Az amerikai és a hazai (köztük sokáig titkos) forrásokat összehasonlítva egyértelmű, hogy magyar segítséggel kapták el az Egyesült Államok egyik legkártékonyabb árulóját, a Budapesten keresztül Moszkvának dolgozó Clyde Lee Conradot. Az amerikaiak a magyar hírszerzés által beszervezett Conrad kilétére a CIA-nál bejelentkező Belovai István információja alapján jöttek rá. Belovai mondta el a CIA-nak, hogy a hosszú évek óta keresett, de akkor még mindig ismeretlen amerikai áruló a Nyugat-Németországban állomásozó V. hadtestre vonatkozó iratokat is kiadta a Szovjetuniónak. A nyomozást ezután tudták leszűkíteni, és így bukkantak rá Conradra, aki addigra a nyugat-németországi atomaknazár teljes iratanyagát is átadta Moszkvának, ezzel behozhatatlan előnyhöz juttatta a Szovjetuniót, amely így – ha úgy döntött volna – sokkal könnyebben lerohanhatta volna Nyugat-Európát. A Magyar Népköztársaság (hírszerzőstül, ügynököstül, vezetőstül) a szolga, a beosztott szerepét játszotta a történetben, Budapesten a szovjet Krasznyikov ezredes dirigált. És a végkifejlet? Conrad a börtönben, Belovai amerikai emigrációban halt meg, utóbbi rehabilitálását mindig megakadályozták a rendszerváltás előtt Moszkvának dolgozó, Belovai “árulását” soha meg nem bocsátó katonatisztek, politikusok, jogászok, befolyásos diplomaták és újságírók.
Kelenföld, 1985. július 10. A magyar rendőrség letartóztatta Belovai Istvánt, a katonai hírszerző éppen egy elrejtett csomagot próbált átvenni, amelyet az amerikai CIA küldött a számára. Belovait a belügy két századosa fogta el. Részlet a jegyzőkönyvből, amelyet a rendőrök („Rusotzky Imre r. szds.” és „Vass László r. szds.”) vallomása alapján vettek fel: „… Az intézkedő rendőrök előadják: szolgálati utasitásra polgári ruhában megfigyelés alatt tartották Budapest, XI. Kővirág sor és Zsurló utca kereszteződésében levő kettős villanyoszlopot, ahol más információ forrásból eredően feltételezhető volt – hogy annak környékén – álcázott tárgyat rejtettek el, melyben valószinüsithetően kémtevékenységgel kapcsolatos üzenetet továbbitanak és amelyet egy előre ismeretlen személy fog keresni, illetve magához venni.”
Bűnjel / Forrás: ÁBTL/Facebook
A rendőrök az ÁBTL-dossziéjában megőrzött vallomása is megerősíti, hogy Belovait nem tudták beazonosítani, csak az az átadás, átvétel helyét ismerték a Moszkvának dolgozó CIA-ügynöknek, Aldrich Amesnek köszönhetően (akinek egyébként éppen a szovjet hírszerzés ellen kellett volna dolgoznia, így minden fontos iratba belenézhetett).
Ames és üzenete / Forrás: Twitter
Belovai előzetesbe került, majd az év decemberében életfogytiglanira ítélték. A londoni rezidentura egykori katonai és légügyi attasé-helyettese 1984-ben vette fel a kapcsolatot a CIA-val, de nem dolgozhatott sokáig az amerikaiaknak, hiszen 1985-ben már el is kapták. Nem árthatott igazán a Kádár-diktatúrának – gondolhatnánk. Hatalmas tévedés. Amellett, hogy kiadta a londoni belügyi és katonai rezidenturák hivatásos állományát és a nekik dolgozó ügynököket (így az előző cikkekben bemutatott Aczél Endrét, a malévos Borsos Györgyöt és több a rendszerváltás után is foglalkoztatott diplomatát), elcsepegtetett egy igazán lényeges információt.
Azt, hogy van a magyar hírszerzésnek egy korábban „Hóvirág”, később „Gyopár” (vagy „Havasi Gyopár”) fedőnéven foglalkoztatott amerikai ügynöke, aki számos különösen fontos és titkos iratot juttatott el Budapesten keresztül Moszkvának.
