Pesti Srácok

Hatalmas nemzetközi akciót indítottak az embercsempészekkel szemben, több mint ezer áldozatot azonosítottak

Hatalmas nemzetközi akciót indítottak az embercsempészekkel szemben, több mint ezer áldozatot azonosítottak

Összehangolt nemzetközi művelet keretében 219 emberkereskedőt állítottak elő és több mint ezer áldozatot azonosítottak számos európai, valamint a feltárt ügyekben érintett afrikai és dél-amerikai országokban - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete hétfőn.

Az Europol közleménye szerint a június 3. és 9. között, a világ 39 országában, köztük Magyarországon tartott akcióhét ideje alatt az emberkereskedők összesen 1374 azonosított áldozata között 153 volt kiskorú. Az előállított 219 emberkereskedő ellen szexuális kizsákmányolás, valamint bűnözésre és koldulásra való kényszerítés miatt indítottak eljárást. Az akciók során 2074, bűncselekményből származó vagyontárgyat, valamint 363 hamis dokumentumot foglaltak le.

- tájékoztattak. Az akcióhét során felgöngyölített ügyek között kiemelték, hogy a Szabolcs-Szatmár-Beregi Rendőrkapitányság munkatársai előállítottak egy magyar házaspárt, melynek tagjai saját gyermekeiket kényszerítették szexuális cselekményekre a házuk egyik szobájában megkötözve, valamint a gyermekeket utcai koldulásra is kényszerítették saját falujukban. A hat kiskorú gyermeket a szülők testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazták. Apjuk botokkal, övvel és puszta kézzel bántalmazta őket. A rendőrök elhanyagoltnak, alultápláltnak és rossz egészségi állapotúnak találták a gyerekeket.

PestiSracok facebook image

- tájékoztattak.

Forrás, fotó: MTI; a nyitókép illusztráció

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.