Hasta Le Vista Senor Castro, el presidente!

Nem, nem a 8 évvel ezelőtt elhunyt kubai diktátorról fogok az alábbiakban megemlékezni. Hanem a fiáról…. hahahaha. De kezdjük messzebbről, mert több nagyszerű dolog is történt január 6-án, hétfőn. Összeült Washingtonban az Elektori Kollégium, melynek feladata hivatalosan is megválasztani az Egyesült Államok elnökét, azaz formalizálni azt a döntést, amit a választók november 5-én már meghoztak. Meglepetés természetesen – hála Istennek – nem történt, bármennyire is deliráltak erről nem csak elvakult liberális, demokrata-párti szavazók, de különböző hibbant színészek, tévés személyiségek, politikai elemzők is. Ahogy 2016-ban, úgy most is azt fejtegették néhányan, hogy az elektoroknak „át kellene állniuk”, azaz ne szavazzák meg azt a jelöltet (Trumpot), akinek a megválasztására a választók felhatalmazták, sőt, a legtöbb állam választási szabályzata szerint kötelezték őket.

És ehhez mindenféle fantazmagóriákat is bedobtak, legelsősorban azt, hogy 2020 január 6-án, miután azt a választást elveszítette, Trump a Kapitólium megrohamozására szólította fel híveit, ezzel lázadást szított, ami államellenes cselekmény, és ezért elvesztette azt az állampolgári jogát, hogy az elnökségért indulhasson.

Hiába látott napvilágot azóta számos bizonyíték, videó- és hangfelvétel, hogy Trump nemhogy nem lázította, hanem kifejezetten a törvényes, békés tiltakozásra szólította fel a tömeget, a bekattant Trump-gyűlölőket nem zavarták a tények. Továbbra is kitartottak amellett, hogy 2020 január 6-a az amerikai történelem legtragikusabb pillanata, súlyosságában a holokauszthoz vagy Pearl Harbor-hoz mérhető. Sőt, voltak olyan celebek akik szerint azoknál is durvább. Az Robert DeNiro, Whoopi Goldberg, John Cusack, és hasonló-típusú elmebeteg celebeknél az ember még csak-csak legyint erre, de érthetetlen hogy rengeteg, egyébként normális ember, köztük például az általam egyébként kifejezetten kedvelt Seres László is, akivel számos műsorban szoktunk rendszeresen vitázni-egyetérteni (mikor épp mi a téma), ezzel a fejlövéssel küzd: tudniillik, hogy január 6-án szörnyű dolgok történtek, és Trump a hibás.

Pedig csak annyi történt, hogy egy csomó embernek nem tetszett az elnökválasztás eredménye, csalást kiáltottak (ami a mostani, sokkal szabályosabban lebonyolított választás eredményének tükrében pláne nem annyira ördögtől való gondolat) és tüntettek a Kapitólium előtt. A tömegbe beépült több tucat szövetségi titkosügynök, akik az embereket fellázították, míg végül azok behatoltak a Kongresszus épületébe, kívül a rendőrség, bent pedig az őrség előzékeny asszisztálása mellett. Ezekről is nem csak videófelvételek vannak, de az ügynökök jelenlétét a tömegben nemrégiben maga az FBI ismerte be. Azt persze nehéz bizonyítani, hogy kifejezetten ők lázítottak, az azonban egészen biztos, hogy amilyen létszámban jelen voltak, simán meg tudták volna akadályozni a behatolást, ha meg akarták volna.

Január 6-a tehát Amerika egyik legnagyobb politikai hazugságaként fog bevonulni a történelembe. Ezért van egy különösen nagyszerű extra íze annak, hogy Trump elnöki győzelmének hivatalos bejelentése épp január 6-án történik. Az már csak hab a tortán, de egy jó nagy adag finom tejszínhab, sőt, habcsók, hogy ezt a bejelentést a még regnáló alelnöknek kell megtennie, aki nem mást, mint Kamala Harris.

És amikor azt gondolnánk, hogy csodálatos nap ez a mai (tegnapi), so much winning, stb. akkor azt mondja a Jóisten: fogjátok meg a söröm. És lemond Kanada liberális miniszterelnöke, a 2015 óta uralkodó, tenyérbemászóan irritáló, pökhendi és hazug Justin Trudeau. Azaz, Castro Jr. OK, ezzel meg az egész címadással persze csak egy nagy clickbait-et dobtam be. Én sem vagyok biztos benne, hogy Justin Trudeau Fidel Castro törvénytelen gyereke lenne. De kétségtelen, hogy vannak képek, amelyeken kifejezetten hasonlítanak egymásra. Az is igaz, hogy Trudeau a hivatalos apjára, Pierre Trudeau korábbi miniszterelnökre is hasonlít kicsit, ha nem is annyira, mint az öreg Fidelre… Dehát a macskáknál is van olyan, hogy a kölyköknek igazából több apja is van, mert a nőstényt egymás után több hím is megtermékenyítette. Ezért van a kicsik között, amelyik a szürke, van olyan amelyik, a foltos, és van olyan amelyik a cirmos apuka külsejét örökli.