Sejthetjük, hogy finoman szólva is kevéssé érdekelte az amerikai hírszerzést Aczél és a többi londoni magyar kiküldött titkos élete (akikről, mint keleti diplomatákról és tudósítókról pontosan tudták, hogy kicsodák), annál fontosabb volt a belső áruló kiléte.
“Hóvirág”, “Havasi Gyopár”, “Canasta Player”
Az amerikaiak Belovai beszervezésének idején már évek óta keresték azt a férfit, aki Budapestnek, illetve Moszkvának dolgozott. Az ügy fedőnevét a nyolcvanas évekre Canasta Playerre (nagyjából: kanasztázóra) változtatták. A magyar katonai hírszerzés „Hóvirág/Havasi Gyopár” fedőnevü ügynökét – azaz Clyde Lee Conradot végül Belovaiék segítségével fogták el. A magyar hírszerzőtiszt információi alapján tudták legalább annyira leszűkíteni a kört, hogy szívós munkával eljuthassanak az árulóhoz, akinek valódi nevét akkor még Belovai sem tudta megmondani. (Conrad árulása még ma is érdekli Amerikát, George Clooney vette meg annak a forgatókönynek (“Three Minutes to Doomsday”, kb.: Három percre az Ítélet Napjától – lásd a címet) a jogát, amely az áruló történetéről (is) szól).
Conradról (jobbra) és magyar összekötőjéről készített titkos felvétel / Forrás: Army.mil
A szovjeteknek dolgozó amerikai kémet az egyik legkártékonyabb árulóként tartják nyilván az Egyesült Államokban. A Conrad elleni nyomozást az amerikai Külföldi Kémelhárító Tevékenységek Szervezete (FCA) vezette, amelynek akkori vezetője, Stuart A. Herrington ezredes „Traitors among us” („Árulók köztünk”) címmel írt visszaemlékezést. Izgalmas művéről és a Conrad felderítésére irányuló akcióról a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) munkatársa, Kovács Krisztián őrnagy írt kimondottan érdekes és olvasmányos tanulmányt, amely a KNBSZ Szakmai Szemléjében jelent meg. (Ezen az oldalon el is lehet az egészet olvasni). Cikkem erre és saját kutatásomra épül.
Herrington a lányával Vietnamban / Forrás: PBS.org
Szabó Zoltán még ügynök-utódját is megkereste
Most vissza kell térnünk egészen 1956-hoz. Magyarországról megközelítőleg kétszázezren emigráltak a szabadságharc leverése alatt és után, közöttük volt egy bizonyos Szabó Zoltán. Az ő történetét a különböző források máshogy tálalják. Van, amely szerint már eleve fedett ügynökként küldték ki Nyugatra, máshol arról írnak, hogy gyerekként hagyta el Magyarországot a szüleivel. Utóbbit erősíti meg Herrington visszaemlékezése (nem gondolnám, hogy a kémelhárítás egykori vezetője rosszul ismeri egyik legismertebb árulójuk „eredettörténet”). Eszerint a Szabó-család (persze nem a rádiós teleregény hősei) az Egyesült Államokba emigrált, ahol Zoltán belépett a hadseregbe, majd Németországba vezényelték. Abban már megegyeznek a források, hogy a fiatal katona megjárta Vietnamot (ahogy később Aczél Endréék is…), ezután szervezte be a magyar katonai hírszerzés.
A német területen élő, hadműveleti iratokhoz is hozzáférő amerikai-magyar értékes ügynök lett, olyannyira, hogy nyugdíjba vonulása előtt még utódját is megtalálta Conrad személyében.
Szabó Zoltán (balra) és Clyde Lee Conrad / Fotó: Rhein-main-presse.de, forrás: Herrington visszaemlékezése
Szabó végül 1979-ben hagyta ott az amerikai hadsereget és oda beépített felfedezettjét. Éppen idejében.
