
A magyar kormány nagy erőkkel lobbizott a magyar érdekekért Párizsban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ülésén, amelyen az úgynevezett globális minimumadó bevezetéséről tárgyaltak a világ országai. Varga Mihály pénzügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt kívánták elérni, hogy ránk ne vonatkozzon a tervezett globális 10 százalékos adókulcs, hiszen nálunk csak 9 százalékos a társasági adó szintje. Varga Mihály bejelentése szerint ezt a célt sikerült elérni, hiszen egy speciális adójóváírással a nálunk valós gazdasági tevékenységet végző cégek továbbra is élvezhetik az alacsony magyar adószint előnyeit. Varga Mihály szerint ez segít megvédeni a magyar munkahelyeket.
A javaslatnak két része van, amelyből az egyik a helyhez nem köthető tevékenységet végző digitális cégek megadóztatása. Ez nem jelent mást, mint az interneten szolgáltató és kereskedő cégekre kivetett 10 százalékos forgalmi adó. Ma ezek a nagy cégek, mint például a Facebook úgy kerülik meg az adózást, hogy a tevékenységüket névleg egy alacsony adójú országba jegyzik be. Ha egy ügyfél Magyarországon vásárol hirdetést a Facebookon és azt kizárólag magyar nyelven, magyar IP-címekre teríti, akkor is a 0 százalékos írországi társasági adóval számolja el, mondván, hogy neki ott van a telephelye. De onnan se Amerikába viszi ki a bevételt, hanem egy egzotikus offshore paradicsomba. Gyakorlatilag addig trükközik, hogy sehol nem fizet adót, ami roppant méltánytalan, mit ne mondjuk, igazságtalan. Míg a többi cég becsületesen befizeti a társasági adót egy-egy országban, addig a nagy techcégek lényegében adómentességet élveznek. A magyar küldöttség és a magyar kormány a javaslat ezen részét sohasem vitatta és támogatta, hogy ezek a cégek is fizessék a globális minimumadót.
Magyarország fenntarthatja az alacsony adószintet
Nekünk a problémánk a a valós tevékenységet végző cégek tervezett 10 százalékos adójával volt, méghozzá azért, mert nálunk ez az adó csupán 9 százalék. Vagyis, ha bevezetjük a minimális 10 százalék adót, akkor ez Magyarországon adóemelést jelentene. Ezt a magyar kormány nem akarta elfogadni, mert ellentétes az adópolitikánkkal és a gazdaságfilozófiánkkal. Mi büszkék vagyunk arra, hogy az Európai Unióban mienk a legalacsonyabb társasági adó szint és ez fontos eleme a magyar gazdaság tőkevonzó képességének. De végül az OECD országai beleegyeztek abban, hogy nálunk marad 9%-os társasági adó, és a magyar cégek fogják a legkisebb mértékű adót fizetni az EU-n belül.
A globális adót egy célzott megoldással szedheti be Magyarország, emiatt a valós gazdasági tevékenységet nem kell megadóztatni. Ez azt jelenti, hogy a vállalati vagyon és a vállalati bérkifizetések egy speciális számítási móddal levonhatóak lesznek az adó mértékéből. Azok a cégek, amelyek nem fiktív, hanem tényleges vagyon- és munkabérkifizetéssel járó tevékenységet folytatnak, azok ezt a kedvezményt igénybe tudják majd venni. Egy 10 éves átmeneti időszakra egy speciális adómérték fog vonatkozni. Magyarország elérte azt, hogy a kedvezményes időszak 10 évre tolódik ki, és 10 éven keresztül az adó mértéke csökkentett adóbeszámítással lesz majd kiszámolva.
Ahogy Varga Mihály fogalmazott:
Olyan kompromisszum született, amihez nyugodt szívvel tudunk majd csatlakozni.
pm
2021-10-10 at 17:34
GSO te biztosan tudsz valamit, oszd meg velem kérlek. Melyik az a társadalmi csoport idehaza aki teljes adómentességet élvez?
