmeléktől. Nem lehet csodálkozni, hogy a képsorok hatására felbolydult az iszlám világ, és százezres tüntetések vannak a Közel-Kelet nagyvárosaiban, amelyeket a hatóságok is egyre nehezebben kezelnek. Ez súlyosan kihat a turizmusra is, mivel a térségben sem az európaiak, sem az amerikaiak nincsenek már biztonságban.

Izrael elutasított minden tűzszünetre benyújtott javaslatot

PestiSracok facebook image

A kormány és a védelmi tárca szerint, amíg az elhurcolt izraeli és külföldi állampolgárokat a Hamász nem engedi szabadon, szóba sem kerülhet a tűzszünet. A honvédelmi minisztérium szerint nem kizárt egy több hónapig elhúzódó háború. A nagy előkészületek ellenére még nem kezdődött meg a szárazföldi hadművelet, csak egy kisebb összecsapás volt a gázai határon, amelyben egy izraeli katona életét vesztette.

Libanon felől a Hezbollah ismét támadásokat hajtott végre izraeli harckocsik ellen. Válaszul izraeli helikopterek megsemmisítették a síita milícia két állását a dél-libanoni Aitaorun település közelében. A német haditengerészet felkészült állampolgáraik tengeri úton történő kimenekítéséről Libanonból. A „Frankfurt am Main” csapatszállító és az „Oldenburg” fregatt a libanoni partok közelében cirkál. A fregatton speciális alakulatok is vannak, akik túszszabadításra is szakosodtak.

Irakban egy síita milícia harci drónokkal támadta az Ain Aszad támaszpontot és egy észak-iraki helyőrséget. A Pentagon szerint sikerült a drónokat még a levegőben megsemmisíteni, és csak kisebb károk és csekély személyi sérülés történt.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.