50.000 dollár egy-egy értékesebb iratgyűjteményért
„Az amerikai elhárítás számára 1978-ban kezdődött a Conrad-ügy, amikor az FCA tájékoztatást kapott a CIA müncheni kirendeltségétől, hogy a hadsereg legmagasabb minősítésű hadműveleti dokumentációit valaki nagy számban adja át a magyar katonai hírszerzésnek, ahonnan azokat Moszkvába továbbították – írta Herrington (Kovács Krisztián tanulmányából idézem). – Bár a CIA informátora nem tudta azonosítani a kiszivárogtatás forrását, azt tudták, hogy a dokumentumok a budapesti szovjet légügyi attasén, GRU (Felderítő Főcsoportfőnökség – MG) rezidensen keresztül jutottak el Moszkvába. A tájékoztatás szerint évek óta folyt a kémtevékenység, amiért esetenként akár 50.000 USD-t is kifizettek a magyarok.”
Milyen gáláns tudott lenni a Kádár-rendszer! Belovai visszaemlékezése (Fedőneve: Scorpion) is megerősíti, hogy egy időben ő rendszerezte Budapesten a Conrad-féle anyagokat. Nem néhány kósza papírlapról volt szó. Az átadott szigorúan (más minősítése szerint: kozmikusan) titkos iratok előbb egy, majd több páncélszekrényt is megtöltöttek. Ráadásul az NCA-nek sokáig fogalma sem volt arról, hogy ki lehetett a belső áruló. Ismeretlen elkövető után nyomoztak, és próbálták egyre szűkíteni a kört. A beazonosítás igen lassan haladt, Kovács szerint ennek a számítógépes nyilvántartások hiányán kívül még több oka volt: „Másik hátráltató tényező volt, hogy az FCA „hadseregen kívüli” szervezet volt, amely feltehetően konspirációs okok miatt nem vonta be a katonai alakulatok elhárításáért felelős szervezeteket a munkájába. Így az FCA nyomozóinak egyedül kellett a mintegy 200.000 fős, folyamatosan változó személyi állományú amerikai haderő gyűjtőit ellenőrizni”.
Kétszázezer ember – talán nem csak nekem ugrik be a remek Tű a szénakazalban című kémfilm. Nem meglepő, hogy a nyolcvanas évek közepén még szinte sehol sem tartott az ügy. Ekkor lépett be Belovai a képbe. „Az előrelépést az a lista jelentette, amelyet a CIA szerzett be ügynökeitől, és amely a szovjeteknek átadott dokumentumok címét tartalmazta – emlékezett Herrington. – Az átadott iratok között volt többek között az amerikai V. Hadtest 1982-es és 1984-es általános mozgósítási terve is. A dokumentumlistából arra következtettek a nyomozók, hogy a kém az V. Hadtest, 3. páncélos vagy 8. Lövészhadosztályánál lehet állományban”.
“Autumn Forge 78”, talán titkos felvétel, egy orosz fórumoldalon több hasonló fotó van / Forrás: Hotstreams.ru
Belovai információja kulcsfontosságú volt
Belovai büntetőügyéből (is) világosan kiderül, hogy az V. hadtestre vonatkozó információt ő árulta el a CIA-nek. „A magyar katonai hirszerzés ügynökeire vonatkozó (az amerikaiak által feltett – MG) kérdésre elmondta, hogy az NSZK-ban állomásozó USA 5. hadtesténél van valaki, aki régen, de legalább 1978 óta többek között az 5. hadtestre vonatkozó hadmüveleti és harcászati terveket és azok lebontását és a 4. Szövetséges Harcászati Légi Parancsnokság alkalmazásának tervét átadta a magyar katonai hirszerzésnek. Az átadott anyagok nagyon frissek, például az „Autumn Forge-78” gyakorlattal kapcsolatos anyag még a gyakorlat megkezdése előtt a kezünkbe került. Ugyanebből a forrásból sikerült megszerezni az Európára érvényes éles atomtelepités, illetve atomakna-telepités tervét is… Elmondta továbbá, hogy az USA-ra vonatkozó anyagokat – az NSZK területén elhelyezett 5. hadtest anyagait is –
azért adják át a szovjeteknek, mert háború esetén a Magyar Néphadsereg tervezett hadmüveleti irányába az NSZK nem esik bele. A Magyar Néphadsereg tervezett hadműveleti iránya Ausztria, illetve Észak-Olaszország lenne.”