..,készen van a fejecske
2021-10-09 at 09:25
Az ellenzéki sajtóban ez már másképpen van kommentálva.
“Varga Mihály jó szívvel áll be az ügy mögé”.
Miért nem lehet az igazat írni, vagy legalább szó szerint idézni a Miniszter Urat.
GSO
2021-10-09 at 09:15
“Míg a többi cég becsületesen befizeti a társasági adót egy-egy országban, addig a nagy techcégek lényegében adómentességet élveznek.”
Bezzeg azt ajnározzátok, amikor egyes hazai társadalmi csoportok becsületesen befizetik az adót, mások meg teljes adómentességet élveznek.
Na de PS, mit várunk tőlük… ????
Zoltai Guszti
2021-10-09 at 02:04
Ez nem győzelem ez a második hiba amir sztem rá is megyünk. Nem most persze majd 10 év múlva…
Az első az EU.s közös hitel felvétel volt amire a kezességet elfogadták a pénzt meg naszték utalni.
Mi barmok meg beszunk kilépni egyből örülve higy szerződést szegtek a barmok, és ki lehet rá hivatkozva táncolni!!!!
Miközben már hitlet vettünk fel forrás pótlásra a piacról kedvező feltételekkel vagyis igaz szükségünk se volt rá.A szolidaritás meg mami miatt felvettük jól seggbe rúgott bennünket….
Most meg ez!
Komolyan senki se akarja látni hogy attól hogy kaptunk egy 10 éves halasztást még elfogadtunk egy internacionalista adórendelkezést?
Kikerült a Magyar szuverenitás egy fontos része az adószedés szabélyozésa az ország kezéből!
Ennyire sokat ér az OECED tagság?
Oléhia se ment még csődbe nélküle mi blokkoljuk a belépésüket.
Ez súlyos hiba!
Eleve ki garantálja hogy betartják a 10 évet?Mistanság a nyugattal kötött egyezmények eléggé ukránosodnak….de meg MI LESZ ÉV UTÁN? Akkor már nem lesz versenyhátrány?
Ebből még súlyos bajok lesznek, első körben segíti az EU-s egységes adó bevezetését hiszen egy internacionalista adót már ránk tudtak húzni nincs jogalap se tiltakozni már morálisan se.
ÉS UGYE ROPPANT BÖLCSEN EGYIK ALKOTMÁNY SE ENGEDI HOGY KÖLTSÉGVETÉSI KÉRDÁSRŐL NÉPSZAVAÁST ÍRJANAK KI! DE A PÉNZÜNK KIFIZETNI A KÖVETKLEZMÉNYEKET JÓ! Ez milyen megoldás? Ha kell a pénzem bele is akarok pofázni!
Ezen tört ki az USA függetlenségi háború is.
Mit fogunk ezzel csinálni amikor már se Varga se Orbán nem lesz hatalomban? Mert ugye OV
2030-ról beszélt az pont 9 év ez meg 10 év múlva jér le….Ez így nagyon nem jó ez a horog amivel bedarálhatjék az országot.
Namond
2021-10-08 at 20:40
Lazics 2021-10-08 at 19:47
Maga tájékozatlan.
1. Az ÁFA a a végfogyasztó jövedelmét terhelő adó.
(A köztes vállalkozások – feldolgozók, kereskedők – visszaigényelhetik az általuk fizetett ÁFÁ-t.)
2. Nem az állampolgárokra vonatkozik a “évente fejenként 65 kg élelmiszert dobunk a szemétbe”.
Ez egy csúsztatás.
Az élelmiszer szemétbedobását a másnap nem hasznosítható készételek tekintetében turisztikára épülő vendéglátóhelyek és a lejárt szavatosságú kiadagolt, főként külföldi áruk tekintetében a bevásárlóközpontok végzik.