Pierre Trudeau felesége, Margaret pedig nem volt egy templomkilincs. Vagy nem is tudom, hogy kell mondani, lehet, hogy épp úgy, hogy egy templomkilincs volt, amit az emberek egyfolytában fogdosnak, egymásnak adogatnak át. Egy interjúban elmondta, hogy házasságuk, a katolikus előírások szerint, a hűségen alapult, és mivel ő hűtlen volt ezért elváltak, Legalább őszinte. Mindenesetre tény, hogy férjével annak miniszterelnöksége idején nem csak Kubában jártak, és találkoztak Castróval, hanem mindketten nagy elismeréssel beszéltek róla. Margaret kifejezetten rajongója volt. Sőt, később férje nélkül is visszament Kubába. Teljesen kizárt, hogy amikor újra találkoztak, Castro megdugta volna. Lehetetlen!

Trudeau papa

Ha azt nézzük, hogy micsoda hazug zsarnok a kis Justin, hogy mit művelt azokkal az emberekkel, akik a Kanadában különösen erősre sikeredett Covid-fasizmus idején tüntetni merészeltek, nem csak a kamionosokkal szemben, akik a fővárosba vonultak a megélhetésüket és mások élelmiszer-ellátását is ellehetetlenítő intézkedések ellen, és ezért letiltatta a bankkártyáikat, hogy ne tudjanak ennivalót se venni maguknak, de azokkal az átlagemberekkel szemben is, akik támogatni merészelték őket pénzzel, és ezért nekik meg a teljes bankszámláikat tiltatta le, akkor azért gyanús, hogy tanulhatott, vagy örökölhetett valamit Fideltől.

Persze Justin Trudeau volt a liberálisok kedvenc posztergyereke, hiszen a kormányába saját maga által deklaráltan azért választott nőket, meg mindenféle színű és vallású, különböző fejfedőket hordó minisztereket, „mert 2016 van”. Vagyis szerinte a progresszió (már abban az időben) ezt követelte, nem pedig a kvalitások, képességek számítottak.

A sors fintora, hogy bukásában épp egy ilyen turbános figura, a szikh vallású, a baloldali Új Demokrata Pártot vezető Jagmeet Singh játszott szerepet. De nem ő volt a fő előidéző, hanem egy nő – nahát! – Chrystia Freeland miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter, az első nő a poszton Kanadában, akinek a kinevezésére Trudeau nagyon büszke volt. Kettejük viszonya jelentősen megromlott, Trudeau népszerűsége amúgy is negatív rekordokat dönt már jó ideje, így az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be vele szemben. Ezt két alkalommal is sikerült megúsznia, de harmadszor, két héttel ezelőtt már Singh és pártja is ellene szavazott. Trudeau belebegtette a lemondását, amit január 6-án aztán meg is tett. Kísértetiesen hasonlóan ahhoz, ahogy elérzékenyülve, könnyekkel küszködve tette ugyanezt 2023-ban az Trudeau női kiadásának tartott, a világ progresszív liberálisai által hasonlóan istenített Jacinda Ardern, Új-Zéland korábbi miniszterelnöke. A lemondás azonban nem jelent azonnali pozícióvesztést. Trudeau addig miniszterelnök tervez maradni, amíg a Liberális Párt házon belül meg nem választja az utódját.

A kanadai ellenzék vezetője, az októberben esedékes választásokra készülve a miniszterelnöki poszt elsőszámú várományosa, Pierre Poilievre azonban azt nyilatkozta, hogy semmi sem változott. Szerinte a liberális képviselők mindegyike egytől egyig felelős azokért a rossz döntésekért, amiket Trudeau és kormánya hozott, a képviselőik pedig elfogadtak. És azonnali, előrehozott választásokra van szükség.

Na, ilyenkor, kormányválság esetén szoktak előrehozott választást tartani. Nem pedig amikor MagyarPetike és Manfred Weber szeretnék.

Ráadásul, hogy egész Észak-Amerika visszatér a normalitáshoz, és Trump után várhatóan Poilievre-t is megválasztják, Weber és HungarianPete sorra veszítik el nemzetközi támogatóikat. Tényleg jó nap volt ez a január 6.!

Vezető kép: Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (b) és Joe Biden amerikai elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezetõ feltörekvõ országát, valamint az Európai Uniót tömörítõ húszas csoport, a G20 Rio de Janeiró-i csúcstalálkozójának résztvevõit megörökítõ csoportkép elkészültekor, 2024. november 19-én.
MTI/EPA/EFE/Andre Coelho