Belovai információja a CIA segítségével juthatott el az FCA-hez, de ehhez az is kellett, hogy az amerikai szolgálatok összedolgozzanak. Kovács tanulmánya szerint ekkoriban – 1985-ben – döntötték el, hogy az európai kémelhárítás elsődleges feladata a „Canasta Player”-ügy kulcsfigurájának megtalálása lesz. A nyomozást vezető FCA külön munkacsoportot, a CIA pedig nyomozócsoportot alakított. Belovai fülese alapján pedig végre leszűkíthették az ismeretlen tettes körét.
„A dokumentumlistából arra következtettek a nyomozók, hogy a kém az V. Hadtest, 3. páncélos vagy 8. Lövészhadosztályánál lehet állományban – írta Herrington (továbbra is Kovács őrnagy tanulmányából idézek). – Ezen katonai egységek vonatkozásában újrakezdték a személyi adatbázis vizsgálatát az 1982 és 1984 közötti időszakra vonatkozóan és a felállított profil segítségével immár sikerült meghatározni egy kezelhető létszámú személyi kört. A gyanúsítottak körét ezután tovább szűkítették azokra, akik korábban is ezeknél az alakulatoknál szolgáltak. A keresés eredményeként, 8 év kutatás után, 1986. januárban eljutottak Clyde Lee Conrad főtörzsőrmesterhez.” Milyen a sors! Alig néhány héttel Belovai ítélete után.
Clyde Lee Conrad / Fotó: Stripes.com
Végül a CIA másik korábbi részinformációja is helyesnek bizonyult. A mi (vagy szüleink, nagyszüleink) adóforintjaiból fizetett, dollárszázezrekkel jutalmazott Conrad által kijuttatott iratokat a budapesti szovjet légyügyi attasé vitte Moszkvába. (Nem mellékes tény, hogy a szovjetek sem akkor, sem később nem fizették ki Conrad bérét). Belovai vallomása (és kiszivárogtatása) szerint a szovjet attasé naponta bejárt a magyarokhoz, és eldöntötte, mikor, mivel foglalkozzanak:
„Szovjet részről Krasznyikov ezds., a Budapesti Szovjet Nagykövetség légügyi attaséja, naponta bejár a Csoportfőnökségre. Ő dönti el, hogy milyen anyagokra tart igényt a szovjet felderités, továbbá meghatározza a felderitési igényt”
– mondta a CIA-nak (és később magyar kihallgatóinak) a levéltári iratok szerint.
Ezek szerint Moszkva határozta meg, hogy mivel foglalkozzanak a magyar felderítők és hírszerzők, illetve a nekik dolgozó ügynökök Londonban, Párizsban és a világ bármelyik részén.
(Kivéve az olyan lánglelkű hazafiakat, mint mondjuk a szigorúan titkos tisztként is a KGB-elleni védekező Medgyessy Péter ex-miniszterelnököt).
Krasznyikov rendelte, a magyar “beosztottak” teljesítettek
„A Conrad kémbandától (ekkor még nem ismertem a nevét) származó rengeteg, nagyon magas titkossági fokozatú anyagokra nem a Tájékoztató Szolgálatnak volt szüksége, sőt nem is a Magyar Néphadseregnek, hanem a Szovjet Hadseregnek volt szüksége rájuk. Tehát itt a Tájékoztató Szolgálatnak semmiféle igénye nem volt. Volt viszont igénye Krasznyikov ezredesnek, a szovjet összekötőnek, aki a Tájékoztató Szolgálaton keresztül „rendelte meg a kívánt anyagokat” (tudom mert én is végeztem ezt a munkát), ugyanis a Tájékoztató Szolgálatnál dolgoztak azok a fejek, akik értették is azt, hogy milyen információt hordoznak a Conrad kémbandától származó dokumentumok” – írta Belovai visszaemlékezésében.
Atomaknazár kikerülve, szabad lett volna az út nyugatra
Előző cikkemben is utaltam rá, hogy Belovai következetesen visszautasította a hazaárulás vádját („a felségárulás nem hazaárulás”). Állítása szerint a Szovjetunió és a harmadik világháború kitörésének lehetősége ellen, a magyar hadsereg védelmében dolgozott. Tény, hogy munkájából adódóan világosan látta, milyen horderejű anyagokat juttatott el Conrad Moszkvának. Különösen fontos volt az, amely a nyugat-németországi atomaknazárra vonatkozott. A NATO (és az USA) ezzel akarta megállítani a valós forgatókönyvnek tűnő szovjet inváziót, a meglehetősen aljas védelmi rendszer ismerete hatalmas előnyt jelentett Moszkvának.