Ehhez az évi 65 kg-hoz semmi köze a háztartásoknak.
Legfeljebb annyi, hogy az ostobán tervező és beszerző vállalkozások, élelmiszer higiénés előírásukon alapuló vesztesége nagyságát a polgárok számával osztja.
Lazics
2021-10-08 at 19:47
Az ÁFA-hoz semmi köze a végfogyasztónak! Az a gazdálkodó szervezet (gyártó, kereskedő) és az adóhatóság ügye. A fogyasztót a fogyasztói ár érdekli, mely, mint számtalan példa van már rá, nem fogja csökkenteni, ha az ÁFA-kulcs alacsonyabblenne. Azonban a takarékossggal sok pénzt lehet megtakarítani. Pl. olvastam, hogy évente fejenként 65 kg élelmiszert dobunk a szemétbe. Bizony ez egy százezres tétel.
Gombóc Artúr
2021-10-08 at 18:52
Az ÁFA egy olyan adó, amit azok is megfizetnek, akiknek a jövedelmük nem adózik, vagyis a fekete gazdaságban keletkezik.
PG
2021-10-08 at 18:47
Örülök, hogy ezt sikerült elérni. De azért még lenne mit csökkenteni az adókon. Például az ÁFA kulcsot normálisabb szintre kéne lehozni. Az ÁFA ugyanis jövedelemadó jellegű. (Az anyagárból le lehet vonni, meg a számlákból is, de a kifizetett jövedelem után meg kell fizetni.)Hiába 15%-os az SZJA, mikor 27%-os az ÁFA ami gyakorlatilag szintén jövedelem adó.
Namond
2021-10-08 at 18:33
Misu, Misu.
Hosszú az út a pohártól az ajkadig.
Egy igazán jobb oldali
2021-10-08 at 18:19
Obsitos.
Gratulállok.
Nekünk is negyedikén volt az evfordulonk na nem annyi mint nektek. De mi is szep időt töltöttünk már el együtt!
Döme
2021-10-08 at 17:49
Obsitos!
Gratulálok!
obsitos
2021-10-08 at 17:31
Mindenkinek igaza van, még annak is, akinek egyébként nincs! 🙂
Mi a hétvégén megünnepeljük az 51. házassági évfordulónkat, méghozzá ugyanazzal, akivel 1970-ben kötöttük!!!!! :-)))
Feketemacska
2021-10-08 at 17:06
Szerintem ezt még NEM KELLETT VOLNA NYILVÁNOSSÁGRA HOZNI, AMÍG NINCS ALÁÍRT SZERZŐDÉS ! ! ! A kijelentésem indokát gondoljátok végig és rá fogtok jönni, hogy igazam van ! EZT A CIKKET MOST NEM JAVASOLOM MEGOSZTÁSRA, ÍGY ÉN SEM OSZTOM MEG: Köszönöm a megértést !
Neandermüller Péter
2021-10-08 at 17:01
Gratulálok a miniszter uraknak.
Így tovább.
TalEle
2021-10-08 at 16:55
Azért, azt nem lehet mondani, hogy a ballibek „előválasztási” cirkusza ne tartogatott volna meglepetéseket! Ha valaki azt mondta volna nyáron, hogy Márki-Zay és Dobrev maradnak állva a végén, sokan nem hitték volna…. Gyurcsányék csürhéjének második fordulójakor, minden ballib sátor mellé egy „Stop Gyurcsány, stop Karácsony” sátort is kellene állítani! Az első fordulókor, amíg a ballib csőcselék a legkisebb települések vasárnapi termelői piacai mellett is szorgosan „előválasztott”, addig a Fidesz „Stop Gyurcsány, stop Karácsony” akciójának se híre, se hamva nem volt…. Ekkora előnyt adni egy szorosnak ígérkező választási küzdelemben óriási nemtörődömség, amit nem szabad többet megengedni!