A büszke tervezők… / Forrás: Motherjones.com
„Emlékezetem szerint 128 db atomakna koordinátáit ismertük. Hadászati értékűek voltak az atomaknákra vonatkozó adatok, mert egy háború esetén, ha az amerikai védelmi erők arra kényszerülnek, hogy az előrenyomuló szovjet erőket már csak az atomaknák felrobbantásával tudták volna megállítani, akkor a szovjet parancsnokok nem lettek volna gondban, mert az egyes atomaknák telepítési dokumentációinak ismeretében pontosan tudták volna, hogy melyek azok a területek és sávok, ahol az atomakna robbantás után maradt annyi hely, hogy a szovjet páncélos erők oszlopmenetben akadálytalanul tovább tudtak volna törni céljuk elérésére” – írta erről Belovai a Fedőneve: Scorpion című könyvében.
Egy másik hidegháborús eszköz: Atomic Annie / Forrás: Motherjones.com
Belügyi kihallgatásán, 1985-ben pedig ezt mondta (természetesen a levéltári dossziék szerint, az iratrészlet címe a sokatmondó „Motivációk”): „Ujra végiggondoltam az egész politikát, az összes körülményt, úgy döntöttem, hogy vállalkozom arra, amire kérnek, vagyis folytassak felderitést a CIA részére. A mérlegelésnél eszembe jutott, hogy a magyar hirszerzés által kiadot hatalmas valutaösszegek (ezek landoltak Conradnál – MG.) tulajdonképpen nem a magyar nemzeti érdekeket szolgálják, tekintettel a Magyar Néphadsereg tervezett alkalmazási irányát, továbbá azt, hogy ha a hadsereg alkalmazásra kerülne, az milyen következményekkel járna. A magyar hirszerzés jó volt mindig, de most ismét olyan célokért folytatja tevékenységét, amely nem felel meg nemzeti céljainak”.
Lebuktatási lánc Belovaitól Amesig
Szerencsére végül minden békésen alakult. A harmadik világháború elmaradt, a Szovjetunió kiszenvedett, a kommunista csatlósok szépen rendszert váltottak.
Nem mellékes, hogy a Belovai-Conrad ügyből az is kiderült, kettős ügynöknek lenni nem féletlenül sikertörténet.
Érdekes az a lánc, ami kialakult. Conradot lebuktatta Belovai, Belovait lebuktatta Ames, végül utóbbit is elkapták. A jelenleg is börtönbüntetését töltő Ames 1985 áprilisában sétált be először a washingtoni szovjet nagykövetségre, ahol 50 ezer dollárért cserébe átadott egy listát, amelyen az amerikaiak hírszerzés keleti kapcsolatai szerepeltek. Például Belovai vagy az Vlagyimir Vasziljev őrnagy, aki a budapesti vezér Krasznyikov beosztottja volt.
„Amikor Aldrich Ames 1985 májusában rólam jelentett a szovjet KGB-nek, ez pedig riasztotta a magyar BM elhárítást, akkor csak azt tudta, hogy Budapesten valamilyen rejtekhelyen, valamilyen csomag felvételére kerül sor, de azt nem tudta, hogy a csomagért ki fog menni. Azt viszont kiválóan tudta Aldrich Ames, hogy Budapesten a Szovjet Nagykövetségen teljesít szolgálatot Vlagyimír Vaszilejev, aki részletesen tájékoztatja a CIA-t, a Conradtól kiáramló kozmikus szigorúan titkos anyagokról” – olvasható a Fedőneve: Scorpionban.
Ames információja alapján figyelték tehát meg a kérdéses villanyoszlopot, Belovait elkapták, de végül Vasziljev járt a legrosszabbul, a szovjetek nem szórakoztak, egyszerűen kivégezték. Bár Belovai végül ezt elkerülte – életfogytiglanira változtatták a büntetést –, ebben komoly része volt az amerikaikkal már barátkozni próbáló, titkon már hatalma átmentésén dolgozó hazai kommunista vezetésnek.
Folytatom.
http://hamvasintezet.hu/hu/
Facebook
Twitter
YouTube
RSS